305 cikk a(z) leépít címkével:

Fizetéscsökkentésbe kezdtek a cégek

12 éve Egyre több cég próbál költségeket megspórolni úgy, hogy kevesebb fizetést nyújt a munkavállalóknak, ezáltal enyhítve a válság negatív hatásait. Ennek humánus okai is lehetnek, hiszen ily módon megelőzhetik a leépítéseket. Sokszor azonban egyszerűen nincs is más lehetősége a vállalatoknak, hiszen a további elbocsátások működésképtelenséghez vezetnének. Bár Magyarországon nincsenek pontos számok arra vonatkozóan, milyen arányban élnek a cégek a bércsökkentéssel válság idején, szakértők szerint ez az eszköz már itthon is kezd elterjedni. Teljes cikk...


"Kegyetlen létszámcsökkentések" lesznek a Külügyminisztériumban

12 éve Bezárásokkal és "kegyetlen létszámcsökkentéssel" járnak majd az átalakítások a Külügyminisztériumban - mondta Balázs Péter külügyminiszter-jelölt szerdán Budapesten az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának ülésén. A testület támogatta a meghallgatáson a miniszterjelöltet. Teljes cikk...


Ezrektől válhat meg a British Telekom

12 éve A brit BT telekommunikációs csoport 4,9 százalékkal esett vissza a korai kereskedés során, miután híresztelések szerint a vállalat 1,5 milliárd fontos leírásokat könyvelhet el, illetve 10 ezer állást szüntethet meg. Teljes cikk...


Vidéki ipari parkokban bíznak a magyar cégek

12 éve Habár a gazdasági válság még mindig újabb és újabb meglepetésekkel (leépítésekkel, gyárbezárásokkal) szolgál, a magyarországi vállalatok még mindig ragaszkodnak a vidéki ipari parkokban kialakított telephelyeikhez - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Közel nyolcszázan vesztették el a munkájukat Dél-Dunántúlon

12 éve Tíz munkáltató összesen 771 dolgozó elbocsátását jelezte 2009 márciusában a Dél-Dunántúl három megyéjében - tájékoztatta a Dél-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ (DDRMK) pénteken az MTI-t. Teljes cikk...


Varrónők százai tartanak az állásvesztéstől

12 éve Mintegy félszáz munkatársát kénytelen elbocsátani a komádi Eurotex Kft., mert nem kapott munkahelymegőrző támogatást a kormánytól - írja a Hírszerző. Teljes cikk...


Példamutatóan szorít meg a dunakeszi önkormányzat

12 éve Egyedülálló helyi megszorító csomagot vezet be a dunakeszi önkormányzat; a kiadáscsökkentő intézkedések egy része márciusban már életbe lépett - számolt be az MTI-nek Illés Melinda jegyző. Teljes cikk...


Százával küldi el dolgozóit a Magyar Telekom

12 éve Idén 300 dolgozó elbocsátását tervezi a Magyar Telekom. A lépéstől 1,8 milliárd forint megtakarítást remél a távközlési vállalat, amely egyúttal a megmaradó alkalmazottakról is gondoskodik: áprilistól átlagosan 5,6 százalékkal növekszik a csoport alkalmazottainak a fizetése, szemben az egy évvel korábbi 5,5 százalékkal - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Ismét százával küldi el dolgozóit a 3M

12 éve Másfél százalékkal, azaz 1200 fővel csökkenti munkaerő-állományát a 3M. A döntést a gazdasági válsággal indokolja a vállalat - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Ezernél is több embert küld el a svájci óriásbiztosító

12 éve Megszünteti munkahelyeinek mintegy tíz százalékát (1150) a svájci Swiss Re biztosító társaság a következő egy év során a hitelválság okozta veszteségek miatt. Teljes cikk...


Nyolcezer bankárt küldene el az UBS

12 éve A svájci UBS bankcsoport árfolyama 7,5 százalékkal esett a korai kereskedés során, miután híresztelések szerint a bank további 8000 fő elbocsátását tervezi. Teljes cikk...


Tizenkétezres leépítésbe kezdene a Román Állami Vasúttársaság

12 éve Tizenkétezer dolgozót kíván elküldeni a Román Állami Vasúttársaság. A cég veszteségét mintegy ötezer kisebb állomás, illetve járat megszüntetésével csökkentené a közlekedési tárca vezetője - írja a Magyar Nemzet. Teljes cikk...


Leáldozott a salgótarjáni üveggyapotgyártásnak

12 éve Bezárják az URSA Salgótarjáni Üveggyapot Zrt.-t, a döntés 120 dolgozó munkahelyének megszűnését jelenti - mondta Sarlós Gábor, a cég kommunikációs vezetője az MTI-nek szombaton. Teljes cikk...


Bezárja mezőberényi gyárát az Axe-Tronic

12 éve Csoportos létszámleépítés keretében több mint háromszáz dolgozójának felmond, és bezárja mezőberényi üzemét az Axe-Tronic Kft. - írta hétfői számában a Napi Gazdaság. Teljes cikk...


7500 dolgozót bírt önkéntes távozásra a General Motors

12 éve Mintegy 7500 UAW-szakszervezethez tartozó alkalmazottját sikerült rávennie a General Motors-nak, hogy önként távozzon a gyártól - írja a Napi Gazdaság. Teljes cikk...


Kétszáz embertől válik meg a Google

12 éve Mintegy kétszáz alkalmazottjától válik meg a keresőóriás Google. A leépítés a sales- és marketingosztályt érinti, ez a legnagyobb létszámcsökkentés a vállalat megalakulása óta. Teljes cikk...


Ötezer dolgozót küld el az IBM

12 éve Költségcsökkentés céljából ötezer főt készül elbocsátani az IBM. A munkaerő-állomány négy százalékos leépítése főként az amerikai üzletágakat érinti - adja hírül a HírTv. Teljes cikk...


Újabb elbocsátások több cégnél is

12 éve A kereslet visszaesése miatt még ebben a hónapban ötven emberrel csökkenti dolgozói létszámát a gépkocsi-alkatrészeket gyártó kecskeméti Bosal-cégcsoport - írta a Petőfi Népe. Teljes cikk...


Ezer embert rúg ki a Daily Mail

12 éve Ezer munkatársát bocsátja el a nyomtatott lapok csökkenő reklámbevétele miatt a brit Daily Mail and General Trust (DMGT). Teljes cikk...


Több ezer embert küld el a ThyssenKrupp

12 éve A ThyssenKrupp, a legnagyobb német acélipari konszern radikális szerkezeti váltása során több mint háromezer munkahelyet számol fel - értesült a Financial Times Deutschland. Teljes cikk...