kapubanner for mobile
Megjelent: 2 éve

Pécsi Tudományegyetem

A Pécsi Tudományegyetemre (PTE) felvettek száma 8,6 százalékkal nőtt a tavalyihoz képest, így 5704 hallgató járt sikerrel az általános felvételi eljárásban. A PTE-re 16 706-an jelentkeztek, ez 15,6 százalékkal több az előző évinél, a felvettek száma pedig a pótfelvételi eljárásban várhatóan tovább nő majd.

A felvett hallgatók 61 százaléka a PTE valamely alapképzésén, 16-16 százaléka osztatlan és mesterképzésen kezdheti meg tanulmányait, míg a felsőoktatási szakképzés képzéseken a felvettek 7 százaléka fog tanulni.

Az állami ösztöndíjas helyek népszerűsége továbbra is töretlen, a felvettek közel nyolcvan százalékaezen támogatott szakokra került be. Az önköltséges formában tanuló hallgatók száma több mint 400 fővel emelkedett. A felvételizők elvárásainak és életmódváltozásainak köszönhetően a korábban folyamatosan növekvő nappali munkarend aránya most 71-ről 67 százalékra csökkent.

A pécsi képzések között továbbra is a legnépszerűbbek közé tartoznak az ápolás és betegellátás alapképzés különböző szakirányai, a gazdálkodási és menedzsment és a mérnökinformatikus alapképzések, a jogász és az általános orvos osztatlan képzések, valamint a pszichológia szak, de sokan érdeklődtek az óvodapedagógus képzés, az osztatlan tanári szakok, a kereskedelem és marketing, valamint az építészmérnök és mérnökinformatikus szakok iránt is.

A mesterképzéseken a vezetés és szervezés, a pszichológia, az építész, az egészségügyi menedzser és a pénzügy képzések indulnak a legnépesebb évfolyamokkal.

A PTE tíz kara közül hét növelte a felvettek számát.

Miskolci Egyetem

Az idei felvételi eljárásban 3644 jelentkezőt vettek fel a Miskolci Egyetem különböző szakjaira, számuk tavalyhoz képest 77 százalékkal emelkedett. A felvettek közül 2778-an állami ösztöndíjas, 866-an pedig önköltséges képzésen kezdhetik meg tanulmányaikat szeptembertől.

Az ösztöndíjas alap- és osztatlan képzések közül az ápoló, a gyógypedagógus és gyógytornász volt a három legnépszerűbb, ezeket a villamosmérnöki, a jogász és a gépészmérnöki szakok követik. Mesterképzések tekintetében a legtöbb állami ösztöndíjas helyekre felvett hallgatóval a kriminológia végzett az első helyen, ezt követte a személyügyi, a munkaügyi és szociális igazgatás és a négy féléves egészségügyitanár-képzés.

Az egyetem műszaki föld- és környezettudományi karán több mint kétszeresére emelkedett az alap- és mesterszakokra felvettek száma az előző évhez viszonyítva, és az anyag- és vegyészmérnöki, illetve az állam- és jogtudományi karokra is kétszer annyian jutottak be, mint 2022-ben. A vegyészmérnöki képzésre Miskolcon több mint másfélszeresére, a kazincbarcikai telephelyen pedig több mint háromszorosára nőtt a felvettek száma, a gazdaságtudományi kar képzéseire tavalyhoz képest közel 60 százalékkal több, mintegy 800 hallgató nyert felvételt.

A Miskolci Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán többszörös túljelentkezést tapasztaltak a szociális munka alapszakon, de soha nem látott számban jelentkeztek gyógypedagógia alapszakra is, amelyen idén szeptembertől 169 hallgató kezdheti meg a tanulmányait.

A gépészmérnöki és informatikai karra az általános felvételi eljárásban 776 diákot vettek fel, a bölcsészettudományi területen évek óta a legtöbben az anglisztika alapszakra jelentkeznek, az egészségtudományi szakterület képzéseire pedig 519 első évfolyamos jutott be a 2023/2024-es tanévben, kétszer annyian, mint tavaly.

Pannon Egyetem

Az elmúlt évek legsikeresebb felvételi számait érte el a Pannon Egyetem, a tavalyinál hatvan százalékkal több, 2175 hallgató jutott be az intézménybe az általános felvételi eljárásban.

Bár idén országos szinten 26-28 százalékkal több hallgatót vettek fel a felsőoktatásba, de a Pannon Egyetem ezt is több mint kétszeresen meghaladta. Az intézmény minden képzési helyén, kampuszán és képzési területén egyaránt növekedést tapasztaltak a felvettek számában

Fotó: Budapest, 2023. július 26. A Kulturális és Innovációs Minisztérium, az Oktatási Hivatal és a HÖOK Közhasznú Nonprofit Kft. közös szervezésében megrendezett Pont Ott Parti felvételi eredményváró rendezvény résztvevői a fővárosi Budapest Parkban 2023. július 26-án. Este 8 órakor nyilvánosságra hozták a felsőoktatási felvételi ponthatárokat, ezzel eldőlt, hogy a több mint 126 ezer jelentkező közül kik nyertek felvételt az egyetemekre. MTI/Máthé Zoltán


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Felvételi 2023: Rekord rekord hátán
2. oldal -
3. oldal -
4. oldal -
  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mesterséges intelligencia a nyelvoktatásban: "Az AI már megírja helyettem", de ki beszél majd helyetted?

Az elmúlt hónapokban, amikor beültünk egy-egy céges nyelvórára, egyre gyakrabban hallottuk ezt a mondatot a résztvevőktől: "Most már a ChatGPT... Teljes cikk

Erre van szüksége a cégeknek az SNI tanulók foglalkoztatásához

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) 2024-ben folyamatosan hangsúlyt fektetett a szakképzésben résztvevő SNI-tanulók duális képzésben való... Teljes cikk

Nagy siker: a világ legjobb egyetemére került be egy magyar középiskolás lány

A budapesti Szent István Gimnázium 12. osztályos diákja, Keresztély Zsófia sikeresen felvételizett a világ egyik legjobb - egyes listák szerint a... Teljes cikk