A szülői mediáció szerepe a gyermeknevelésben

Sokat tárgyalt téma a média hatása a társadalomra, a személyiségfejlődésre és a szocializációra. Tény, hogy a különböző média tartalmak és a kommunikációs eszközök nem csak közvetlen szocializációs hatással bírnak az egyénre nézve, hanem az őt körülvevő szűkebb szocializációs, kulturális közegekre is hatást gyakorolnak. A szülők, rokonok, tanárok, politikusok, maga a társadalom és kultúránk is valamilyen szinten a média hatása alatt állnak. Ha az egyének szintjén gondolkozunk, akkor pedig felesleges tagadni, hogy igazából mindannyian médiafogyasztók vagyunk, sőt ami még fontosabb: gyermekeink is azok.

A pszichológia részéről az egyik általános dilemmát ugyanis általában az a félelem szolgáltatja, miszerint a média, azzal, hogy egyfajta értelmezési keretet nyújt a felnövekvő generációk számára, feltételezhetően komoly veszélyeket hordozhat magában. Az ezzel kapcsolatos pánik azonban sok esetben szerencsére túlzás, a tudományos vizsgálatok pedig egyre hatékonyabban mutatnak rá a médiafogyasztással kapcsolatos félreértésekre és hasznos szempontokkal járulnak hozzá a gyermekek és a média viszonyának egészséges mederbe való tereléséhez.

De miért fontos ez ennyire?

Sok kutató a gyermekek és a média kapcsolatára hivatkozva a mai helyzetet egyszerűen csak "második középkornak" nevezi, hiszen azok a gyerekek, akiknek a szülei nem szabályozzák megfelelően médiafogyasztásukat, általában nagyon korán találkoznak olyan tartalmakkal, amelyek számukra nem értelmezhetőek, és ahogy mondani szoktuk: nem is igazán nekik valóak. A középkorban sem zajlott ez másképp: a gyerekek előtt akkoriban például nem volt tabu téma a szexualitás, az agresszió vagy éppenséggel a halál, sőt mindez a szemük előtt zajlott mindenféle kommentár nélkül.

Ehhez hasonlóan ma sok gyerek leginkább a tömegkommunikációs eszközökön keresztül szembesül ezekkel a jelenségekkel. Ez azért ilyen aggályos mert a kutatások nagy része jelenleg azt látszik alátámasztani, hogy a gyerekek körülbelül 4-5 éves korukig még nem tudják egyértelműen értelmezni a különbséget realitás és fikció között, legalábbis olyan tartalmak esetében, amelyekhez a képzeletüket nem igazán kell használniuk. Gondoljunk csak a TV-re, ahonnan készen kapják az információt, míg mondjuk egy mese hallgatása közben fantáziájukat, képzeletüket aktívan használva konstruálják meg saját maguk számára a történetet.

A szülők szerepe a megelőzésben

A gyermekkori médiafogyasztás problémája a kutatások szerint akkor merül fel igazán amikor egy gyerek előszűrés nélkül találkozik médiatartalmakkal. Mivel a tömegkommunikációs eszközök közvetlen hozzáférést biztosítanak a világhoz, a gyermekek nagyon korán, nagyon sokmindennel találkozhatnak és nem biztos, hogy megfelelően fel tudják dolgozni az ingereket és értelmezni tudják azokat. A TV esetében például egyáltalán nem mindegy, hogy milyen tempóban, mennyire artikulált és érthető kommunikációval, milyen koherensen zajlik a cselekmény egy műsorban, a destruktív, feszültségkeltő és káros tartalmakról nem is beszélve.

Itt jön a képbe az úgynevezett szülői mediáció, ami arra az aktív együttműködésre utal, melynek során a szülő aktívan segít gyermekének értelmezni a médiában látható eseményeket. Ez akkor a legbiztonságosabb, ha mind a gyerek korosztályának, mind a más korosztályoknak szóló műsorok nézése esetén is így történik. Amint láthatjuk, ez nem sokban különbözik az általános interakcióktól, amikor folyamatosan igyekszünk segítséget nyújtani a világ jelenségeinek a megértésében és az élmények feldolgozásában a gyerekeknek, akik minden nap új élményekkel találkoznak, sőt kifejezetten keresik azokat és - nem véletlenül - sokszor kérdésekkel bombáznak minket.

Kinek és mit és hogyan?

A kutatások szerint a média fogyasztás megfelelő tartalmak esetén éppúgy hasznos eszköze lehet a tanulásnak mint bármi más, de csak akkor, ha a szülő együtt nézi gyerekével a műsort miközben együtt címkézik a történéseket, együtt értékelik a szereplőket és folyamatosan beszélgetnek a történtekről. A passzív együtt nézés (amikor a szülő nem kommentál) viszont problémás lehet, hiszen inadekvát tartalmak esetében a szülő a jelenlétével megerősítheti azt, hogy az amit a gyerek éppen lát a valóság részét képezi. Persze ez a megoldás is csak bizonyos kor felett aktuális, hiszen ehhez a gyerekeknek már viszonylag magas szintű kommunikációs, nyelvi készségekkel kell rendelkezniük. Sajnos a kutatások szerint azonban igen gyakori hogy 3 évnél fiatalabbakat is a TV előtt hagynak, hiszen az számukra is érdekes ingereket közvetít, amelyek lekötik a figyelmüket. Mondjuk pont addig, amíg a szülőnek éppen valami fontos teendője akad.

Humánia Pszichológia HR Blog