kapubanner for mobile

A fizetés miatt stresszelnek a magyarok




A megkérdezett diákok elsősorban azért aggódtak, hogy mennyi idő alatt lesznek képesek kezdő pozíciót találni. A külföldi hallgatók kevésbé foglalkoztak a fizetéssel: míg a magyarok 28 százaléka a jövőbeli megélhetése miatt stresszel, a külföldiek kevesebb, mint ötöde nyugtalankodik emiatt.

Arra a kérdésre, hogy a munkavégzéshez szükséges feltételek miként változtak a szülők generációjához képest a magyar hallgatók több mint 80 százaléka a számítástechnikai ismereteket, míg 71 százaléka a nyelvismeret jelölte meg a mai világban nélkülözhetetlennek. A megkérdezettek közel 40 százaléka szerint a jelenlegi munkaadók sokkal több munkatapasztalatot várnak el a frissdiplomásoktól, mint szüleik idejében. A külföldi diákok is úgy vélik, manapság több szakmai tapasztalatra van szükség a megfelelő állás betöltéséhez, emellett a nyitott hozzáállást és a munkahelyek jobb felszereltségét emelték ki.

A kutatás szerint a magyar válaszadók 60 százaléka érzi úgy, hogy szüleinek kevesebb lehetőségük volt külföldi tanulmányokra, illetve munkavégzésre. A diákok 42 százaléka azonban úgy látja, hogy a korábbi generációnak egyszerűbb volt állást találni a munkaerőpiacon, és könnyebben tudtak elindítani egy sikeres karriert. A külföldi hallgatók több mint 40 százaléka szerint a leghangsúlyosabb különbséget a külföldi tanulás és munkavállalás lehetősége jelenti szüleik generációjához képest.

Ha az egyetem után szabadon felhasználhatnának egy évet, a külföldi diákok legszívesebben szakmai gyakorlatra mennének vagy elindítanák saját vállalkozásukat, míg a hazai egyetemisták inkább nyelvet tanulnának és utaznának, idegen kultúrákat ismernének meg. Mind a külföldi, mind a magyar diákok esetében az első munkahellyel kapcsolatos legfontosabb elvárások között szerepel a tisztes megélhetés, a hasznos szakmai tapasztalat és a hosszú távú szakmai és személyes kapcsolatok megszerzése is.


Saját TEDx konferenciát szerveznek



A Budapesti Metropolitan Egyetem egy saját konferenciával kíván reflektálni a hallgatói jövőképpel kapcsolatos kételyekre és problémákra. A világszerte ismert és számos globális kezdeményezést inspiráló TED eseménysorozathoz kapcsolódva a METU A tudás almája címmel saját TEDx konferenciát szervez, amely a modern információs társadalom kihívásait, az információhoz és tudáshoz való viszonyunkat, valamint a jövő tervezhetőségének kérdéseit vizsgálja majd egy fél napos rendezvény keretében. A beszélgetések fókuszában a fiatalok útkeresésének legfőbb dilemmája áll: milyen tudás megszerzésével lehetünk sikeresek a XXI. században?

A konferencia 2017. október 19-én, a Belvárosi Színházban lesz.

Fotó: oneletrazj-iras.hu
Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - A magyar fiataloknak stresszesebb a pályakezdés, mint a külföldieknek
2. oldal - A fizetés miatt stresszelnek a magyarok
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek