Ezért nem érkezik válasz az álláspályázatra
JobAngel HR-szemszögből foglalta össze miért nem kapnak visszajelzést az álláskeresők jelentkezésükre - erről ír a HRBlogon.
Régóta vita folyik a fórumokon a jelöltek és a HR-es kollégák között arról, hogy kötelessége-e a HR-szakembernek visszajelzést küldeni az álláskereső számára.
JobAngel szerint a probléma forrása, hogy ma Magyarországon még mindig nem elismert szakma a HR. Multinacionális vállalatok tulajdonosai nincsenek tisztában azzal, hogy mit is csinál valójában, milyen feladatokat lát el. A tanácsadó cégek ezért nem is a HR-es munkatársakat hívják meg előadásokra, hanem a cégvezetőket, tulajdonosokat, hogy felnyissák a szemüket. Mert ugye hiába akar forradalmat a HR-es, ha a vezető nem érti a lényeget. Nekem egy nagy vállalat tulajdonosa azt mondta, hogy a teljesítménymérés és értékelés nem a HR dolga. Egy másik meg azt, hogy ő nem is tudta, hogy a képzés, oktatás a HR osztályhoz tartozik.
Szerinte a jelöltek időhiány miatt nem kapnak visszajelzést, a legtöbb cégnél 1-2 HR-es dolgozik, akik sok esetben nem csak a toborzást végzik, hanem minden mást is. "Amíg ti jelöltek szidtok bennünket, hogy miért nem jelzünk vissza, addig, mi megpróbálunk falakat döngetni, hogy elvégezhessük a munkánkat, amiért felvettek. Employer brandinget építeni, vagy megszervezni a csapatépítő bulit nektek vagy betanítani az új munkatársat, esetleg jobb fizetést elérni a főnöknél Nektek, vagy azt, hogy ne rúgjanak ki titeket, és még sorolhatnám. Ne gondoljátok, hogy reggel úgy kelünk fel, hogy ördögi kacajjal, dörzsölve tenyerünket elhatározzuk, hogy na, ma senkinek se szólunk vissza, húúú, de szuper lesz. Nem szándékos, higgyétek el." - írja JobAngel.
Azt is javasolja, hogy a jelöltek nyugodtan telefonáljanak oda az adott céghez, és kérdezzék meg hogy halad a kiválasztási folyamat.
Szerinte össze kellene fogni a két oldalnak, ahelyett, hogy egymásra mutogatnak és megtenni mindent annak érdekében, hogy az információk áramoljanak.
Fotó: Pixabay
JobAngel teljes cikke a HRBlogon olvasható.

- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon