Eltűnnek a klasszikus csapatok: a Meta új munkamodellje mindenkit érinthet
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Meta radikálisan átalakítja működését: a dolgozókból AI-fejlesztők lesznek, a hagyományos csapatokat pedig kis, önálló "podok", azaz mini, projektalapú egységek váltják fel. A cél a hatékonyság növelése – de közben teljesen újradefiniálják, mit jelent ma egy munkahely és egy munkakör a tech világában.
A Meta „AI-native” működésre áll át
A Meta egyik nagy részlege, a Reality Labs átfogó átalakításon megy keresztül: a cél egy teljesen „AI-native”, azaz mesterséges intelligenciára épülő működés kialakítása. A változás egy mintegy ezerfős csapatot érint, ahol nemcsak a munkafolyamatokat, hanema szerepköröket és a szervezeti struktúrát is újragondolják.
A belső átalakítás részletei egy kiszivárgott feljegyzésből derültek ki, amelyről a Business Insider számolt be.
Új szerepkörök: kik azok az „AI builderek”?
Az új modellben a dolgozók egységesen három fő szerepkör valamelyikét kapják: „AI Builder” (AI-alapú fejlesztő), „AI Pod Lead” (kis csapat vezetője) vagy „AI Org Lead” (szervezeti szintű vezető).
A cél ezzel egy laposabb, kevésbé hierarchikus szervezet kialakítása, ahol a munkatársak rugalmasabban mozoghatnak a különböző feladatok között.
Egyes esetekben például a mérnökök dizájn jellegű feladatokat is elláthatnak, attól függően, mire van szükség az adott projektben.
Podok: a hagyományos csapatok helyett
A klasszikus nagy csapatok helyét úgynevezett „podok” veszik át – ezek kis létszámú, önálló egységek, amelyek egy-egy konkrét célra vagy projektre fókuszálnak.
Ezekben a podokban többféle szakterület képviselői dolgoznak együtt, és nagyobb önállóságot kapnak a feladatok megoldásában. A modell célja, hogy gyorsabb döntéshozatalt és hatékonyabb munkavégzést tegyen lehetővé.
Mi áll az átszervezés mögött?
A vállalat célja egyértelmű: jelentősen növelni a fejlesztési hatékonyságot és a termékek minőségét. A belső kommunikáció szerint ennek érdekében „alapjaiban írják újra” a működést, a szervezeti felépítést és az együttműködés módját.
Mark Zuckerberg korábban arról beszélt, hogy 2026 az az év lehet, amikor az AI drámaian megváltoztatja a munkavégzést. Elképzelése szerint olyan projektek is megvalósíthatók lesznek, amelyek korábban nagy csapatokat igényeltek – akár egyetlen, kiemelkedően tehetséges szakember által.
Kísérleti programból lehet új működési modell
Az átalakítás egyelőre kísérleti programként indult a Reality Labs egyik, fejlesztői eszközökkel foglalkozó csapatán belül. Ugyanakkor a lépések jól illeszkednek a Meta szélesebb AI-stratégiájába, amely a kisebb, agilisabb csapatokra és az AI intenzív használatára épít.
Az első jelek már láthatók: egyes munkatársak már most „AI builderként” hivatkoznak magukra szakmai profiljaikban.
Nem egyedi jelenségről van szó
A legfrissebb szervezetfejlesztési trendek szerint a nagyvállalatok világszerte a kisebb, autonóm és gyorsan átalakítható csapatok felé mozdulnak. Nem egyedi kísérletről van szó: a Deloitte 2026-os Human Capital Trends jelentése szerint a szervezetek egyre inkább a dinamikusan újraszervezhető, képességalapú működés felé mozdulnak, ahol a munkát nem fix csapatokban, hanem folyamatosan újraépülő egységekben végzik. Ebbe a trendbe illeszkedik a Meta pod-alapú kísérlete is.
Elindult a Corporate Rebels Magyarországon: itt a fő lázadó
- olvassa el korábbi cikkünket!
kép: freepik
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc