Már lehet pályázni a nyári diákmunka támogatásra
Nyári diákmunka program 2013 óta futó kezdeményezés, amely elsősorban bértámogatással ösztönöz a középiskolások, egyetemisták vakációs foglalkoztatására. A fiatalok június 15-től regisztrálhatnak az idei kiírásra, a 25 év alattiak idéntől szja-mentes munkavégzésük után járó keresetükből még több pénzt tarthatnak meg, költhetnek saját céljaikra - hívta fel a figyelmet szerdai közleményében a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).
A kormány a programban eddig több mint 242 ezer tanulót, hallgatót támogatott összesen 24 milliárd forinttal.
A helyhatóságok számára legfeljebb két hónap időtartamra teljes egészében megtérítik a legfeljebb napi 6 órás foglalkoztatás után fizetett munkabért. A cégeknél legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatás támogatható, a program a munkabér összegének háromnegyedét vállalja át - emlékeztetett a TIM.
A támogatás megállapítása során havi munkabérként a szakképzettséget igénylő munkakör esetében fejenként bruttó 195 ezer forint vehető figyelembe. Szakképzettséget nem igénylő munkakör esetében ez a limit 150 ezer forint. A napi 6 óránál rövidebb munkaidejű foglalkoztatás esetén a támogatási összeg arányosan csökken. A diákok nettó munkabére tehát az szja-mentességet figyelembe véve havonta akár 122-159 ezer forint is lehet.
A kétmilliárd forintos keretösszegű program 2022. június 15-ével elindult, a diákok szerdától regisztrálhatnak a területileg illetékes járási (fővárosi kerületi) hivatalok foglalkoztatási osztályainál. A támogatással elhelyezkedő fiatalok legkorábban 2022. július 1-ével állhatnak munkába. Az augusztus végéig tartó program részletei a www.munka.hu oldalon olvashatók.
Kutnyánszky Zsolt, a Technológiai és Ipari Minisztérium iparért, technológiáért és munkaerőpiacért felelős államtitkára elmondta: "A fiatalok 2010-ben még 30 százalékos munkanélküliségi rátáját a harmadára, jóval az uniós átlag alá szorítottuk vissza. A kormány a vakációs munkavégzés mellett tartós elhelyezkedésüket is kiemelten támogatja."
"A Vállalkozások munkaerő támogatása segítségével munkába állt minden tíz álláskeresőből négyen 25 év alattiak. E korosztályból több mint 18 ezren jutottak kenyérkeresethez a program közel 11 milliárd forintos támogatásával. A fiatal szakképzettek munkatapasztalat szerzését szorgalmazó külön keretből pedig mostanáig közel háromezer fő után igényeltek összesen 2,8 milliárd forintot" - tette hozzá.
Fotó: unsplash.com
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Nem a személyiségünk, és nem is önmagában a telefon a hibás. Egy friss magyar kutatás szerint a gyenge önkontroll és a kimaradástól való félelem... Teljes cikk
A sikeresen lezárult felkészítő szakaszt követően folytatódik a Kortárs segítők program, amelyben diák mentortársak erősítik a szakképzésben a... Teljes cikk
Az év végére jelentősen megugrik a szezonális munkaerő-kereslet, a Mind-Diák Szövetkezet adatai alapján az eseti, szezonális munkák díjazása... Teljes cikk
- Egyedi esély: Harvard szintű vezetőfejlesztés női tehetségeknek ösztöndíjjal 1 hete
- A targonca jogsitól a Java programozásig: kiderül, kik a felnőttképzés igazi bajnokai 1 hete
- Ahol több a távmunka, ott több gyerek születik - állítja egy kutatás 1 hete
- 10 év tanulás kuka? Az AI hónapok alatt írta át egy mérnök karrierjét 1 hete
- A főnököd lehet, hogy már nem is ember? Íme a munka jövője 1 hete
- Work-life balance 2 hete
- Elszabadult a szakemberhiány: ennyit kell várni egy mesterre 2026-ban 2 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 2 hete
- Mit várnak a fiatalok a diákmunkától 2026-ban? 3 hete
- Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken 3 hete
- MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek 3 hete


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?