Boldog Munkahely 2020 pályázat! Csatlakozzatok Magyarország első munkahelyi jóllét-programjához!
Bagdi Bella nevéhez fűződik Magyarország első munkahelyi jóllétprogramja. Vele beszélgettünk.

Miből született meg a program ötlete?
A Boldog Munkahely Programot azzal a céllal hoztam létre, hogy egy vállalat a vezetésben és a mindennapi gyakorlatában a pozitív pszichológia eszközeit érvényesíthesse a munkahelyi jóllét érdekében. Az a küldetésem, hogy hozzájáruljak a magyar emberek jóllétszintjének növeléséhez. Évek óta ez a misszióm tölti ki az életemet: a Jobb Veled a Világ Alapítvánnyal, melynek elnöke vagyok, 2014-ben indítottuk el oktatási-nevelési intézmények számára a Boldogságóra programot, mely az elmúlt években Magyarország legsikeresebb és legnagyobb alternatív pedagógiai programjává nőtte ki magát. Jelenleg több mint 1300 intézmény építette be pedagógiai programjába a boldogságórákat, és több mint 7000 pedagógusnak köszönhetően (akikre nagyon büszke vagyok) több mint 100.000 gyermek vehet részt egy tudományosan is validált oktatási jóllétprogramban. Hat évnyi tapasztalat van mögöttünk. Hat év alatt a program megmutatta, milyen pozitív változásokat képes előidézni a gyerekek viselkedésében a pozitív pszichológia eszközeinek használata, de az is bebizonyosodott, hogy a program azokra is pozitívan hat, akik tanítják őket. Sőt, vannak szülői beszámolóink is, amelyek arról szólnak, hogy a családi életben is megmutatkozik a hatása. Így kezdtünk el innoválni, és kiterjeszteni a körét a jóllétprogramunknak: ma már nemcsak az oktatás számára, hanem a családok és a munkahelyek számára is - felkészült szakemberekből álló fejlesztői csapattal - kínálunk lehetőséget a magas szintű jóllét megteremtéséhez.
Hogyan lehet egy cég Boldog Munkahely?
A boldog munkahely, mint konstruktum, több dimenziót foglal magába: pozitív munkahelyi légkört, emberközpontú, támogató és példaértékű vezetést, pozitív szervezeti kultúrát, elkötelezett munkavállalókat, vonzó és hiteles márkát, magas mentális egészséget, jobb munkaerő megtartást, növekvő produktivitást, emelkedő teljesítményt, összetartó közösséget. Ezek a dimenziók interakcióban vannak egymással, melyek kölcsönhatásából jön létre a fenntartható üzleti eredményesség. A mi munkavállalói élményprogramunk ezeknek a dimenzióknak a fejlesztésével foglalkozik.
Talán a legfontosabb kérdés, amit mindenki feltesz, amikor módszert választ. Miben más ez mint azok a tréningprogramok, amik a piacon elérhetőek?
Minden tréningnek, fejlesztésnek akkor van létjogosultsága, ha eléri a célját: vagyis a viselkedésben megmutatkozik a változás. Ezt a legnehezebb elérni. Ebben minden cégvezető azt gondolom, egyetért velem, hogy hiába a sok tréning, ha a gyakorlati helyzetek felülírnak minden szemléletformáló próbálkozást. Én több mint 10 éve azt kutatom, hogyan lehet készségszintűvé tenni a fejlődési szemléletmódot, hogy ne csak jól hangzó párbeszédek témái legyenek, hanem készség szintjén is megmutatkozhasson a pozitív orientáció. Éppen ezért a mi programunk egy éves olyan munkavállalói élményprogram, ami a pozitív pszichológia empirikus kutatásaira épül. Külön a vezetők elvégezhetik a Pozitív Vezetés Akadémiát, mood manageret képzünk, és a csapat számára is van egy élményprogramunk, ami elősegíti a pozitív légkör és szervezeti kultúra megteremtését, illetve a meglévő erősítését.
Március 10-ig lehet pályázni. Kik nyerhetik el a Boldog Munkahely címet?
Azok a cégek, akiknek a munkahelyi missziójában szerepel a gazdasági és termelékenység növelése mellett a dolgozók jóllétének a fenntartása és növelése, ehhez a vállalat vezetése szakértelmet sajátított el a boldogság fenntartás és fokozás illetve munkahelyi jóllét előmozdításában és ezt folyamatos célkitűzésként kezeli a vállalat mindennapjaiban. Mi ehhez adjuk meg a megfelelő képzettséget és munkavállalói élményprogramot. A program végén a Prof. Oláh Attila által vezetett Pozitív Pszichológiai Kutatócsoport munkahelyi jóllét kérdőívében kell elérni egy bizonyos szintet, ami ha teljesül, a cég, vagy az adott szervezeti egység elnyeri a Boldog Munkahely 2020 címet.
Minden céghez, aki érdeklődik a program iránt, személyesen megyünk el tárgyalni, hogy átbeszéljük a lehetőségeket. Azt javaslom, aki most olvassa ezt a beszélgetést, nézze meg a program oldalát és vegye fel velünk a kapcsolatot a www.boldogmunkahelyprogram.hu oldalon.
Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Mi kell ahhoz, hogy egy csapat ne csak hatékony, hanem valóban jól működő és motivált legyen? A Holdkő Kulturális Alapítvány olyan innovatív... Teljes cikk
Ismerje meg a betegségek kiszűrésének időhatékony és kényelmes módját! Teljes cikk
Sokan még ma is csupán egy önéletrajz-sablonként gondolnak az Europass-ra, pedig a platform az elmúlt években komplex digitális karrierportállá... Teljes cikk
- Nem a fizetés számít: ez tartja a munkahelyen a Z generációt 3 napja
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 4 napja
- 200 új munkahelyet hoz létre ez a cég Sóskúton 2 hete
- 700 munkahely válik betonbiztossá Pápán – újabb milliárdos beruházás érkezett 2 hete
- Munkahelyi szexuális zaklatás: mit tehet a HR és a vezetés? 3 hete
- Negyven éve dolgozik ugyanazon a munkahelyen ez a magyar férfi 3 hete
- A wellbeing-paradoxon: kinek a dolga, hogy jól legyünk a munkahelyen? 3 hete
- Óriási állásbörze jön Békéscsabara – itt toboroz a Vulcan Shield Global 4 hete
- A munkahelyi ivás kora lejárt? Átalakul, hogyan barátkoznak ma a kollégák 4 hete
- 91 éves és napi 12 órát dolgozik - generációs leckék a munka világából 4 hete
- Így gyorsítják fel a nagyvállalatok a coworking terjeszkedését 1 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben