Az Aldi előzte a Penny-t: létszámtrendek a legnagyobb munkaadóknál
A legnagyobb foglalkoztatóknál júniusról júliusra a WHC munkaerő-szolgáltatónál (plusz 129 fő) és az Aldi (116) kiskereskedelmi láncnál nőtt legnagyobbat a létszám. A legnagyobb a visszaesés az SMR Automotive-nál (mínusz 192) - derül ki a HR Portál és az OPTEN friss statisztikájából. Érdekesség, hogy a top 50 cégből csak 15-ben dolgoznak többen az egy hónappal korábbinál.
Ha a top 50 cég létszámváltozását nézzük, akkor csak 15-ben dolgoztak többen júliusban mint egy hónappal korábban, négyben nincs változás, 31 cégnél viszont kevesebb az alkalmazott. A legnagyobbak közül az első a 13. helyen álló Auchan, ahol felfelé megy a trend.
A listát továbbra is a Magyar Posta vezeti 26 526 fővel. Júniusról júliusra azonban folytatódott a létszám csökkenése, ezúttal 162 munkavállalóval. Az idei januári adathoz képest már 1154 fővel vannak kevesebben.
Érdekesség, hogy az első tízből egy cég sem bővült. Sőt, a győri Audi Hungaria 140 fővel csökkent, és egy hellyel a MÁV Start mögé került. A munkaerő-kölcsönző cégek közül a Prohuman létszáma 141 fővel csökkent, a piac második WHC-jé 129 fővel nőtt.
A kiskereskedelmi láncok közül folytatódott azAldi dinamikus bővülése (plusz 116), amely létszámban megelőzte a Penny Marketet. Érdekesség, hogy az Aldi-munkavállalók száma év eleje óta 576-tal nőtt.
A többi nagyvállalat közül figyelemre méltó a Deutsche Telekom IT & Telecommunications Hungary Kft. 112 fős növekedése valamint a mosonszolnoki SMR Automotive Mirror Technology autóipari beszállító 162 fős csökkenése.
Néhány nagyvállalat - elsősorban a bankok, de például a MOL, a Dunaferr és a Borsodchem is - nem közöl havi létszámadatokat, így azok változásáról nem tudunk beszámolni.
Létszám a legnagyobb hazai foglalkoztatóknál (fő)
| Cégnév | 2022. júl. | 2022. jún. | Változás |
| Magyar Posta Zrt. | 26 526 | 26 688 | -162 |
| VOLÁNBUSZ Zrt. | 18 291 | 18 362 | -71 |
| MÁV Zrt. | 17 584 | 17 647 | -63 |
| SPAR Magyarország Kft. | 14 315 | 14 372 | -57 |
| MÁV-START Zrt. | 12 747 | 12 829 | -82 |
| AUDI HUNGARIA Zrt. | 12 725 | 12 865 | -140 |
| TESCO-GLOBAL Zrt. | 10 793 | 10 890 | -97 |
| Lidl Magyarország Bt. | 8517 | 8609 | -91 |
| Flextronics International Kft. | 7021 | 7021 | 0 |
| B + N Referencia Zrt. | 6929 | 6929 | 0 |
| Prohumán 2004 Kft. | 6633 | 6774 | -141 |
| Magyar Közút Nonprofit Zrt. | 6506 | 6540 | -34 |
| AUCHAN MAGYARORSZÁG Kft. | 6321 | 6254 | 67 |
| Richter Gedeon Nyrt. | 5804 | 5809 | -5 |
| Robert Bosch Elektronika Kft. | 5421 | 5470 | -49 |
| Magyar Telekom Nyrt. | 5393 | 5432 | -39 |
| ALDI MAGYARORSZÁG ÉLELMISZER Bt. | 5093 | 4977 | 116 |
| Penny-Market Kft. | 5091 | 5024 | 67 |
| COLOPLAST Hungary Kft. | 4889 | 4882 | 7 |
| BKM Nonprofit Zrt. | 4756 | 4841 | -85 |
| Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. | 4753 | 4782 | -29 |
| Robert Bosch Kft. | 4513 | 4456 | 57 |
| WHC Kft. | 4477 | 4348 | 129 |
| HM EI Zrt. | 4380 | 4415 | -35 |
| Continental Automotive Hungary Kft. | 4369 | 4396 | -27 |
| Robert Bosch Power Tool Kft. | 4215 | 4173 | -42 |
| Harman Becker Kft. | 3966 | 3972 | -6 |
| Jabil Circuit Magyarország Kft. | 3882 | 3882 | 0 |
| KÉZMŰ Közhasznú Nonprofit Kft. | 3876 | 3906 | -34 |
| DENSO Gyártó Magyarország Kft. | 3558 | 3585 | -27 |
| ERFO Közhasznú Nonprofit Kft. | 3477 | 3508 | -31 |
| Egis Gyógyszergyár Zrt. | 3367 | 3375 | -8 |
| Schaeffler Savaria Kft. | 3284 | 3291 | -7 |
| FŐKEFE Közhasznú Nonprofit Kft. | 3279 | 3321 | -43 |
| Kyndryl Hungary Kft. | 3235 | 3225 | 10 |
| SMR Automotive Mirror Technology Hungary | 3221 | 3413 | -192 |
| dm Kft. | 3193 | 3180 | 13 |
| Vodafone Magyarország zrt. | 3056 | 3047 | 9 |
| Rosenberger Magyarország Kft. | 3019 | 2968 | 51 |
| Robert Bosch Energy and Body Systems | 2954 | 2953 | 1 |
| Progress Étteremhálózat Kft. | 2935 | 2860 | -25 |
| Citibank Europe plc. Fióktelepe | 2900 | 2859 | 41 |
| Magyar Suzuki Zrt. | 2863 | 2872 | -9 |
| Deutsche Telekom Systems Solutions | 2853 | 3118 | 45 |
| LEGO Manufacturing Kft. | 2847 | 2847 | 0 |
| ZOLLNER Kft. | 2828 | 2822 | 6 |
| HANKOOK TIRE Magyarország Kft. | 2821 | 2850 | -29 |
| Linamar Hungary Zrt. | 2820 | 2749 | 71 |
| BP BSC Kft | 2810 | 2796 | 14 |
| JÁSZ-PLASZTIK kft | 2716 | 2784 | -68 |
| thyssenkrupp Components Technology Hungary Kft. | 2655 | 2618 | 37 |
| Samsung SDI Magyarország Zrt. | 2652 | 2648 | 4 |
| Deutsche Telekom IT & Telecommunications Hungary Kft. | 2596 | 2284 | 112 |
| Nestlé Hungária Kft | 2593 | 2562 | 31 |
| Pannonjob Kft. | 2540 | 2570 | -30 |
| MVM Paksi Atomerőmű Zrt. | 2531 | 2532 | -1 |
| Pepco Hungary Kft. | 2516 | 2469 | 47 |
| MÁV Szolgáltató Központ Zrt | 2468 | 2465 | 3 |
| GRUNDFOS Magyarország Kft. | 2441 | 2469 | -28 |
| Pannon-Work Zrt. | 2434 | 2397 | 37 |
| TDK Hungary Components Kft. | 2405 | 2400 | 5 |
| EPAM Systems Kft. | 2385 | 2362 | 23 |
| Morgan Stanley Magyarország Elemző Kft. | 2344 | 2321 | 23 |
| Nokia Solutions and Networks Kft. | 2314 | 2308 | 8 |
| Provident Pénzügyi Zrt. | 2314 | 2306 | 8 |
| OBI Hungary Retail Kft. | 2302 | 2310 | -8 |
| ROSSMANN Magyarország Kft. | 2289 | 2265 | 24 |
| MECSEK FÜSZÉRT Zrt. | 2266 | 2286 | -20 |
| BT ROC Kft. | 2179 | 2185 | -6 |
| METRO Kereskedelmi Kft. | 2179 | 2181 | -2 |
| Mediaworks Hungary Zrt. | 2174 | 2235 | -59 |
| Man at Work Kft. | 2168 | 2233 | -65 |
| ExxonMobil Hungary Kft. | 2126 | 2125 | 1 |
| AmRest Kft. | 2065 | 2051 | 14 |
| UNIX AUTÓ Kft. | 2025 | 2033 | -8 |
| Teva Gyógyszergyár Zrt. | 2018 | 2018 | 0 |
| Work Force Kft. | 2004 | 2004 | 0 |
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk
Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk
Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk
- Már az EU-ban is téma lett a menopauza, a munkahelyeknek is lépniük kell! 1 hete
- Politikai nyomás a munkahelyen? Ezért válik a kampány veszélyessé a vezetőnek 2 hete
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 3 hete
- 50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban 3 hete
- Kínai gigaberuházás Tatabányán: 43 milliárd forint, 800 új munkahely 3 hete
- 150 új munkahely Napkoron a milliárdos beruházás nyomán 3 hete
- Nem a fizetés számít: ez tartja a munkahelyen a Z generációt 3 hete
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 4 hete
- Két cégnél is nagy növekedés, az Aldinál egy éve csökken a létszám 4 hete
- 200 új munkahelyet hoz létre ez a cég Sóskúton 1 hónapja
- 700 munkahely válik betonbiztossá Pápán – újabb milliárdos beruházás érkezett 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?