A budapesti munkaerő 5 százaléka már SSC-ben dolgozik
Jelenleg ez Magyarország egyik legizgalmasabb exportcikke és a budapesti munkaerő 5 százaléka már ilyen helyeken dolgozik, nemzetgazdasági szinten is komoly tétje van annak, ha ennek a területnek a fennmaradásával középtávon problémák merülnének fel.
Az első szolgáltató központok a 90-es évek végén kezdtek megjelenni Magyarországon, egyértelműen azért, mert olcsó és viszonylag jól képzett volt a munkaerő, és relatíve sokan beszéltek idegen nyelvet. Budapest amúgy is tökéletes helyen fekszik mondjuk időzónák szempontjából Így az Észak-amerikai és az ázsiai ügyfelek is elérhetőek viszonylag könnyedén.
A portfolio.hucikke szerint a munkaerő átlagos fluktuációja a szektorban 20 százalék fölött mozog, így az eleve 300 ezer forint körüli induló kezdőbérek néhány éves szakmai gyakorlattal könnyen 500-600 ezerre emelkednek, a karrierlétrán ügyesen lépkedők pedig hamarosan még magasabb fizetést érhetnek el.
Az SSC tevékenység esszenciája az, hogy a nagyon komplex folyamatokat a lehető legegyszerűbb elemekre bontja, ennek köszönhető, hogy akár egy távoli ország, nem feltétlenül magasan képzett dolgozója is könnyen megbirkózik a napi munkájával. Az viszont önmagában problémát jelent, hogy a gyors cserélődés és a meredeken emelkedő bérek miatt tovább nő az üzemi költség - így az eredetileg versenyképes közép-európai régió már nem automatikusan egy jó célpont. Tudni kell felmutatni többet, mint a könnyen elérhető, olcsó munkaerő.
Itt kerül be a képletbe a digitalizáció, amelynek révén a már említett egyszerű folyamatok részben automatizálhatóak, robotizálhatóak - ez lesz a paradoxon alapja. Ugyanis az innovációs törekvések segítenek megőrizni a versenyképességet, mert növelhető az egyes emberek teljesítménye. Közben viszont az eddigivel szemben sokkal specifikusabb tudású, digitálisan érett munkaerőre lenne szükség, ami viszont még nehezebben elérhető és még drágább. De a portál szerint nem szabad engedni, hogy egy-egy technológia vagy megoldás felborítsa a valódi hangsúlyokat, elvegyék a látványos dolgok a figyelmet a fontosakról. További szempont pedig, hogy az új digitális megoldások ne álljanak össze egy kezelhetetlen “szörnnyé", a cél az, hogy jobban működjön a vállalat és nem az, hogy további kitettségek keletkezzenek.
A Piac és Profit pedig arról ír, hogy az előrejelzések szerint a következő 1-1,5 évben ebben a szektorban lesz a legnagyobb a munkaerő-piaci növekedés, amennyiben a jelenlegi kihívásokra sikerül belátható időn belül jó válaszokat adni.
A Magyar Outsourcing Szövetség felmérése alapján ezenfelül a már meglévő központok is nagy léptékben növekedtek. 2014-ben 9 százalékos volt a bővülés, 2015-ben körülbelül 25. Arról nincsenek adatok, hogy bármely szolgáltató központ kivonult volna Magyarországról, sőt a jelen lévők 72 százaléka a következő 12 hónapban növekedésre számít.
Az SSC-kről nemrég készült nemzeti EY-felmérés is azt mutatja, hogy az elmúlt öt évben a globális vállalatok egyre gyakrabban választották szolgáltató központjaik helyszínéül Magyarországot: a jelenleg hazánkban működő központok 38 százaléka ebben az időszakban kezdte meg működését. Ugyanez a felmérés mutatott rá arra a négy területre is, ahol van még tere a fejlődésnek. Ha ezek teljesülnek, még intenzívebb lehet a hazai SSC-szektor növekedése.
Nemrég munkatársunk is egy, az SSC-k jövőjével foglalkozó konferencián vett részt.
Portfólió;Piac&Profit
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Ugyanakkora forgalmat hoz a vendéglátás, mint a járvány előtt, mégis 15–20 ezer dolgozó és közel 10 ezer üzlet hiányzik a szektorból – mondja... Teljes cikk
Egy kanadai szakportál, a People Managing People szakértői - akik maguk is gyakorló HR-esek - 2019 óta tesztelik és értékelik a HR szoftvereket. Saját... Teljes cikk
Míg 2025 az AI adaptáció éve volt, 2026-ban már az AI által támogatott HR erősítése a cél, mindeközben megőrizve az emberközpontúságot és a... Teljes cikk
- Contracting 6 hónapja
- Milyen kihívások formálják a bérszámfejtés outsourcing piacot 1 éve
- Trendalkotó múlt, inspiratív jövő - Ocskay Szilárd, a NEXON alapító-ügyvezetője 1 éve
- Élesedik a verseny a dobogón: itt vannak a legnagyobb HR és bérszámfejtő outsourcing cégek 1 éve
- Az outsourcing piacon terjeszkedik a Prohuman Group 1 éve
- Elhunyt Sass Katalin, a Nexon alapítója 1 éve
- Bérszámfejtés outsourcing: Hogyan növelheti a hatékonyságot és csökkentheti a kockázatot? 1 éve
- Új irodába költözött a régió egyik legnagyobb bérszámfejtő cége 2 éve
- Hogyan szervezzük ki a toborzási folyamatot? Mi fán terem az RPO? 2 éve
- Új trend: bérszámfejtés mellett a HR-folyamatok kiszervezése 2 éve
- Három cég a milliárdos bevételi sávban - változatlan a sorrend az élen a kiszervezett HR és bérszámfejtési szolgáltatásokkal foglalkozó legnagyobb cégek körében 2 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?