Ezek a kifogások a munka és a felelősség hárításakor
Változatos kifogások születnek a munka és a felelősség hárítására. A rút kifogások mint Jancsira és Juliskára leselkedő vasorrú bába ugranak elő időről időre a bokorból, és akadályozzák a projektek előrehaladását. A People Solutions írása.
Egy kifogás minél hosszabb, annál kevésbé hihető el a főnök számára - állítja a CareerBuilder. A Cambridge Egyetem kutatói szerint pedig a sikeres mentegetőzés lényege, hogy meggyőzze a másik felet arról, hogy a szándék valójában erkölcsileg megfelelő volt. Csak éppen egy külső körülmény megakadályozta az ígéret végrehajtását.
Kifogás és kifogás között is vannak persze különbségek. Egy évben egyszer egy kosármeccs miatt lógni a munkából még mindig elfogadhatóbb problémának tűnik, mint a munkát és a feladatokat folyamatosan valamilyen külső körülményre hárítani. A sok olcsó kifogás már annyira átitatta a mindennapokat, hogy a munkavállaló nemcsak a felettesét és kollégáit, hanem saját magát is abba a hitbe ringatja, hogy ezért nem tudta megoldani a feladatokat. Mert "ez nem az én dolgom", "ez nem az én osztályom" vagy mert "túl sok dolgom van most" és ezért nincs időm dolgozni. A probléma hárítása állandósul, a feladatok nem haladnak, a vezetők pedig csak csodálkoznak az eredmények hiányán.
A teljes cikk a HR Blogon olvasható.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?