Globális vagy interkulturális? Adaptív!
Vannak sáskák, akiket a rejtőszínük már-már láthatatlanná tesz a dolomitsziklán, amin megpihennek. A bálnák ősei pedig, amikor eljött az ideje, zokszó nélkül fejlesztettek - persze nem egyik napról a másikra - a lábcsontjaikból uszonyt.
Mi magunk is, emberként, csoportként vagy kapcsolatban: viselkedünk. Egyénként, cégként, állampolgárként, otthon, a munkahelyen - illetve… Mostantól egy ideig kicsit másképp. Vállalati magatartásunk az elmúlt hetekben (cégenként ugyan változó, de azért kimondottan számottevő arányban) áthelyezkedett az online térbe, vezetői viselkedésünk minimális személyes jelenléttel produkál eredményt. Hogy milyet, az tőlünk is függ.
Egyfelől tippek garmada ömlik ránk az elmúlt hetekben, jó tanácsok a home office és az online munkavégzés kapcsán. Másfelől, sosem hallott rendeletek vasmarkában lavíroz a cég, a nagyvállalat, a kkv, a projektcsapat. Most is tartozik mindenki egy szektorhoz: a mérnökből nem lesz jogász, az energetika területéről nem sétálnak át tömegek a pénzintézeti szektorba.
Az interim menedzserek mindig egy szélesebb horizontra láthatnak rá, mert ahogy projektről projektről kerülnek, úgy váltanak akár az egyik kultúrából a másikba. Látják, hogy a vállalat eközben ugyanúgy német vagy amerikai, norvég, dán, finn, olasz, francia vagy holland, és ennek megfelelően: viselkedik. Pontos, késik vagy akár előre is rohan, tervez vagy tüzet olt, barátságos vagy távolságtartó. Miközben, és ez kétségtelen, az elmúlt hetekben sok minden történt, ami miatt megnőtt a hasonlóság a korábban szöges ellentétként számon tartott - társadalmi és vállalati - kultúrák között.
Sokan még mozdulatlanul várják, hogy eljöjjön az idő, amikor beállhatnak valamilyen (akár új, de legalább folytonos) működésmódra. Mások csapkodva keresik az üdvözítő megoldást, aminek birtokában úgy lehet tenni, mintha a jelenlegi kritikus helyzettől függetleníthetnék magukat. Most, amikor a globális médiát egyetlen téma uralja - és kivételes módon az emberek is túlnyomórészt ugyanerről a témáról beszélgetnek -, felerősödik az interkulturális reakciók megfigyelése és megítélése. Későn léptek, időben léptek, engedékenyek voltak, túl szigorúak voltak, felelőtlenek voltak, előrerohantak - megannyi címke, amit hallhatunk a napokban országokról, cégekről, vállalatokról, kormányokról.
Feszülten figyelik egymást multik és nemzetek, küldik tovább a jó gyakorlatokat, osztják a tapasztalatokat, keresik a megoldásokat. Mire véget ér a járvány, ki fog derülni, ki lépett időben, milyen protokoll milyen eredményt hozott, melyik reakció vagy döntés volt teljesen hatástalan (viszont például drága), mivel lehet elérni az engedelmességet, az együttműködést, vagy akár az elköteleződést a nagy, közös cél mellett.
És amikor majd lecseng, bizony elképzelhető, hogy másban fogunk hasonlítani, és másban különbözni, mint előtte. Az egészség az nagy közös nevező Tokiótól Madridig, a CEO-tól a portásig: olyan szabályokat diktál, amihez szektortól és iparágtól függő lehetőségek szerint ugyan, de igazodni, alkalmazkodni kell.
Vagyis: adaptálódni. A jelenlegi helyzetnek ez az egyik nagy lehetősége is: régi, talán már le is járt hozzáállások sora tűnhet el, és újak, jobbak tömege keletkezhet.
Figyelem! Nem kell és nem is szabad erőltetni régen jól bevált megoldásokat, mert könnyen kiderülhet, hogy nem az lesz a befutó, egyben azonban biztosak lehetünk, bármi is lesz a jövőben: vezetőkre, jó vezetőkre, képzett vezetőkre szükség lesz és az online kommunikációra is! Vezetőfejlesztéssel és online marketinggel egész biztosan nem lehet mellé lőni!
Kristóf Györgyi
Ügyvezető
Hammel&Hochreiter
Business & Management Consulting
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A világ vezető tanácsadócégei – köztük a McKinsey, a BCG és a Big Four – immár harmadik éve befagyasztották a kezdő fizetéseket, miközben az... Teljes cikk
Szakmai becslések szerint a következő tíz évben mintegy 145 ezer cég érintett a generációváltásban. Ezek a vállalkozások adják a magyar munkaerő... Teljes cikk
A fenti mondat Orbán Gábortól, a Richter Gedeon CEO-jától származik, aki a Mathias Corvinus Collegium vezetői konferenciáján beszélt Csányi Attila... Teljes cikk
- A legmagasabbra jutó magyar üzleti vezető: íme Kapitány István karrierje 3 hete
- A képességek és a tudás értékteremtő használata a kulcs 2026-ban - Branyiczki Imre, az EPAM Hungary HR igazgatója 3 hete
- Meglepő álláshirdetések, valódi történetek – a CIB Bank válasza a munkaerőpiaci kihívásokra 2 hónapja
- 120 ezer forint értékű SZÉP kártyát kapnak a katonák 3 hónapja
- Emelkedik a 2026-os EU Kék Kártya bérminimum – mit jelent ez a munkáltatóknak? 3 hónapja
- E-commerce Manager 5 hónapja
- A vezérigazgató sincs biztonságban: nincs hová bújni, ha jön az AI-korszak 5 hónapja
- Több menedzser lesz a Starbucks kávézóiban 8 hónapja
- 2025: Drasztikus változások a külföldiek foglalkoztatásában - HR-esek, felkészültetek? 10 hónapja
- Sokkoló számok: nagyot esett a dolgozói és a vezetői elköteleződés 10 hónapja
- Felmérés: csökkent az elkötelezettség, különösen a vezetők körében 10 hónapja

Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig