kapubanner for mobile

Erasmus-ösztöndíj - "a hallgatók nem lehetnek politikai csatározások áldozatai"

A héten Budapesten zajlott az EU Ifjúsági Konferenciára, ahol az uniós országok csaknem 250 delegáltja és ifjúsági szervezeteinek elnökei tanácskoztak. A konferencián szóba került az Erasmus-ügy is, amelynek lezárását kezdeményező magyar javaslatra az Európai Bizottság 2023 novembere óta nem reagált. A Nemzeti Ifjúsági Tanács ezért most felszólítja az Európai Bizottságot, hogy ne várjon tovább, mert minden magyar hallgató érdeke, hogy legkésőbb az év végéig megoldódjon a kérdés. Kérik továbbá a magyar kormányzati szereplőket, hogy tegyenek meg mindent a helyzet megnyugtató rendezése érdekébe - olvasható a szövetség közleményében.

“Mi, mai európai fiatalok, az Unió előnyeit természetesnek vesszük, de emlékeznünk kell arra, hogy ezek a jogok nem maguktól értetődőek. A Schengeni Térség és az Erasmus+ Programok hidakat építenek az országok között, és egy közös európai identitást erősítenek. A Nemzeti Ifjúsági Tanács ezek fenntartása érdekében több ezer fiatal aláírását gyűjtötte össze annak érdekében, hogy a magyar felsőoktatási intézmények ne legyenek kizárva az Erasmus+ programból. Az Erasmus+ nem válhat politikai játszmák eszközévé, és a hallgatók nem lehetnek politikai csatározások áldozatai.” - emelte ki a Nemzeti Ifjúsági Tanács elnöke, Kovács Péter a rendezvény megnyitóján. 

Mint ismert, az uniós tagállamokat tömörítő Európai Tanács 2022 decemberi döntése nyomán az Európai Bizottság úgy határozott, hogy a modellváltó magyar egyetemeket kizárja Erasmus+ és Horizont Európa programjaiból. Az intézkedés nyomán 182 ezer hallgató, köztük 30 ezer külföldi esik el a nemzetközi tapasztalatszerzés ezen lehetőségétől. A Nemzeti Ifjúsági Tanács 2023 áprilisában petíciót indított azért, hogy a modellváltó egyetemek hallgatói továbbra is részt vehessenek az Erasmus+ felsőoktatási mobilitási programjában. Ennek részeként több mint 2.000 érintett fejezte ki véleményét, kérve az Európai Unió intézményeit, hogy oldják fel a korlátozásokat és állítsák vissza részvételi lehetőségüket a programban. Az egyetemi polgárok véleményének közvetítésére a Nemzeti Ifjúsági Tanács Szövetség kiegészülve a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával, a Doktoranduszok Országos Szövetségével és a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségével közös beadvánnyal fordult az Európai Parlament Petíciós Bizottságához, amely szakbizottság 2023 szeptemberében egyhangúlag úgy döntött, hogy nyitva tartja a petíciót és választ kér az Európai Bizottságtól. 

A magyarországi Nemzeti Ifjúsági Tanács aktívan részt vett a belga-spanyol-magyar európai elnökségi trió ifjúságpolitikai eseményeit koordináló European Steering Committee munkájában, így az EU Ifjúsági Konferencia lebonyolításában társszervezőként is aktív szerepet vállalt. A 18 hónapon át tartó elnökségi ciklus a 11 “Európai Ifjúsági Cél” közül az inkluzív társadalmak témakörével foglalkozott és a partnerek közös megegyezése alapján a Magyarországon szervezett konferencia fókuszában a vidéki fiatalok lehetőségeinek javítása valamint az európai uniós ifjúsági párbeszéd mechanizmusának jövője állt. A találkozó keretében a fiatalok javaslatokat fogalmaztak meg a vidéki fiatalok demográfiai, mobilitási és munkavállalási helyzetének előmozdítása kapcsán. A munkacsoportok foglalkoztak az Erasmus+ Program helyzetével is, amely kiemelt lehetőségeket biztosít a kevesebb lehetőségekkel rendelkező fiatalok számára. A Nemzeti Ifjúsági Tanács célja volt, hogy az esemény során minél több delegált tudomást szerezzen arról, hogy a magyarországi fiatalok 2024 őszétől nem vehetnek részt az Erasmus+ programban.

Országos Sajtószolgálat

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek