Az ÁSZ szerint nem az ő elnökük vonná el a béreket, hanem a DK-s Varju László
Az ÁSZ szerint elnökük, Domokos László azt szeretné, hogy a magyar társadalmat megtakarító családok alkossák, és kiemelték, hogy a családok kizárólag önkéntes alapon dönthetnek erről, vagyis nincs szó a bérek kötelező elvonásáról - írta lapunk kérdéseire az ÁSZ. Kifejtették, hogy a munkavállalók bérének kötelező elvonásáról az ÁSZ elnöke nem is beszélt, ezt Varju László, az Országgyűlés Költségvetési bizottságának elnöke, a Demokratikus Koalíció alelnöke vetette fel, majd ezt vették át egyes pártpolitikusok, szakszervezeti vezetők és sajtóorgánumok.
Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke arról beszélt a Világgazdaságnak, hogy a kormánynak ösztönöznie kellene a munkavállalókat arra, hogy félrerakjanak. Ezt úgy képzeli el, hogy a munkáltatók a fizetés egy részét egy megtakarítási számlára utalnák. Domokos László szerint a kormányzat tehetne egy ajánlatot a foglalkoztatónak, hogy a következő évek bértárgyalásainál nagyobb bérnövekedésre csak akkor kerülhessen sor, ha a munkabér-átutalás pillanatában a foglalkoztatók egy bizonyos összeget nem közvetlenül a dolgozóknak fizetnek, hanem a dolgozó megtakarítási számlájára utalnak.
Megkérdeztük az ÁSZ-t, hogy kizárólag a közszférában dolgozókra és az állami cégek alkalmazottaira vonatkozik-e ez a felvetés, amire konkrét válasz nem érkezett. A hangsúlyt másra helyezték: „Domokos László felvetései kizárólag önkéntes alapon a magyar családok pénzügyi biztonságának megerősítésére irányultak, ahogy az a Világgazdaság hétfői cikkben is olvasható” - válaszolták. Leírták, hogy az ÁSZ egyetért a Pénzügyminisztérium álláspontjával, mely szerint a munkavállaló szabadon rendelkezik az adózott jövedelméről. És foglalkoztak a Demokratikus Koalícióval is: „A munkavállalók bérének kötelező elvonásáról az ÁSZ elnöke nem is beszélt, ezt Varju László, az Országgyűlés Költségvetési bizottságának elnöke, a Demokratikus Koalíció alelnöke vetette fel, majd ezt vették át egyes pártpolitikusok, szakszervezeti vezetők és sajtóorgánumok.”
Megkérdeztük az ÁSZ-tól, hogy milyen fázisban van az ügy: az ÁSZ-on belül egyeztettek csak róla, vagy minisztériumokkal, a Miniszterelnökséggel is, esetleg szakmai szervezetekkel. Erre nem érkezett eddig válasz. Érdeklődtünk arról is, hogy mely intézményekkel együttműködésében tervezik kidolgozni a törvényjavaslatot. Erre reagálva kiemelték, hogy az Állami Számvevőszék nem jogalkotó, vagy szabályozó szervezet, ezért ebben nem illetékes.
„Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke a Világgazdaság hétfői számában megjelent interjúban leszögezte: „szükség van a költségvetési stabilitásra, de legalább ekkora szükség van arra, hogy a magyar társadalmat pénzügyileg tudatos, megtakarító és pénzügyileg erős családok alkossák. Az államnak minden eszközt fel kell használnia a családok pénzügyi biztonságának megerősítése érdekében.”
Domokos László az interjúban - az ÁSZ elnökeként, a Költségvetési Tanács tagjaként - lehetséges eszközöket vetett fel ennek érdekében, mint például az önkéntes megtakarítási hajlandóság ösztönzése, vagy a betétek után fizetendő kamatadó megszüntetése.
A témával kapcsolatos felvetéseit Domokos László az Inforádió Aréna című műsorának keddi adásában is részletesen kifejtette.
Az Állami Számvevőszék és az ÁSZ elnöke elkötelezett a magyar családok pénzügyi tudatosságának és pénzügyi biztonságának megerősítése mellett. Akik ezzel ellentétes saját álláspontot fogalmaznak meg, azok ezzel ellentétes érdekeket képviselnek, és nem érdekeltek a magyar családok pénzügyi biztonságának megerősítésében" - írta válaszában az ÁSZ.
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Válaszukban leírták továbbá:

Állaskeresőknek és toborzási céllal érkezőknek is ajánljuk az Allasportal.hu-t, a HR Portal állásgyűjtő oldalát!
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?