kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

A referencialevelek szerepe az álláskeresésben

A legtöbb vélemény szerint megkönnyíti az álláskeresést, ha van referencialevelünk, de én azt gondolom, kicsit túlértékeli a szerepét a közvélemény, főleg, hogy vannak már modernebb megoldások is, írja JobAngel a HR Blogon.

images

Igaz, hogy német nyelvterületen szinte elengedhetetlen, hogy az álláskeresőnek legyen egy vagy több referencialevele, az amerikai filmekben is úgy rugdalják ki az alkalmazottat, hogy a munkája elismeréseként azért nagy kegyesen aláír a főnök egy pozitív referencialevelet. Mégis, nálunk egyáltalán nem elterjedt a használata, így sok helyen nem is tudnak mit kezdeni vele. Sőt, mivel a állásváltás hátterében sokszor személyes ellentétek állnak, nincs is lehetőség referencialevelet kérni/adni a legutóbbi munkahelyről. Főleg nem, ha még állásban van a jelölt, és váltani szeretne.

A kiválasztási szakembereket, ha erről kérdezzük, általában azt mondják, hogy:
1. „erősíti a pályázati anyagot” – ami nem kétséges, de a szakmai megfelelést önmagában nem bizonyítja, ám, ha nincs referencialevél, az még nem kérdőjelezi meg jelöltünk szakmai hozzáértését. Aki pedig állásváltást tervez, régebbi, néha sokévvel ezelőtti referencialevele lehet csak, azóta pedig valószínűleg fejlődött már, azaz a referencialevél „lejárt” (ez nem jelenti azt, hogy ha kérnek referencialevelet, ezt ki kell hagyni!) Nem tagadom, lehet olyan hatása egy jó referencialevélnek első pillantásra, ami erősíti a bizalmat a jelölt iránt, de ez inkább csak átmeneti hatás: a józan mérlegeléssel belátható, hogy az, hogy egy számomra ismeretlen ember csupa jót mond egy másik számomra ismeretlen emberről, nem sokat számít a kiválasztásban.
2. „információkat ad a pályázó munkamoráljáról” – Ami mindig pozitív lesz, hiszen egy negatív referencialevelet már miért is adna be a pályázó magáról? Tehát megint nincs értelme, mindaddig, amíg a referencialevél nem terjed el annyira, hogy a nélküle beadott pályázat a „gyanús”.
A trendek alapján azt gondolom, nem is igazán fog már elterjedni, hamarabb lesz idejétmúlt a referencialevél intézménye, minthogy Magyarországon is megvesse a lábát. A cégeknek lehet ugyan „lenyomozási” igényük a jelöltekről, de ehhez a jelöltek online élete többnyire elég muníciót ad. Ráadásul a Linkedinen kifejezetten álláskeresőként kérhetsz ajánlást (recommendation) ill. megerősítéseket (endorsement) a magadról írtakról. Még külön segítséget is ad erre a Linkedin. Ha a “request recommendation”-re kattintasz a profilodon, az alábbi ablak nyílik ki, és már kérheted is az ismerőseidet, írjanak rólad szép szavakat.

Ha már álláshirdetésben referenciát kérnek

Akkor az álláspályázatban jelezni kell, hogy van referenciád, kérésre adsz, de az álláspályázati anyaghoz kis magyar valóságunkban nem szabad referenciáink kapcsolati adatait megadni, ha nem tudjuk, ki áll az álláshirdetés mögött (mert egyes emberkék így tesznek szert vezetők elérhetőségeire, dehogyis akarnak ők maguk új embert…) Főleg az általam jelzett közvetítők szeretnek így vezetői kapcsolati adatokhoz jutni, ez a fajta visszaélés sem segíti a referencialevelek általános elterjedését.
Ha állásinterjú után úgy döntesz, hogy érdemes referenciát adnod, mert érdekel téged az állás, akkor óvatosan, az szerint lehet eljárni.

Kik kérjenek referencialevelet a volt munkaadóiktól?

Ártani nem fog senkinek, így aki teheti, kérjen. Fontos tudni, hogy többnyire a bizalmi munkakörökben szoktak „lenyomozható”embert keresni. A kétkezi munkások (takarítók, mesteremberek stb.) munkáját, gyerekekkel, idősekkel foglalkozó segítő munkát végzők (helperek, szociális munkások, ápolók) hozzáállását dicsérő levelek sokat segítenek nekik egy következő állást, munkát találni. Egy átlagos adminisztrátori, előadói, ügyintézői munkában nincs sok szerepe, nyilván hasznos lehet, ha van. Egy mély szakmai ismereteket követelő munkában meg mindenképpen le fogják mérni a jelölt szakmai tudását, esetleg utána kérnek referenciát, de az inkább referenciainterjú lesz az adott jelölt által megadott emberekkel.

A gyakorlatban

Ha álláskeresőként szeretnél referencialevelet, és ehhez kellően baráti hangulatban váltatok el (az igazi közös megegyezés, ugye), akkor beszéld meg a volt főnökkel, hogy szeretnél ilyet. A legtöbb ismerősöm erre azt a választ kapta a volt főnöktől, hogy oké, írj egyet magadról, ha vállalható, aláírom. Tehát az álláskeresőnek kell tudni referencialevelet is írni… Erről majd a következő posztban értekezem hosszabban.

Jobangel
HR Blog
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Agresszivitás kezelése a munkahelyen és azon kívül

Sok esetben a stressz, a kezeletlen problémák agresszív viselkedésben csúcsosodnak ki az emberek mindennapjai során. Sok félreértés melegágya, ha nem... Teljes cikk

Hogyan érvelj a felsővezetésnél a mentális jóllét mellett?

Sok HR-es és EHS munkatárs küzd azzal, hogy meggyőzzék a felsővezetést arról, hogy a vállalati pszichológus szolgáltatásokra szükség lenne a... Teljes cikk

Én is oké, te is oké, ők nem oké

Milyen helyzetekre lehet jó egy életbiztosítás a közép- és kisvállalati (SME) szektor cégvezetőinek, tulajdonosainak? Kurdi Ferenc posztja a HR Blogon. Teljes cikk