A fiataloknál 3-5 év egy munkahelyen nagyon jónak számít
Újra a járvány előtti szinten alakult, azaz 32 százalék volt az átlagos fluktuáció Magyarországon 2021-ben. Amellett, hogy mélyült, kiszélesedett és a fehérgalléros dolgozók között is nagymértékben emelkedett az elvándorlás – derül ki a HR-Evolution Kft. országos fluktuációkutatásából.
Az egy évvel korábbi adatokhoz képest 6 százalékponttal, 26 százalékról 32 százalékra nőtt az átlagos fluktuáció 2021-ben. Ez magasabb, mint a járvány előtt, 2019-ben mért szint. A korábbi évek stagnálása után nagymértékben, 11 százalékról 17 százalékra emelkedett a szellemi dolgozók fluktuációja.
A legalacsonyabb, 28 százalék a kereskedelmi szektorban volt a fluktuáció, azonban éppen ott volt a legnagyobb emelkedés az előző évi 18 százalékos szinthez képest. A legmagasabb átlagos elvándorlás a termelő cégeknél volt, 34 százalék az egy évvel korábbi 29 százalékkal szemben. A szolgáltató szektor fluktuációja 24-ről 30 százalékra emelkedett 2021-ben.
Az emelkedő fluktuációs adatok fő oka az általános munkaerőhiány, melyet jól példáz, hogy a legnépszerűbb állásportálokon duplája az állásajánlatok száma, mint 2020 márciusában. Ám hiába kétszer annyi az állásajánlat, aktív álláskereső nem lett több.
„Vannak szakmák – például karbantartó, nyomdász –, ahol már fejvadászok keresik a kékgalléros munkavállalókat, amire soha nem volt példa. Az pedig mindennapossá vált, hogy fizikai dolgozókra közvetlenül ráírnak a Facebookon munkaerő-közvetítő és -kölcsönző cégek, hogy van egy ajánlatuk, érdekli-e” – magyarázza Csikós-Nagy Katalin fluktuációkezelés-szakértő, a HR-Evolution Kft. ügyvezetője.
A szellemi dolgozók között soha nem látott mértékű fluktuáció főként a home office-nak „köszönhető”. A leglényegesebb változás, hogy alapelvárás lett a home office. Olyannyira, hogy konkrét felmondási ok, ha egy cég bár megtehetné, valamiért mégsem teszi lehetővé az otthonról való munkavégzést.
A kutatásból kiderült, hogy a vállalatok HR-szakemberei optimisták, a fluktuáció jelentős, 10 százalékpontos csökkenésére, azaz 23 százalékos fluktuációra számítanak 2022-ben, a szakértő szerint alaptalanul.
„A fluktuáció a HR-szakemberek várakozásával ellentétes, növekvő tendenciát mutat, és 2022-ben tovább emelkedik. A foglalkoztatási adatok alakulása, a növekvő bérek, a magas infláció és az emelkedő árak mind ezt támasztják alá” – jelentette ki Csikós-Nagy Katalin.
Szerinte nem fog tudni megküzdeni a fluktuációval az a cég, amelyik nem bánik emberségesen a munkavállalóval és nem biztosít legalább átlagos feltételeket, valamint nem tanulja meg kezelni a fiatal generációkat. Ez legalább átlagos béreket és átlagon felüli törődést, valamint paradigmaváltást jelent.
A munkaerőhiány egyik megoldása és legnagyobb kihívása is egyben a fiatalok alkalmazása. Tudomásul kell venni, hogy átalakult a munkavállalói kultúra, meg kell tanulni kezelni a fiatalabb generációkat. Már nincsenek tíz-húsz éves munkaviszonyok, három-öt eltöltött év egy munkahelyen már abszolút jónak számít.
Nem érdemes olyan akciókat indítani, ami „röghöz akarja kötni” a fiatalokat. Ma az a trend, hogy több munkahelyen is kipróbálják magukat. Azonban, ha jók voltak a körülmények és jól érezte magát valaki, később visszajöhet, ami reálisabb cél – tanácsolja Csikós-Nagy Katalin.
Fotó: unsplash.com
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Sokan nem azért maradnak aktuális munkahelyükön, mert annyira elkötelezettek, sokkal inkább szükségszerűségből, ez pedig a kutatások szerint... Teljes cikk
Az AI és az új technológiák nemcsak munkahelyeket alakítanak át, hanem a teljes bér- és készségstruktúrát is. Friss adatok szerint ennek legnagyobb... Teljes cikk
Miközben a leépítésekért egyre gyakrabban az AI-t teszik felelőssé, a valódi ok sokkal prózaibb. A munkaerőpiac nem a robotok miatt gyengül, hanem a... Teljes cikk
- A dolgozók hangja süket fülekre talál? – elmaradt a párbeszéd a pártok és a szakszervezet között 1 hete
- Elfogy az üzemanyag: több ezer dolgozót száműztek az irodákból home office-ba 1 hete
- Workation: a fiatalok már nem akarnak választani a munka és a nyaralás közt 2 hete
- Politikai nyomás a munkahelyen? Ezért válik a kampány veszélyessé a vezetőnek 2 hete
- Office Manager 2 hete
- A teljesítményértékelések 98%-a kudarc? Amit a HR-esek sem mernek kimondani 2 hete
- A súlyosan korlátozott dolgozók foglalkozásai a korlátozottság területe szerint - grafikon 2 hete
- Az olajárak emelkedése miatt visszatérhet a tömeges home office? 2 hete
- Már nem a márkanév dönt: így választ munkahelyet a Z generáció 3 hete
- Mit várnak a fiatalok a diákmunkától 2026-ban? 3 hete
- Fluktuáció 3 hete


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?