Botrány Malajziában: egy miniszter szerint a munkahelyi stressz meleggé tesz
Közröhej és felháborodás követte Zulkifli Hasan malajziai vallásügyi miniszter parlamenti válaszát, amelyben a munkahelyi stresszt és a „hiányos vallásgyakorlást” is az LMBT-közösséghez való csatlakozás okai közé sorolta. Malajziában a homoszexualitás illegális. A politikus később azt mondta: szavait kiragadták a szövegkörnyezetből.
Zulkifli Hasan, a malajziai Miniszterelnöki Hivatal vallásügyi ügyekért felelős minisztere egy parlamenti írásbeli válaszában arról írt, hogy több tényező – köztük a munkahelyi stressz, a társas befolyás, a szexuális tapasztalatok és az „elégtelen vallásgyakorlás” – is hozzájárulhat ahhoz, amit ő „LMBT-vel kapcsolatos viselkedésként” jellemzett - írja a South China Morning Post.
A politikus egy meg nem nevezett, 2017-ben készült tanulmányra hivatkozott. A kijelentések egy átfogó parlamenti adatgyűjtés részei voltak, amely az LMBT-vel kapcsolatos tendenciákat, valamint az életkorra, etnikai háttérre és a feltételezett kiváltó okokra vonatkozó adatokat vizsgálta.
Hasan válaszában azt is közölte, hogy 2022 és 2025 között a hatóságok 135, LMBT-tevékenységekhez kapcsolódó ügyet regisztráltak Malajziában, letartóztatások és büntetőeljárások formájában. Az azonos neműek közötti kapcsolatok az országban továbbra is illegálisak.
A nyilatkozat a közösségi médiában gyorsan gúny tárgyává vált, sokan ironikusan azt javasolták, hogy a miniszterre kellene több munkát bízni, hogy kiderüljön, valóban „megváltoztatja-e” a szexuális orientációját a stressz. A kijelentések ugyanakkor az LMBTQ-közösség és jogvédő szervezetek részéről komoly felháborodást is kiváltottak.
Thilaga Sulathireh, a Justice For Sisters nevű jogvédő csoport aktivistája szerint a miniszter megjegyzései félretájékoztatást terjesztenek, és azt a veszélyes feltételezést erősítik, hogy a szexuális orientáció és a nemi identitás „kijavítható” vagy megváltoztatható, illetve nem egyenértékű a cisznemű heteroszexuális identitásokkal.
A kritikákra reagálva Zulkifli Hasan közleményt adott ki, amelyben azt állította, hogy a nyilatkozatát kiragadták a szövegkörnyezetéből. Arra kérte a nyilvánosságot és a parlamenti képviselőket, hogy a teljes írásbeli választ tanulmányozzák. Hozzátette: minisztériuma „elutasítja az LMBT normalizálását”, mert az szerinte ellentétes a vallással, az erkölccsel és a társadalmi értékekkel.
A botrány egy olyan időszakban robbant ki, amikor Malajziában felerősödött a hatósági fellépés a szexuális kisebbségekkel szemben. Nemrég vallási szervezetek és politikai szereplők nyomására rendőrségi vizsgálat indult egy „Glamping With Pride” nevű rendezvény miatt is, amelyet egyes iszlám vezetők az LMBT-életmód népszerűsítésével vádoltak.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?