kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Felelősségre vonható-e a diákmunkás a kasszahiányért?

Beköszöntött a nyári szünet, ezzel egy időben pedig a diákmunka szezonja. A „hagyományos” munkaerő komoly „hiánycikké” vált. E két tényező keveredéséből pedig néha olyan helyzetek adódnak, melyek meglehetősen érdekes jogi problémákhoz vezethetnek. Mint például a 18 éven aluli személyek foglalkoztatása pénztárosként? - írja a Jogászvilág.

A 18 évesnél fiatalabb munkavállalók foglalkoztatására különös szabályok vonatkoznak. A kiindulási alapot a polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 2:11. §-a adja. Ennek értelmében a 14-18 év közötti kiskorú személy cselekvőképessége korlátozott.

Ellenben a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 180. § (4) bekezdése értelmében a pénzkezelő felelőssége korlátlan. E körben a kasszás munkakörben dolgozó munkavállalót a pénztári hiányért annak összegére és a hiány keletkezésének körülményeire tekintet nélkül teljes és korlátlan felelősség terheli. E felelőssége alól a munkavállaló akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a kárt nem ő okozta (pl. rablás történt). Ebben az esetben tehát a bizonyítási teher megfordul, és nem a munkáltató bizonyítja, hogy a munkavállaló hibázott, hanem a munkavállalónak kell bizonyítania, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.

Mivel tehát a pénztárban dolgozó fiatal munkavállaló korlátozott cselekvőképessége és korlátlan felelőssége között ellentmondás tapasztalható, így a fiatal munkavállaló által okozott kasszahiányt a munkavállalóval megtéríttetni az Mt. 180. § (4) bekezdése szerinti szabályok alapján nem lehet.


Mi lehet a megoldás?



A pénztárhiány általános kártérítési szabályok szerinti érvényesítésének azonban akadálya - elvileg - nincsen. Ebben az esetben azonban nem alkalmazhatók az Mt. 180. § (4) bekezdésének szabályai, a keletkezett kár megtérítésére a munkavállaló általános kárfelelősségére vonatkozó szabályok az irányadók.

A kárfelelősség általános szabályainak alkalmazása során a munkavállaló károkozása lehet

  • gondatlan,
  • súlyosan gondatlan, illetve
  • szándékos.

„Egyszerű” gondatlanság esetén a munkavállaló felelőssége korlátozott. Súlyos gondatlanság illetve szándékosság esetén a munkavállaló felelőssége a tárgybeli esetben is korlátlan.


Mit tehet a munkaadó?



Az általános szabályok alapján a munkáltatót terheli a károkozás körülményeinek vizsgálatára vonatkozó kötelezettségek teljesítése, úgymint


  • a munkavállaló károkozó magatartásának bizonyítása,
  • illetve a károkozás minősítése (gondatlanság vagy szándékosság/súlyos gondatlanság megállapítása).



Bizonyítani kell a károkozó magatartást



Pénztári hiány keletkezése esetén a károkozó magatartás bizonyítása bizonyos esetekben „nehézségekbe ütközik” (a pénzkezelők objektív felelőssége pont ezt a paradoxont hivatott feloldani a bizonyítási teher megfordításával).

Hogyan minősíthető a károkozás?

A károkozás gondatlan, illetve súlyosan gondatlan vagy szándékos voltának bizonyítása a munkáltató feladata. Gondatlanság esete az egyszerű „elszámolás”, a szándékosság esete kizárólag a sikkasztás lehet. A súlyos gondatlanság esete többféle lehet, például a pénzkazetta őrizetlenül hagyása, ebben az esetben azonban szintén felmerülhet a munkavállaló érdekkörén kívül eső külső behatás kérdése, mely esetben a szándékosság, súlyos gondatlanság és az egyszerű gondatlanság közötti határ megítélése a bíróság feladata lehet.

Pénztári hiány esetében a szándékosság vizsgálata a legegyszerűbb. Azonban a vizsgálat csupán a szándékosság megerősítésére alkalmas, elvetésére nem: egy negatív vizsgálat sem zárhatja ki a szándékosságot.


A vizsgálat része lehet:




  • ruházat átvizsgálása,
  • munkavállaló („gyanúsítotti”) meghallgatása,
  • videokamerák felvételeinek elemzése,
  • tanúmeghallgatás.

A fentiek olyan „nyomozati cselekmények”, melyek lebonyolítása fiatal munkavállaló esetében számos eljárásjogi kérdést vet fel. Többek között felmerülhet a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (Be.) fiatalkorúakra vonatkozó szabályainak alkalmazása: motozásnál, „gyanúsítotti” meghallgatásnál be kell-e tartani a Be. szabályait?

Erre vonatkozó eligazítást nyújthat az oktatási jogok biztosának hasonló ügyekben adott állásfoglalása: „Egy beadványozó azzal a kérdéssel kereste meg hivatalunkat, hogy értéktárgyak eltűnése esetén az igazgató-helyettes átvizsgálhatja-e a tanulók ruházatát és táskáit? A beadványozót tájékoztattuk arról, hogy álláspontunk szerint motozás foganatosítására csak jogszabályban meghatározott szerveknek van joga, amelyre jogszabályban meghatározott eljárás keretében kerülhet sor. A beadványozó szerint a zsebek és táskák átvizsgálása egy mobiltelefon eltűnése miatt történt. Tájékoztattuk, hogy az igazgató-helyettesnek ilyen esetben lehetősége van a megfelelő, azaz fegyelmi, szabálysértési vagy büntetőeljárás kezdeményezésére, amelyben a jogszabályban arra feljogosított szervek alkalmazhatják a megfelelő intézkedéseket”

Ennek alapján a munkavállaló „gyanúsítotti” meghallgatása is csak a Be. fiatalkorúakra vonatkozó szabályai szerint történhet, mely szerint a meghallgatás során védő jelenléte kötelező, a kiskorú képviselője pedig jelen lehet. A meghallgatásról a kiskorú képviselőjét előre tájékoztatni kell (Be. 450. §, 456. §).

A jogszabály nem korlátozza a munkavállaló által szándékosan vagy súlyos gondatlansággal okozott kár megtérítését.

A pénztárhiány esetén a „szándékosság” praktikusan sikkasztást jelent. A sikkasztás tényállását a büntető törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (Btk.) 372. §-a szabályozza. A sikkasztás tehát bűncselekmény, melynek kivizsgálására a károsult feljelentése nyomán a nyomozóhatóság jogosult, és amely cselekmény elkövetését a bíróság állapítja meg. A helyzetet egyszerűsíti, ha a munkavállaló ruházatának átvizsgálását követően elismeri a terhére rótt cselekményt, jóllehet elismerő nyilatkozatához is törvényes képviselőjének a hozzájárulása szükséges [Mt. 21. § (4)]. A „nyomozati cselekmények” (pl. a ruházat átvizsgálása, illetve a munkavállaló meghallgatása) során a Be. előzőekben ismertetett, fiatalkorúakra vonatkozó szabályait be kell tartani.

(A jognyilatkozatra vonatkozó legfrissebb munkatörvényi rendelkezéseket a következő linken tekintheti meg a HR Portalon)

A pénztár kezelése során elkövetett „súlyos gondatlanság” a másik olyan tényállás, melynek fennállása esetén a fiatal munkavállaló is a kárfelelősség általános szabályai szerint a teljes kár megtérítésére kötelezhető (pl. felügyelet nélkül hagyta a nyitott pénzfiókot). Ebben az esetben külső közrehatás (lopás) is történik, mely az ügy elbírálását megnehezíti, ugyanakkor a szándékosság sem zárható ki, ha a munkavállaló egy vevővel összejátszva hagyta nyitva a pénzfiókot. Ez utóbbi eset pedig ismét a Btk. hatálya alá tartozik.


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Felelősségre vonható-e a diákmunkás a kasszahiányért?
2. oldal - Az általános gyakorlat buktatói
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jubileumi jutalom: összege, kifizetése, kinek jár?

Az állami alkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.) alapján jár a jubileumi jutalom a közalkalmazottaknak, amelynek összege a ledolgozott... Teljes cikk

Temetési segély

Egy hozzátartozó halála nagyon komoly érzelmi terhet jelenthet. A lelki megpróbáltatáson túl pedig jelentős anyagi költség is egy temetés... Teljes cikk

Ilyen szabályokkal hozhatóak be vendégmunkások

Február 29-én jelent meg az új idegenrendészeti törvény végrehajtási rendelete. A törvénnyel együtt pedig már egyre tisztább a kép, hogyan... Teljes cikk