500 ezer forint fölé nőtt a bruttó átlagkereset
Júniusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 15,4 százalékkal, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 16,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A bruttó átlagkereset 503 500 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 514 300 forint volt - közölte a KSH.
A kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 347 200 forint volt - ismertette legfrissebb jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 334 800 forintra nőtt.
A rendszeres bruttó átlagkereset 469 500 forintra becsülhető, 16 százalékkal meghaladta az előző év júniusit.
A reálkereset 3,3 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző évhez mért, 11,7 százalékos növekedésével számolva.
A bruttó kereset mediánértéke 403 000 forintot ért el, ami 15,1 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.
A vállalkozások körében 14,8 százalékkal nőtt a bruttó és a nettó kereset, a közfoglalkoztatottak nélkül 512 500, illetve 340 800 forintra. A költségvetési szektorban 12,1 százalékos emelkedéssel bruttó 511 800, és nettó 340 400 forintra nőtt az átlag. A nonprofit szervezeteknél 30,8 százalékos volt az átlagkeresetek emelkedése és elérte a bruttó 543 700, illetve a nettó 361 600 forintot, amihez hozzájárult, hogy tavaly augusztus elejétől számos oktatási intézmény - a fenntartójának változása miatt - a költségvetési szektorból ide sorolódott át, így az év első felében még jelentős bázishatás érvényesül - fűzte hozzá a jelentés.
Az első fél évben a bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 18, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 18,7 százalékkal nőtt az előző évhez képest. A kiemelkedő növekedést elsősorban a honvédelmi és a rendvédelemi hivatásos állomány hathavi illetménynek megfelelő szolgálati juttatásának februári kifizetésével, az úgynevezett fegyverpénzzel, az egyes előmeneteli rendszerekben előre ütemezett béremelésekkel, valamint a minimálbér és a garantált bérminimum emelésével magyarázta a KSH.
A bruttó átlagkereset 505 300, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 516 400 forint, a nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 336 000, a kedvezményeket is figyelembe véve 348 000 forintot tett ki. A bruttó kereset mediánértéke 391 000 forint volt, ez 14,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset mediánértéke 272 700 forintot tett ki, 16,6 százalékkal nőtt az előző évhez képest. A reálkereset 7,9 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző évhez mért, 9,4 százalékos növekedését figyelembe véve.
Idei bérkalkulátorunkat itt találja.
Fotó: unsplash.com
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A nők munkaerőpiaci részvétele továbbra is érzékenyen reagál a gazdasági és társadalmi kihívásokra. A PwC idei Women in Work Indexe szerint... Teljes cikk
Durva különbségek rajzolódnak ki a 2026-os rendőri bérekben: miközben a pályakezdők nettója sokszor még a 300 ezret sem éri el, a tapasztalt... Teljes cikk
A versenytilalmi megállapodás egyre több munkáltatónál jelenik meg az üzleti kapcsolatok, a know-how és a piaci pozíció védelmének eszközeként.... Teljes cikk
- Minimálbérből lakáshitel? Már közel 24 millió forint is elérhető 2 hónapja
- A teljes munkaidőben dolgozók átlagkeresete szektoronként - grafikon 2 hónapja
- Hol élnek a legjobban kereső magyarok? Településenként mutatjuk a nettó béreket 3 hónapja
- Ekkora fizetésemelések várhatóak a magyar munkaerőpiacon 2026-ban 4 hónapja
- A minimálbér emelése mindent borít. Az év végi bértervezést is 4 hónapja
- Az átlagkeresetek változása Magyarországon 2005 és 2025 között 4 hónapja
- A fővárosi dolgozók átlagkeresete nemzetgazdasági áganként - grafikon 5 hónapja
- A teljes munkaidőben dolgozók keresete korcsoportonként 5 hónapja
- Ennyit visz haza az átlagos magyar dolgozó – itt vannak a legfrissebb számok 6 hónapja
- A bruttó átlagkereset nemzetgazdasági áganként - grafikon 6 hónapja
- Mutatjuk, mennyit keres egy átlag magyar 7 hónapja


Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben