Felhő alapú szolgáltatások és felhasználóbarát irányítás - a biztonságtechnikai megoldások fejlődése 2015-ben

A nemzetközi biztonságtechnikai piac évről évre közel 7 százalékos növekedést mutat. Igazodva a nemzetközi irányvonalakhoz, a hazai biztonságtechnikai szakterület 2015-ben a távvezérléses, mobil rendszerek térhódításáról szólhat. Fontossá válik az NFC-technológiában és a biometrikus azonosításban rejlő lehetőségek kihasználása, illetve megerősödnek a rádiós és IP-alapú biztonságtechnikai megoldások.

A biztonságtechnikai iparág a kedvezőtlen gazdasági folyamatok dacára is folyamatos növekedést mutat, évente közel 7 százalékos növekedésről számolnak be a nemzetközi piackutatók. Éppen ezért az egyik legnagyobb innovációs erővel rendelkező szakterületként tartják számon világszerte, ahol évről évre frissülő informatikai és műszaki trendekről lehet beszámolni.

“Bár a biztonságtechnológia kapcsán beszélhetünk általános tendenciákról, az épületüzemeltetés, a vagyonvédelem, a beléptetés és a munkaidőnyilvántartás szakterületén más-más trendek válnak húzóerővé” - emeli ki Filkorn József biztonságtechnikai szakértő.

A nemzetközi piaci szereplők egyetértenek abban, hogy a biztonsági termékek gyártói egyre inkább szolgáltatásként tekintenek a rendszerekre, melyekkel hosszú távon csökkentik a végfelhasználók működési költségeit - ezekkel a szolgáltatáscsomagokkal a vásárlókat is könnyebb meggyőzniük arról, hogy ne egyszerű kiadásként, hanem beruházásként tekintsenek az együttműködésre.


Felhő alapú szolgáltatások, biometrikus és mobil megoldások az adatkezelésben



A felhő alapú megoldások elterjedésével megrendelői oldalon is nő az igény a szolgáltatásként, helyszíntől függetlenül működő rendszerekre. A trendek az integrált rendszerek és a hordozhatóság felé mutatnak.

Az adatvédelem területén megindul az azonosítórendszerek nagybiztonságúra cserélése, mivel a korábbi rendszerek nem felelnek meg a biztonsági auditokon támasztott követelményeknek. Az adatkezelés komoly kihívást jelent majd a biometrikus azonosítás kapcsán is: a hagyományos ujjnyomatos megoldások mellett terjed a retinás, vénaszkenneres, arcfelismerő azonosítás. Így megoldandó feladattá válik a biometrikus adatok azonosítón való tárolása is, mely segítené a rendszerek közötti átjárást. A Master Card egy ujjlenyomatos azonosításra alkalmas, PIN-kód nélkül használható bankkártya piacra dobását jelentette be 2014 őszén, emellett a többi hordozható biometrikus olvasó száma is ugrásszerűen nőhet: a Goode Intelligence kutatói portál jóslata szerint az évtized végére kb. 600 millió felhasználó vásárol majd mobil biometrikus olvasóberendezéseket.

2015-ben ugyanígy tovább nő majd a mobileszközökön futtatható biztonságtechnikai alkalmazások száma. A Cysco Systems előrejelzése szerint 2020-ban közel 50 milliárd eszköz kapcsolódik majd az internetre, míg a Morgan Stanley ezt a jövőbeli számot 75 milliárdra becsüli - az informatikai cégek fejlesztései tehát erre a folyamatosan bővülő hálózatra építenek.


Felhasználóbarát kezelőfelületek, kényelmes online adatátvitel



A felhő alapú rendszerek másik nagy előnye, hogy egyszerre hatnak a hardverszintű és a szoftveres megoldásokra. A programok futtatásához egyrészt nincs szükség telepítésre vagy speciális helyszínre, másrészt a webes felületek egyre inkább felhasználóbaráttá válnak: a korábbi, bonyolult kezelési felületeket az internetes böngészőkből ismerős, UI-szempontból kézenfekvő megoldások váltják ki.

Áttörést jelenthet még az IP, a rádiós és a GPRS-alapú felügyeleti rendszerekre való átállás. A szekrényzárak, ajtók rádiós irányításával az online összeköttetésnél gazdaságosabban, helyszíni programozás nélkül működtethetőek a zárrendszerek, és további távmenedzselési szolgáltatások bevezetésére nyílik lehetőség.


Az épületvédelmi fejlesztések fekete lova: a videoanalitika



Az épületvédelem kapcsán a kamerarendszerek optikájának ugrásszerű fejlődése, szoftver-oldalon pedig az egyre nagyobb felbontás segíti a hatékony videoanalitikát. A cégek törekednek arra, hogy olyan integrált rendszerük legyen, melyben a kamerák automatikus távvezérléssel működnek. Ezzel párhuzamosan - az integrált rendszerek terjedésének köszönhetően - csökken majd az élőerő alkalmazása a biztonsági szektorban. A központi ellenőrzés és adattárolás a több telephellyel rendelkező cégeknek komoly megtakarítást jelenthet - hangsúlyozza Filkorn József.


NFC technológia - az előrelépés lehetőségei



A SEAWING, az integrált biztonságtechnikai megoldások hazai piacvezető cége szerint a beléptetés és ellenőrzés területén 2015-ben jelentős előrelépés lehet az NFC mobiltelefonos technológia elterjedése, mely sok kaput nyithat meg az integrált szolgáltatások sorában, legyen szó munkaidő nyilvántartásról vagy online jegyértékesítésről.

A cég házon belüli fejlesztésekkel és gyártással követi a nemzetközi trendeket, így egyre inkább a szolgáltatásként, helyszíntől függetlenül futó rendszerekre fókuszálnak.

“Idén elkezdtük az RFID-olvasására képes eszközök fejlesztését Android és WinEm (Windows Embedded Systems) alapokon. Saját fejlesztésű, integrált rendszerünkben, a SIS-ben az arénáknak szánt modulunk mellé tudunk olyan készüléket biztosítani, mely mobil megoldásként végzi a vonalkódos beléptetést. Az is megfigyelhető, hogy a fix belépési pontok mellett - főleg a rendezvényközpontokban - nő az igény a hordozható, wifin keresztül kommunikáló beléptetőkapukra” - emeli ki a fejlesztési igazgató. “A 2014. évben több mint egymilliárd forint értékben értékesítettünk integrált beléptetőrendszereket kis-és középvállalatok, üzemek, irodaházak, wellnessközpontok, arénák számára. Úgy látjuk, hogy évről-évre nő a teljeskörű, költséghatékony biztonságtechnikai rendszer értékesítése, mely lefedi a beléptetést, a munkaidő-nyilvántartást, az ellenőrzést és az épületvédelmet.”
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Humanoid robot rúgta fel a vezérigazgatót – ilyen munkaerő jön a kínai gyárakból

A kínai Engine AI bemutatta T800 nevű humanoid robotját, amelyet „rombolásra született” szlogennel hirdetnek – és amely egy demonstráción szó... Teljes cikk

A hardverfejlesztőké lehet a jövő az AI-ban?

A mérnökinformatikusi területen jelentősen felértékelődhet azoknak a tudása, akik nemcsak szoftveres, hanem hardveres képzettséggel is rendelkeznek. Teljes cikk