E-közigazgatási tudásportál alakul
Az elektronikus közigazgatási tudásportálon olyan szolgáltatások lesznek elérhetőek, mint az e-learning és az e-tanácsadás, adja hírül a Világgazdaság.
A kiemelt projekt gyakorlatilag mindenkinek a hasznára lehet, hiszen a hagyományos honlapfunkciók mellett további interaktív és Web 2.0 szolgáltatásokat nyújt majd felhasználói számára. Ezek körébe tartoznak többek között az e-learning, az e-tanácsadás az intézmények e-közigazgatási és e-közszolgáltatási fejlesztéseihez, valamint számos navigációs és felhasználóbarát keresési lehetőség a többdimenziós szakértői tudástérképen.
Az e-közigazgatási tudásportálprojekt egyik eredménye egy olyan interaktív tudásbázis lesz, amely a strukturáltan gyűjtött, rendszerezett és a portálon megjelenített információk, valamint a hazai és nemzetközi tapasztalatok, trendek, stratégiák folyamatos nyomon követése által megszerzett tudás felhasználásával támogatja, hogy a hazai közigazgatásban átgondolt, országosan és nemzetközileg is összehangolt, interoperábilis fejlesztések jöjjenek létre.
A projekt célja, hogy feltárja és elérhetővé tegye a központi és a helyi közigazgatás intézményeiben már meglévő e-közszolgáltatásokkal összefüggő szakmai információkat és tudásbázisokat.
Világgazdaság
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
A magyar cégek 43%-a romló gazdasági környezetre számít, miközben közel kétharmaduk már vizsgálja a mesterséges intelligencia alkalmazását –... Teljes cikk
A KPMG legújabb kutatása átfogó képet ad a közép- és kelet-európai régió – köztük Magyarország, Csehország, Lengyelország, Románia,... Teljes cikk
Már emberarcú robottól is lehet nyelvet tanulni, ám sokan a személyesség, a közösség, a hús-vér nyelvtanár miatt választják a nyelviskolában... Teljes cikk
- Ennyivel nő a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik 9 hónapja
- Machine Learning Engineer 9 hónapja
- 2025-től hosszabb lesz az igazgatási szünet 1 éve
- Navracsics Tibor: egy ország élhetősége csak részben az anyagi jólét függvénye 2 éve
- Nemcsak munkabeszüntetéssel, hanem "túlbuzgósággal" is sztrájkolnak 2 éve
- Béremelést követelnek a területi közigazgatásban dolgozók 2 éve
- Magasabb bérekért sztrájkoltak a közigazgatási hivatalok alkalmazottai a szomszédunkban 2 éve
- Kihirdették, mikor lesz a 2024-es közigazgatási szünet 2 éve
- Megváltható-e pénzben a szabadság közigazgatásban? 3 éve
- A stresszkezelés és a hibrid munkavégzés a legfontosabb - A Tréning Kerekasztal felmérésének eredményei 3 éve
- Varga Liviust is bevonta tanulási hetébe a multi - esettanulmány 3 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?