30 százalék feletti béremelés lehet a szociális ágazatban
Akár 30 százalék feletti béremelés is lehet jövőre a szociális ágazatban - erről állapodtak meg a felek a csütörtöki érdekegyeztető tárgyaláson. Ezzel a döntéssel okafogyottá vált a decemberre meghirdetett ágazati sztrájk - legalábbis Cser Ágnes szerint. A szakszervezeti vezető az egészségügyi sztrájktárgyaláson azt javasolta, hogy az új minimálbér legyen az egészségügyi bértábla alapja - írja a Magyar Idők.
Az ágazatnak biztosított kilencmilliárd forint pluszforrás felhasználásáról is egyeztetnek a felek, és közös döntést hoznak arra vonatkozóan, miként történjen annak felhasználása.
Cser Ágnes, a tárgyalásokon részt vevő Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete elnöke lapunknak úgy fogalmazott: azt kérik a kormánytól, hogy az egészségügyi szakképesítéssel rendelkezők kapják meg az egészségügyi bérfejlesztést. - A tegnap elért sikerek, valamint az a kormányjavaslat, hogy a szociális munka napja fizetett munkaszüneti nap legyen, okafogyottá tette a december 5-ére meghirdetett szociális ágazati sztrájkot - állította Cser Ágnes, aki reményét fejezte ki, hogy ezt a munkavállalók is felismerik.
A szakszervezeti vezető az egészségügyi sztrájktárgyalásokon is részt vett, ahol arra tett javaslatot, hogy az új minimálbér legyen az egészségügyi bértábla alapja. Mint ismert, a kormány szándéka szerint 15 százalékos minimálbér-növelés és 25 százalékos garantált bérminimum-emelés lesz jövőre. Ha ezt a munkáltatók és a munkavállalók is elfogadják, valamint ha a béremelés a következő években is folytatódhat, 5-6 év alatt reálértéken akár 40 százalékkal is emelkedhetnek a bérek. Cser Ágnes közölte: ragaszkodnak ahhoz, hogy az ez év júniusában elfogadott új egészségügyi bértábla a januártól érvényes minimálbérre épüljön. Ez már csak azért is elvárás, mert a kormánnyal kötött bérmegállapodásban is szerepel, hogy a nemzetgazdaság helyzetének függvényében újratárgyalják a bértáblát.
A megbeszélésen az egészségügyi államtitkársággal megállapodtak abban, hogy áttekintik, milyen fizetésért dolgozik a diplomás gazdasági-műszaki háttérszemélyzet. Ezek a szakemberek ugyanis évek óta kimaradtak az egészségügyi bérfejlesztésből, és a szakszervezet be szeretné bizonyítani, hogy a más ágazatban hasonló munkakörben dolgozó szakemberektől is elmarad a bérezésük. Ahogyan azon egészségügyi dolgozóké is, akiket a szociális ágazatban foglalkoztatnak, és akiknél szintén bérrendezés szükséges.
Magyar Idők
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk
2026 januárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 840 600, a nettó átlagkereset 585 700 forint volt. A bruttó... Teljes cikk
A Five Guys alapítója rendkívüli döntést hozott egy félresikerült akció után: 1,5 millió dollár bónuszt osztott szét dolgozói között. A... Teljes cikk
- Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben 3 hete
- Lakhatás, bérek, munkabiztonság – aláírásgyűjtést indított a Magyar Szakszervezeti Szövetség 3 hete
- Felfüggesztik a sztrájkot a pécsi buszvállalatnál 4 hete
- Családpolitikai célú juttatások a GDP %-ában - grafikon 4 hete
- Szakszervezet alakult a Samsungnál – egyre több dolgozó csatlakozik a gödi botrány után 1 hónapja
- Megnyílt az igénylés: több tízezer forint támogatást kaphatnak a minimálbéreseket foglalkoztató cégek 1 hónapja
- Humánia HRS Group: stabil stratégiai partner a 2026-os munkaerőpiaci kihívásokban 1 hónapja
- Gulyás Gergely: heteken belül megkapják 150 ezer forintos juttatásukat a pedagógusok 1 hónapja
- Egy sornyi szakszervezet kéri a korkedvezményes nyugdíj visszaállítását 1 hónapja
- A KPI-okon túl: a művészet feltárja a csapatod igazi erejét 1 hónapja
- A humántőke-menedzsment lesz a siker kulcsa a kékgalléros szektorban? 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?