Szerző: Berta László
Megjelent: 1 éve

Beck György: Értelmes környezetben, értelmes munkát, értelmes csapatban végezni

Tudja, milyen út vezet az alkalmazottiból a tulajdonosi szemléletbe, fontos számára a csapatmunka, de előfordult, amikor mások helyett volt kénytelen dolgozni, és a felesége feltette a kérdést, hogy miért csak a fényképét látja. Úgy gondolja, ha valaki tenni akar az országért, akkor a digitális felkészítés területére kell nyúlni. Dr. Beck Györgyöt, a Vodafone Magyarország májusban leköszönt elnökét 42 éves vezetői útja fontos eseményeiről kérdeztük.

Cegléden született. Köti még családi szál ehhez a városhoz?

Édesanyám és az apósom ott lakik, a hétvégén általában meglátogatom őket. Édesapám Cegléden született egy tősgyökeres ceglédi családban, én is ott születtem, aztán a szegedi egyetemi évek után Budapesten kezdtem el dolgozni. Ceglédről jártam be 30 évig, először vonattal, azután autóval, úgyhogy minden kavicsot ismerek azon az úton.

Milyen környezetet kedvel jobban, a kisvárosit vagy a nagyvárosit?

Pesten lakik mind a három gyermekem, ezért költöztem ide, mert szeretem, ha a közelemben vannak. Csütörtökönként este eljön hozzám az összes gyerek, unokák, és együtt vagyunk, én a nagyvárosban is a kisvárosiasabb, családiasabb környezetet szeretem.

A munkáról milyen élmények rakódtak önre gyerekkorában?

Erős a családi minta, a szüleim nagyon sokat dolgoztak, abszolút bennem volt, hogy a feladatot elvégezzük, megcsináljuk. Másrészt kisgyerekkorom óta sportolok. A sport és a munka együtt van nálam, hiszek abban, hogy az eredmény a munka után jön. Lehet az ember bármilyen tehetséges, ha a munkát nem teszi bele, az nem jön ki, ezt láttam a sportban és a gazdasági területen is. Én a munkának vagyok a híve.

A sportban mit próbált ki?

Édesapám volt a helyi vízilabdacsapat edzője, úgyhogy ötévesen kezdtem lejárni. Először úszó voltam, utána vízilabdáztam. Mind a mai napig heti két vízilabda edzésen veszek részt, a csapatunk különböző kupákban játszik amatőr szinten. A legfiatalabb a 25 éves unokahúgom, a lányom is játszik és volt kollégák 70 éves korig. Ez levezetés, de sport, és több, mint 10 éve vagyok a Magyar Vízilabda Szövetség társelnöke, hivatalból is részt veszek a vízilabdában.

Folyamatosan nőttek a leckék

Milyen szakaszai voltak 42 éves vezetői karrierjének?

A vezetői karrierem három szakaszból állt. 1978-ban végeztem matematikusként Szegeden. Az első 28 évben informatikával foglalkoztam öt különböző cégnél, az első kettő magyar volt, utána nagy multi cégek következtek. Az amerikai Digital Equipment Corporation-ben 1990-ben kezdtem el dolgozni, amely akkor a világ második legnagyobb informatikai cége volt. 8 évvel később felvásárolta a Compaq, ezért a két céget össze kellett olvasztani Magyarországon, ennek én lettem a vezetője. Négy év után a Compaqot megvette a HP, és akkor megint össze kellett rakni két céget: azután a HP-t vezettem. Ezt a 16 évet három nagy multinál első emberként, tulajdonképpen egy munkahelyen végeztem, csupán a cégnév volt különböző.

A Vodafone egy másik terület, miért váltott?

2006 végén döntöttem úgy, hogy iparágat váltok, és eljöttem a Vodafone-hoz, ahol voltam vezérigazgató, elnök-vezérigazgató, végül elnök. Ez a 12 év volt a karrierem második szakasza, amit 2019. május 1-jén zártam le, amikor azt mondtam, hogy egy levezető periódusba kezdek. Egyetértek azzal, hogy a karrier során három szakasz van, a learn, earn és a return. Az elsőben tanul, tudást szerez az ember, a másodikban fölépíti a családot, egzisztenciát, aztán pedig a harmadik fázisban visszaad, amit lehet. Én úgy élem meg, hogy a visszaadós üzemmódba lépek, és tiszteletdíj nélkül segítek több területen is.

Átmenettel vagy anélkül sikerült megoldania?

Miközben még szerződésben voltam a Vodafone Magyarországgal, már akkor is csomó dolgot csináltam társadalmi munkaként térítés nélkül. Jelenleg nyolc helyen töltök be elnöki tisztet, ezek közül talán a legérdekesebb a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság.
Több, mint 100 munkaügyi iratminta és szabályzat a HR Portaltól. Előfizetőinknek küldjük a munkajogász által rendszeresen frissített módosításokat is.

A teljes vezetői karrierjét tekintve vannak olyan korszakhatárok, amelyek nem a cégekhez köthetők, hanem a személyes fejlődéséhez, a munkamódszeréhez, és ahhoz, hogyan állt hozzá a csapatához?

Két szakasz volt. Az első '78-tól '94-ig, amikor különböző beosztásaim voltak. Elkezdtem dolgozni 24 évesen, és elég gyorsan, 28 évesen egy kis társaság vezetője lettem. Abban a csapatban én voltam a legfiatalabb, ami egy érdekes felállás volt. Utána a leckék folyamatosan nőttek, egészen 94-ig, amikor én lettem a Digital Magyarország vezérigazgatója. Ez a második szakasz 2019-ig tartott, ami arról szólt, hogy 25 év alatt folyamatosan az elnöki, vezérigazgatói vezetői pozícióban dolgoztam, de ez a feladat egyre érdekesebb lett, bővebb lett a tapasztalatom, nőtt a csapatom. Még egy nagy váltás volt vezetői szempontból, amikor az informatikából átmentem a távközlésbe. A három nagy informatikai cégnek pár ezres ügyfélköre volt, míg a Vodafone-nál milliós. 2,5 millió ember esetén mások a problémák, kritikák, máshogy kell reagálni, az egész lakosságot kell megszólítani.

Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Beck György: Értelmes környezetben, értelmes munkát, értelmes csapatban végezni
2. oldal - Jó elöl menni, de csak akkor, ha vannak követők is
  • 2021.04.23Szervezetfejlesztő (OD) Tanácsadó képzés Egyesítettük a Sämling Solution, a FranklinCovey és vendégelőadóink tudását és tapasztalatát, hogy a résztvevők „soft” és „hard” típusú fejlesztések koordinálására és támogatása is képesek legyenek. Mindazoknak akik Belső munkatársként vagy Külső tanácsadóként vezetnek vagy támogatnak szervezetfejlesztési folyamatokat. Részletek Jegyek
  • 2021.04.252 Napos Scrum Master képzés online, élő videokonferenciás Az agilis működés motorja a Scrum Master, aki biztosítja a hatékony csapatmunkát és kezeli az átalakulás során kialakuló feszültségeket, konfliktusokat. Minden iparágban célszerű átállni agilis működésre, nem csak a szoftverfejlesztésben. Képezze ki kollégáit Scrum Masterré. Részletek Jegyek
  • 2021.05.10 Munkavédelmi technikus Munkavédelmi technikusra lehet szüksége minden olyan cégnek, amelynél kiemelten fontos a munkahelyi egészség és biztonság megvalósítása. A Munkavédelmi technikus ugyanis elősegíti a munkahelyi balesetek és foglalkozási megbetegedések megelőzését, valamint a munkavédelemre fordított költségek optimalizálást. Támogatja a munkáltatót a munkavédelmi kötelezettségek teljesítésében, ezzel hozzájárul a mulasztások és szabályszegések hátrányos személyi és anyagi következményeinek elkerüléséhez Részletek Jegyek
  • 2021.05.13 Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban Olyan vezetőknek és (kulcs) munkatársaknak, (HR) controllereknek, HR-eseknek, pénzügyi szakembereknek ajánljuk a képzést, akik a HR munka hatékonyságát, eredményét mérni, számolni, és ezt begyakorolni szeretnék. Ajánljuk továbbá mindazoknak, akik a munkaerő elemzésének, értékelésének vállalati standardizálását, és mérésének elvét és gyakorlatát megismerni szeretnék. Részletek Jegyek
Follow hrportal_hu on Twitter
További cikkek
A sokszínűség és az esélyegyenlőség hatékonyabbá teszi a cégeket

Üzleti és HR szempontból is sokkal sikeresebbek azok a vállalkozások, amelyek sokszínűek, odafigyelnek az esélyegyenlőségre és dolgozóikat... Teljes cikk

Előítéleteink akaratlanul is befolyásolják a döntéseinket - interjú Friedl Zsuzsával, a Magyar Telekom Chief People Officerével

Fel kell venni a harcot a tudattalan megkülönböztetés ellen már az onboarding idején. Mit jelent az anyasági deficit, amit le kell küzdeni? A... Teljes cikk

Munkaügyből stratégiai terület - a HR sikertörténete

A HR száz év alatt adminisztratív területből a vállalati stratégiaalkotás szerves részévé vált. Oszlányi Törtel a legnagyobb fiókhálózatú... Teljes cikk