Egyre biztosabb: lesz európai minimálbér
Az előzetes megállapodás létrejött az Európai Parlamentben, már csak a tagállamok miniszterelnökeinek kell rábólintaniuk. Ha ez megtörténne, Magyarországon 35 ezer forinttal emelkedne az adható legkisebb bér.
Gy. Németh Erzsébet (DK) szerint egyre biztosabban állítható: lesz európai minimálbér-szabályozás. Az előzetes megállapodás létrejött az Európai Parlamentben, már csak a tagállamok miniszterelnökeinek kell rábólintaniuk.
A szabályozás a politikus szerint több százezer magyar embernek teremtheti meg a tisztességes megélhetés feltételeit. Általa ugyanis negyedével, csaknem 35 ezer forinttal emelkedhet a minimálbér.
A szabályozás amellett, hogy versenyképesebbé teszi a fizetést, erősebb érdekvédelmet és jobb munkakörülményeket fog biztosítani, amit szerinte a kormány módszeresen épített le.
Kijelentette azt is: az európai minimálbér megvalósulása a DK politikai sikere, amelyben oroszlánrészt vállalt európai parlamenti képviselőjük, Dobrev Klára. Ezzel szemben a kormány háttérbe szorította a magyar emberek érdekeit.
Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára a Parlamentben adott válaszában azt felelte: a javaslat egy politikai filozófiai különbséget mutat, azt, hogy a baloldal számos jogkört átadna Brüsszelnek. Ekkor azonban a multiknak sokkal nagyobb ráhatásuk lesz a döntésekre, mint az egyes állampolgároknak.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az energiaárak már az ukrajnai háború előtt is növekedtek, "vagyis van arról tapasztalatunk, milyen, amikor a jogköröket kiadjuk, és Brüsszel akaratától vagy a multiktól függünk".
Felidézte: 73 ezer forint volt a bruttó minimálbér a baloldal kormányzása idején, jelenleg 200 ezer.
- 2025.09.25recruiTECH BLUE konferencia A BLUE konferencia azoknak a kékgalléros toborzásban és foglalkoztatásban érintett HR vezetőknek, toborzási szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a céljaikért a munkaerőpiacon. Gyere el és tanuljuk, fejlődjünk közösen!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
Hiába a gazdasági bizonytalanság, a bérek emelkedése töretlen: már három magyarországi ágazatban is egymillió forint felett van a bruttó... Teljes cikk
A kkv-k egyik legkritikusabb területe a pénzügyi-számviteli nyilvántartás – és mégis, a cégek többsége egyre nagyobb nehézségekbe ütközik, ha... Teljes cikk
A munkabér kifizetésének szabályait a Munka Törvénykönyve (Mt.) és kapcsolódó jogszabályok pontosan meghatározzák, mégis gyakran merülnek fel... Teljes cikk
- Trükközés a tanári fizetésekkel? – a szakszervezet szerint erről nem volt szó 3 hete
- Ekkortól pályázhatnak a minimálbér-emelés miatti kompenzációra a vállalkozások 3 hete
- Íme az európai fiatalok szegénységi térképe - Magyarország nem áll jól 1 hónapja
- Veszélyes tendencia: nőtt a fiatal munkanélküliek aránya az EU-ban 2 hónapja
- Változhat a minimálbér-emelés? Itt a kormány válasza 2 hónapja
- Béremelést kapnak a falvak és kistelepülések köztisztviselői 2 hónapja
- Hol keresnek a legtöbbet? - íme az európai átlagfizetések 2 hónapja
- Rekordszinten dolgozik Európa népe – melyik ország húzza le az átlagot? 2 hónapja
- A bértranszparencia nem várt következményekkel járhat 3 hónapja
- Nagy Márton 13 százalékos minimálbér-emelést jelentett be, szólt a nyugdíjakról is 3 hónapja
- Sereghajtó a magyar minimálbér: csak Bulgáriát előzzük meg 3 hónapja