A Legjobb Munkahelyek könnyebben átlendülnek a válságon
Vállalatok alapjai rendülhetnek meg, ha elveszítik a munkatársak bizalmát és motivációját, márpedig a recesszió a dolgozói elkötelezettségen is érezteti hatását. A munkavállalókat most jobban foglalkoztatja saját sorsuk alakulása, mint az, hogy mi lesz a vállalattal, ugyanakkor még mindig fontos számukra, hogy egy munkahely stabil legyen. A Hewitt felmérése szerint azok a cégek, amelyek tesznek a dolgozói elégedettségért, könnyebben átvészelhetik a válságot.
Bizonytalanok a munkavállalók
Ebben a bizonytalan helyzetben a dolgozók nyugtalanabbak, bizonytalanok a jövőjüket illetően, lényegesebbé válik számukra saját sorsuk biztosítása, mint az, hogy mi történik a vállalattal - mondta Csépai Martin, a Hewitt munkatársa. Hozzátette: a munkavállalók most a vezetőiktől várják az iránymutatást, a munkaerő mobilizálását és az őszinte kommunikációt. Sajnos ebben nem járnak élen a magyar vállalatok, a felmérés szerint a dolgozók kevesebb mint fele érzi, hogy megfelelő tájékoztatást kap a vállalat hosszú távú célkitűzéseiről, és még ennél is kevesebben, csupán 40 százalék véli, hogy vezetői őszintén tájékoztatják a céget érintő kérdésekről.
Megfigyelhető tehát, hogy egyfelől csökken a munkahelyhez való kötődés, de ezzel egyidőben még mindig fontos a dolgozók számára, hogy stabil legyen munkahelyük. A megkérdezettek 72 százalékának a biztonság a legfontosabb, hét százalékuk vállalna nagyobb felelősséggel járó pozíciót, vagy alapítana saját céget, 14 százalékuknak fontos a munkahelyi légkör, a munkatársakkal való jó kapcsolat, 5 százalékuk kihívásokat keres, és mindössze két százalékuk tartja magát kreatívnak, innovatívnak. Érdekes megállapítás, hogy a legnagyobb kötődést a vállalat iránt éppen ez utóbbiak mutatják.
Motiváció nehéz időkben
Csépai Martin kiemelte: még fontosabbá válik a kulcsemberek, a tehetségek megtartása, ami nem lesz könnyű, mivel egyfelől a gazdaság változásaira kell válaszolni, másfelől kevesebb pénzből kell elégedetté tenni a munkatársakat. Ahhoz, hogy az elkötelezettséget szinten tudják tartani a vállalatok, hosszú távú ösztönző rendszereket kell kialakítaniuk, extra ösztönző elemeket kell alkalmazniuk. Növeli az elégedettséget, ha előlépési, fejlődési lehetőségeket kapnak a dolgozók, de ugyanilyen fontos, hogy a munkatársakat bevonják a döntési folyamatokba, meghallgassák a véleményüket, javaslataikat, illetve sokat lendíthet az elkötelezettségen, ha erkölcsi elismerésben részesülnek, rendszeresen dicséretet kapnak.
Ezeken a területeken élen járnak a legjobb munkahelyek, és ennek köszönhetően könnyebben megbirkóznak a válsággal is. Az idei felmérésben résztvevő munkavállalók elégedettebben nyilatkoztak munkahelyükről, szívesebben dolgoznak az üzleti eredményekért, mint tavaly, de a tendenciák nem változtak. Továbbra is elmondható, hogy azok a vállalatok elismertek a dolgozók szemében, ahol a felső vezetés a vállalat legértékesebb erőforrásaként bánik az alkalmazottakkal, vonzó munkahelynek számít a tehetséges emberek számára, a vállalatról kialakult külső kép összhangban áll a személyes tapasztalatokkal, a dolgozók új ötletekkel és javaslatokkal állhatnak elő. Az idei versenyben két gyógyszeripari cég lett Magyarország Legjobb Munkahelye: a Glaxosmithkline Kft. és a Quintiles Magyarország, mindketten három évig használhatják ezt a címet.
A nyertesek:
Nagyvállalat kategória
1. Glaxosmithkline Kft. (gyógyszeripar)
2. Mars Magyarország (élelmiszeripar)
3. Microsoft Magyarország (informatika)
4. Mediaedge:cia (reklám, média)
5. Novartis Hungária Kft. (gyógyszeripar)
Kis- és középvállalat, állami intézmények kategória
1. Quintiles Magyarország (gyógyszeripar)
2. Radnóti Miklós Általános Iskola, Mór (oktatás)
3. Wrigley Hungária (élelmiszeripar)
4. Johnson & Johnson (orvostechnológia)
5. Milupa Nutricia (élelmiszeripar)
Iparági győztesek:
Mediaedge:cia (reklám-média)
Aviva Életbiztosító Zrt. (pénzügyi szolgáltatások)
Microsoft Magyarország Kft. (IT)
Macher Gépészeti és Elektronikai Kft. (termelő vállalat)
Radnóti Miklós Általános Iskola - Mór ( oktatási intézmény)
Szilágyi Katalin, HR Portal
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A légiforgalmi irányítók képzése két évig tart, bekerülni nem egyszerű, ugyanakkor, aki elvégzi, életre szóló hivatása lesz, kiszámítható... Teljes cikk
A kiváló tanulmányi eredmény sokáig a siker biztos előszobájának számított, a kutatások azonban ennél jóval árnyaltabb képet mutatnak.... Teljes cikk
Az AI-t a leépítések fő okaként emlegetik, most mégis fordulat látszik. Egy friss globális CEO-felmérés szerint 2026-ban nőhet a pályakezdők és... Teljes cikk
- Nem a fizetés számít: ez tartja a munkahelyen a Z generációt 3 napja
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 4 napja
- Több irányítás, kevesebb kiégés? A kutatás szerint ez a titok! 2 hete
- 200 új munkahelyet hoz létre ez a cég Sóskúton 2 hete
- 700 munkahely válik betonbiztossá Pápán – újabb milliárdos beruházás érkezett 2 hete
- Munkahelyi szexuális zaklatás: mit tehet a HR és a vezetés? 3 hete
- Ha magaddal nem vagy tisztában, minek irányítanál másokat? Önismeret és a vezetői szerep 3 hete
- Negyven éve dolgozik ugyanazon a munkahelyen ez a magyar férfi 3 hete
- Hasít a job hugging, pedig nem tesz jót a székbe kapaszkodás 3 hete
- A wellbeing-paradoxon: kinek a dolga, hogy jól legyünk a munkahelyen? 4 hete
- Óriási állásbörze jön Békéscsabara – itt toboroz a Vulcan Shield Global 4 hete

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben