A "túlvett" szabadság problematikája

Az elszámolási kötelezettségből talán még le tudnánk vezetni a levonás lehetőségét, azonban a szakemberek (és az eredeti javaslatot megfogalmazók) magyarázata szerint e rendelkezés elhagyása azt jelenti, hogy nem lehet visszakövetelni a munkavállalótól a neki időarányosan nem járó szabadságot.

Ennek az az indoka, hogy a munkavállaló a szabadság kiadásakor azt joggal vette igénybe, azt a munkáltató jogszerűen adta ki számára. Ha utóbb a szabadságra kifizetett bért visszavonná a munkáltató, akkor a korábban szabadságon töltött időszakra a munkavállaló visszamenőleg elvesztené a bérét. Gyakorlatilag visszamenőlegesen fizetés nélküli szabadsággá válna a kiadott időszak, hiszen a munkavállaló nem dolgozott, vagyis nem munkavégzés címén kapott bért, hanem szabadság címén. Ha utóbb azt mondjuk, hogy ez a szabadság nem illette meg, akkor olyan, mintha fizetés nélküli szabadságra küldtük volna. A fenti probléma megszüntetése miatt javasolták a korábbi szabályozás módosítását.

Így viszont a nagyobb cégeknek okozhat problémát a szabadság kiadásának óvatos ütemezése. Fentiek alapján valóban javasolt lenne a szabadságot apróbb részletekben kiadni. Viszont a 122.§ (3) bekezdése szerint "a szabadságot - eltérő megállapodás hiányában - úgy kell kiadni, hogy tartama legalább összefüggő tizennégy napot elérjen". Vagyis ilyen megállapodás hiányában a szabadságnak a naponként, néhány naponként való kiadása nem jogszerű. A többség véleménye szerint a megállapodást évente kell megújítani, és célszerű belefoglalni az összefüggően kiadandó napok számát.

A másik megoldás, hogy az év első 4-5 hónapjában nem adunk ki szabadságot (7 napot kell a munkavállaló kérésének megfelelően kiadni, a többi egyeztetés tárgya). Ez a módszer viszont nem éppen munkavállaló-barát, és humán erőforrás gazdálkodás szempontjából is megkérdőjelezhető.

Csak megjegyzés szintjén említeném, hogy a munkavállalók nagy többsége sérelmezi a munkáltatóknál gyakran alkalmazott szabadság-nyilvántartó tömb használatát. Ugyan most már nem az alapszabadság 1/4-ét (5 munkanap), hanem pontosan 7 munkanapot kell a munkavállaló kérésnek megfelelően kiadni, a fennmaradó nagyobbik rész esetében nevetséges a nyomtatvány azon fordulata, miszerint a munkavállaló kéri a szabadsága kiadását. A szabadságot a munkáltató adja ki, igaz, a munkavállaló előzetes meghallgatása után.

Főleg nagyobb munkáltatóknál előfordul, hogy az egyik évben több szabadságot adnak ki a munkavállalóknak, és aztán - észlelve a hibát - ezt a következő évi szabadságból levonják. Erre továbbra sincs lehetőség, a törvényben meghatározott szabadság az adott naptári évre jár (igaz, meghatározott esetekben a szabadság egy része átvihető a következő évre).

Végezetül egy furcsaság: a gyakorlatban általam alkalmazva sosem látott rendelkezés, mely szerint a szabadságra járó munkabért a szabadság előtt ki kell fizetni, ismét felbukkan az új Mt.-ben is, igaz, most már csak a készpénzes bérfizetés esetére vonatkozik.

dr. Csibra Klára
munkajogász
Munkaviszony.hu Kft.