Szerző: Kovács Zita
Megjelent: 14 éve

Gyes, gyed: május 1-jétől változás

Mint ismeretes, május 1-jétől változnak a gyesre és a gyedre vonatkozó szabályok. Talán a legfontosabb módosítás, hogy a gyes a gyermek második életévének betöltéséig jár. Bár a Fidesz korábban többször jelezte, hogy visszaállítja a régi rendszert, kérdéses, hogy lesz-e módja ezt az első lépések között megtenni.

Május 1-jétől több, az anyasághoz kapcsolódó pénzügyi ellátásra vonatkozó szabály változik. Ezek közül talán a legfontosabb, legradikálisabb változás, hogy az április 30-a után született gyermekek után a gyermekgondozási segély (gyes) a gyermek 2. életévének betöltéséig jár az eddigi három év helyett. Az ikergyermekekre és a tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermekekre vonatkozó szabályok nem változnak, vagyis az előbbiek esetében a tankötelessé válás évének végéig, legkésőbb a gyermek 10. életévének betöltéséig kaphatja a szülő ezt a támogatást, utóbbiak esetében pedig a gyermek 10. életévének betöltéséig - áll a Babafalva.hu hírportál TB-kisokos elnevezésű összefoglalójában.

A kormány annak idején ezt a lépést azzal indokolta, hogy szerinte Magyarországon kiemelkedően magas volt az a három év, amit gyeden/gyesen otthon töltöttek az anyukák, - mint mondták - ezen kellett változtatni. Európában sehol máshol nincs ilyen bőkezű szülési szabadság, gyermeknevelési szabadság, ez viszont rontja a magyar gazdaság versenyképességét - nyilatkozta korábban Szollár Domokos kormányszóvivő.

Szakértők véleménye szerint azonban a döntés nem feltétlenül éri el a célját, vagyis a munkába való visszatérés ösztönzését a megfelelő feltételek hiánya miatt. Kocsisné Péterfy Hajnal, a Babafalva.hu főszerkesztője szerint a kisgyermekes anyák munkába visszatérését támogatni kell, de a gyes lerövidítése inkább kényszerítő, mintsem ösztönző intézkedés. Lehetetlen helyzetbe hozza az anyákat, hiszen nincsen elegendő munkahely, sem pedig bölcsődei férőhely, így tulajdonképpen nincs is hova visszamenni dolgozni, illetve nincs hol elhelyezni a gyerekeket napközben. Az ideális az lenne, ha lenne a nőknek választási lehetőségük, és aki otthon maradna 3 évig a gyermekével, az maradhasson otthon, aki pedig visszamenne dolgozni, mehessen vissza - tette hozzá.

Tgyás-mósosulások

További változás május elejétől, hogy a terhességi-gyermekágyi segélyre (tgyás) való jogosultsághoz a szülést megelőző két éven belül legalább 365 nap biztosítási idő szükséges, és a közép- vagy felsőfokú intézményben, nappali tagozaton folytatott tanulmányok idejéből csak 180 nap számítható be a biztosítási időbe.

Eddig az kaphatta a támogatást, aki legalább 180 napon át biztosított volt az említett időszakon keresztül és a biztosítás fennállása alatt vagy a biztosítás megszűnését követő 42 napon belül szült, illetve a biztosítás megszűnését követően 42 napon túl táppénz, illetve baleseti táppénz folyósításának ideje alatt, vagy a folyósítás megszűnését követő 28 napon belül szült vagy gondozási szándékkal fogadott örökbe csecsemőt.

Továbbra sem módosul, hogy a biztosítási időnek nem kell folyamatosnak lennie, és bele kell számítani, ha a biztosítás megszűnését követően táppénzen, baleseti táppénzen, tgyáson vagy gyeden volt a szülő, ha közép- vagy felsőfokú intézményben, nappali tagozaton több mint egy évig tanult, vagy ha rehabilitációs járadékot kapott.

Gyed: mi változik?

Változnak a gyermekgondozási díjra (gyedre) vonatkozó szabályok is: az erre való jogosultsághoz a szülést megelőző két éven belül legalább 365 nap biztosítási idő szükséges (az eddigi 180 nap helyett), nem számít bele a biztosítás megszűnését követő tgyás, és a közép- vagy felsőfokú intézményben, nappali tagozaton folytatott tanulmányok idejéből csak 180 nap számítható be a biztosítási időbe.

A biztosítási időnek itt sem kell folyamatosnak lennie, és bele kell számítani, ha a gyedet igénylő szülő (örökbefogadó szülő, gyám) a biztosítás megszűnését követően táppénzen vagy baleseti táppénzen volt, ha közép- vagy felsőfokú intézményben, nappali tagozaton több mint egy évig tanult, illetve ha rehabilitációs járadékot kapott.

Egyéb változások az április 30-a után született gyermekekre vonatkozólag, hogy a gyed első napja a tgyás lejártát követő első nap. Időtartama pedig meg fog egyezni a szülést megelőző 2 évben biztosításban töltött napok számával, de legfeljebb a gyermek 2. életévének betöltéséig jár. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a gyed időtartama minimum egy év lesz (hiszen egyáltalán nem jár, ha nincs meg a 365 nap biztosításban töltött idő), maximum körülbelül másfél év (mivel csak a tgyás lejárta után igényelhető). Ezen az intervallumon pedig annyi napig jár, amennyi napig biztosított volt az illető a szülés előtt. Testvér születésekor, ha még gyeden van a szülő vagy 2 éven belül gyeden volt, akkor az új gyed időtartama nem lehet kevesebb a korábbi gyed időtartamánál, de nem hosszabbodik meg a tgyás, gyed, gyes időtartamával. Ha a gyermeket szülő nő meghal, akkor a gyed a tgyás idejére is jár az arra jogosult személynek.

Kocsisné Péterfy Hajnal lapunknak elmondta: a szakértőikhez érkező kérdésekből és az olvasóik visszajelzéseiből azt látja, hogy a jogszabályok illetve a változások gyakorlati alkalmazása gondot jelent a kismamák, szülők számára. Nemcsak azért, mert minden eset egyedi, hanem azért is, mert egy átlag várandós vagy kisgyermekes szülőnek nehezen érthető a jogszabályok nyelvezete, és sokszor nem tudják, hogy milyen illetékes hatósághoz kell fordulni az egyes ügyekben, milyen papírokat kell benyújtani, milyen kedvezmények vannak.

Visszaáll-e a régi rendszer?

Korábban a Fidesz az első fontos lépések között a gyes és a gyed rendszerének visszaállítását nevezte arra az esetre, ha ők alakíthatnak kormányt. Ezt előbb-utóbb meg is kell tenniük, ha nem akarják, hogy szavazóik csalódjanak bennük, hiszen az Ipsos közvélemény-kutatása szerint ezt tartják a második legfontosabb feladatnak a közbiztonság javítása után. Kérdés, milyen hamar lesz módja az új kormánynak ezzel érdemben foglalkozni, hiszen Orbán Viktor a választások után tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján jelezte: a legfontosabb feladat a gazdaság helyreállítása és a közbiztonság javítása, minden más csak ez után jöhet.

A Babafalva.hu főszerkesztője kérdésünkre válaszolva közölte, hogy egyelőre ő sem tudja, visszaállhat-e a régi rend a gyes, gyed rendszerét illetően, hiszen ő is csak arra tud támaszkodni, amit ezzel kapcsolatban nyilatkoztak. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a családtámogatási rendszer átalakítása egy komplex folyamat, ahol nem lehet elszigetelten kezelni a gyest, gyedet, hanem egyszerre kell foglalkozni a pénzbeli juttatások rendszerével, a családbarát, rugalmas munkaformákkal, a nők munkaerő-piaci reintegrációjával és a gyermekek napközbeni ellátásával.

A Fidesz-KDNP is éppen azt kifogásolta, hogy a kormány nem tett eleget a bölcsődei férőhelyek bővítésének, vagy legalábbis nem kellő mértékben. A bölcsődék kihasználtsága ugyanis 130 százalékos, miközben finanszírozásuk folyamatosan csökkent. Abban a pillanatban, hogyha május elsejétől megszűnik a 3 éves gyes, és gyed, csak a szocialisták számításai szerint legalább 10 ezer gyermeket akarnak majd beíratni bölcsödébe, ez a minimális szám, tehát ezt a túlzsúfolt bölcsődei létszámot tovább fogja nehezíteni ez a döntés és igazából erre nincsenek felkészülve - közölték korábban a szövetség képviselői.

További tudnivalók a biztosítás alapú ellátásokról

A biztosítás alapú ellátások - tgyás vagy gyás, gyed - célja, hogy pótolják a kiesett jövedelmet, amíg valaki a gyermekvállalás miatt nem tud dolgozni. Ebből következik, hogy az illető akkor jogosult rájuk, ha a gyermekvállalás előtt volt biztosítási jogviszonya, vagyis dolgozott. Biztosítottnak akkor számít a szülő a tb szemszögéből, ha valamilyen formában dolgozik, és fizeti (vagy a munkáltató fizeti utána) az egészségügyi járulékot.

A tgyás, gyed esetében az igénylés a munkáltatón keresztül történik, azaz neki kell elküldeni a kitöltött nyomtatványokat, és a megfelelő mellékletek csatolása után a munkáltató küldi tovább az igénylést, akkor is, ha a munkáltató nem rendelkezik kifizetőhellyel. Ha többedik gyermeknél már nem nagyon van kapcsolata a munkáltatóval, vagy lehetséges, hogy nem továbbítja időben a kérelmet, akkor meg lehet kérni, hogy küldje el a foglalkoztatói igazolást, amihez csatolni kell a szükséges mellékleteket, és így kell bevinni az OEP-hez vagy az illetékes MEP-hez a nyomtatványokat. A nyomtatványokat mind a MÁK-hoz, mind az OEP-hez postán is be lehet küldeni.

Munkavégzés gyes mellett

A gyest igénybe vevő szülő a gyermek egyéves koráig egyáltalán nem folytathat keresőtevékenységet, a gyermek egyéves kora után viszont egy korábbi változás értelmében időkorlátozás nélkül dolgozhat. Ezzel összefüggésben a gyermeket időkorlátozás nélkül el lehet helyezni napközbeni ellátást biztosító intézményben. A gyest igénybe vevő nagyszülő a gyermek három éves koráig egyáltalán nem dolgozhat, azt követően pedig napi négy órában, vagy - ha a munkavégzés otthonában történik - teljes munkaidőben.

Ez az ellátás az igény benyújtásának időpontjától jár. Visszamenőleg legfeljebb két hónapra lehet megállapítani. Ha a szülő nem jogosult egyáltalán biztosítás alapú ellátásra, azaz tgyásra, gyedre, akkor a gyes már a gyermek születésétől igényelhető. Ha jogosult tgyásra és gyedre, akkor azok lejártától kell a gyest igényelni, de a kérelmet célszerű már a gyed lejárta előtt egy-két hónappal beadni.

A témában további információkat olvashat a Babafalva.hu hírportál TB-kisokos című összeállításában.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Apaszabadság: minden, amit tudni kell róla

2023. január 1-je óta jár 10 napos szabadság az apáknak gyermekük születése környékén. Ez az úgy nevezett apaszabadság. Teljes cikk

Kisebb munkaügyi jogsértéseket találtak a cégnél, ahonnan kirúgták a vendégmunkásokat betanító magyarokat

A közlemény szerint magyar munkaerő külföldiekkel történő kiváltása a jelenlegi jogszabályok szerint nem nyert egyértelműen bizonyítást. Teljes cikk

Diszkrimináció a munkahelyen: a várandósság miatti próbaidős elküldés a legjellemzőbb

Egészségi állapot, életkor, politikai vagy más vélemény, anyaság vagy nemzetiséghez való tartozás - tavaly ezen tulajdonságok miatt részesültek... Teljes cikk