kapubanner for mobile

Rangos elismerés: Dr. Teszárné Dr. Nagy Marianna az Év Női Menedzsere

A legtöbb közönségszavazattal Dr. Teszárné Dr. Nagy Marianna, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság laborvezetője lett az Év Női Menedzsere díj 2025-ös év nyertese.

Dr. Teszárné Dr. Nagy Marianna lett az Év Női Menedzsere díj nyertese

A Családbarát Magyarország Központ által életre hívott díj célja, hogy elismerje azokat a női vezetőket, akik elkötelezett, értékalapú munkájukkal hozzájárulnak a családbarát szemlélet gyakorlati megvalósításához.

Az elismerésre azon szervezetek jelölhettek női vezető kollégákat, amelyek az adott évben kiemelkedő eredménnyel szerepeltek a Családbarát Munkahely tanúsító védjegy auditján.

Végül négy kiemelkedő női vezető került be a döntőbe, akikre március 16-ig lehetett szavazni, ahová összesen 7659 érvényes voks érkezett.

A legtöbb szavazatot Dr. Teszárné Dr. Nagy Marianna, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság laborvezetője kapta, aki az Év Női Menedzsere díjat 2026. március 17-én ünnepélyes keretek között vette át. 

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy idén én kaptam az Év Női Menedzsere díjat. Ez az elismerés megerősít abban, hogy érdemes következetesen képviselni az emberközpontú vezetői szemléletet. Hiszek abban, hogy a csapatmunka, az egymás iránti bizalom, a nyugodt munkahelyi légkör és a munka–magánélet egyensúlyának tisztelete mind hozzájárulnak a közös sikerekhez. Köszönöm mindenkinek, aki rám szavazott, és ezzel hozzájárult ehhez az elismeréshez. Szívből gratulálok a többi döntősnek is.

- mondta Dr. Teszárné Dr. Nagy Marianna, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság laborvezetője.

A Családbarát Magyarország Központ köszönetet mond minden döntős női vezetőnek, a szavazóknak és a jelölő cégeknek is, hogy hozzájárultak a szemléletformáló kezdeményezés sikeréhez.

  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek