Cafeteria: a kis csökkenés már siker
Szerencsére a közterhek növekedésénél kisebb mértékben csökkent a juttatások nettó értéke 2013-ra. Átlag nettó 2,2 százalékkal kevesebb jut a dolgozóknak béren kívüli juttatások formájában, mint 2012-ben. A tavalyihoz képest eddig idén kevesebb munkáltató szüntette meg a cafeteria rendszerét - derül ki a Cafeteria Trend felméréséből.
Kevesebben szüntetik meg a rendszert
Megéri a cafeteria, akár ajándékot is vehetünk a juttatásból
10.000 forint bruttó költségkeretből a munkavállaló 5097 forintot kap kézhez bérként, 7370 forintot kedvezményesen adózó juttatás formájában és 6615 forintot, amennyiben a munkáltató normál adózású juttatást biztosít. Az utóbbiba szinte minden belefér az idei jogszabályok alapján.
Az eredmények szerint tavaly ilyenkor a válaszadók 7,8 százaléka szüntette meg teljes egészében a juttatási rendszerét, addig a felmérés szerint idén mindössze 4,3 százalék fordult ehhez a drasztikus lépéshez. Emellett 1,7 százalék éppen 2013. elején kezdte el használni a kedvező adózású elemeket a juttatási rendszerében. Persze a növekvő terhek miatt az összkép 2013-ra visszaesést mutat. A válaszadók 31 százaléka csökkentette a dolgozóknak adott nettó juttatások értékét. Ez az érték egy éve 52,6 százalék volt. Míg 2012. elején a munkáltatók 9,1 százaléka számolt be növekedésről, addig az idén jelentősen többen (16,4 százalék) szolgáltak ilyen jó hírrel.
Átlagolva változások mértékét idén nettó 2,2 százalékkal kevesebb jut a dolgozóknak béren kívüli juttatások formájában, mint 2012-ben. Ez az érték kisebb, mintha a cégek a teljes EHO tehernövekedését a munkavállalókra terhelték volna. Fata László szerint ez az elvárásokhoz és a munkáltatókra nehezedő terhekhez képest kedvező eredmény. Míg 2012-ben a mért csökkenés néhány százalékkal nagyobb volt a kedvező adózású juttatásokra rakódó plusz köztehernél, addig idén pont fordított a helyzet. Így várhatóan az államháztartás innen származó bevételei is növekedni fog 2013-ban.
Honnan fizessük a közterheket?
Elterjedt munkáltatói gyakorlat, hogy a dolgozók felé kommunikált keretösszegből kell minden érintettnek kigazdálkodnia a juttatásokat terhelő közterheket. Így ha valaki 10.000 Ft értékben szeretné tölteni például a SZÉP Kártyáját - kedvező adózás mellett - 13.570 Ft fogy a cafeteria keretéből. Ezt a gyakorlatot alkalmazza a munkáltatók 35,9 százaléka 2013-ban. A válaszadó munkáltatók 47,4 százaléka azonban külön munkáltatói keretből fizeti ki a béren kívüli juttatások adó és EHO terheit. A többiek (7-8 százalék) vagy csak az EHO-t vagy csak a személyi jövedelemadót hárítják a dolgozókra, míg 9,3 százalék egyéb elosztást alkalmaz.
Összetett étkezés
2013-ra is többféle kedvező adózású juttatással támogathatja a munkáltató a dolgozók étkezését. Sokan ki is használják ezt. A válaszadók 64,6 százaléka többfajta juttatást is elérhetővé tesz erre a célra. A legtöbben a "hideg" étkezésre is költhető Erzsébet utalványt kínálják. 76,9 százalék szerepelteti ezt a juttatási rendszerében. A válaszadók 54,5 százaléka biztosít lehetőséget a dolgozóinak a Széchenyi Pihenő Kártya vendéglátás alszámlájának használatára. 9,58 százalék kihasználja a munkahelyi étkeztetés lehetőségét is.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy juttatás, amely a munkavállalónak adómentes, a munkáltatónak olcsóbb, mint a béremelés - mégis sokan nem tudnak róla. A 35 év alatti... Teljes cikk
Mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben találkozni az ügyfelekkel: a friss kormányrendelet jelentős adóterhet vesz le... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az elmúlt években a magasabb keretet adók aránya növekszik. Teljes cikk
- Itt vannak a legnagyobb egészségpénztárak 2 hete
- Tanulmány: Az AI térnyerése a juttatások csökkentéséhez vezet? 3 hete
- Lakhatási támogatás 2026-ban - amit munkavállalóként és munkáltatóként tudni kell 4 hete
- Megjelent a rendelet a pedagógusok egyszeri kiegészítő juttatásáról, ekkor kapják meg a tanárok 1 hónapja
- Egy fizetőkártya, amely a valódi céges közösségépítés eszköze 2 hónapja
- Felmérés: ezért is megéri pluszjuttatást adni a dolgozóknak 2 hónapja
- Így csökkenthető a fluktuáció: juttatások, amelyek valóban számítanak a munkaerő megtartásában 2 hónapja
- Megjelent a rendelet, eddig az összegig adómentesek az üzleti ebédek - mutatjuk a részleteket! 2 hónapja
- Miért az AI-hoz fordulsz a főnök helyett? Készséghiány és bizalmatlanság az AI korában 2 hónapja
- Ma utalják a fegyverpénzt - mutatjuk a részleteket 3 hónapja
- Így alakulhatnak a cafeteria keretek 2026-ban 3 hónapja

Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?