kapubanner for mobile

Gyöngyöspata a világ

Nem jut eszembe semmi konkrétum a közmunka címén történtekről. Mentségül szolgáljon, hogy nem szeretnék Gúr Nándor és Czomba Sándor évek óta tartó vetélkedésének parlamenti jegyzőkönyveiből idézni. Bűn fárasztóak, mert egyről beszélnek, értik egymást, mégis vitatkozniuk kell. Egy borsodi ne értene egy szabolcsit? Hagyjuk a dumát. Azt javaslom, vessük a szemünket Gyöngyöspatára.

Az elégséges érdemjegyre hajtó történelemfeleletekre emlékezve a diáknak mindig volt egy második gondolata arról, amiről különben elsőre nem jutott eszébe semmi. Ezért kijelentem, hogy a Magyar Közmunka Program a Gyöngyöspata-gondolatkör része olyan más fogalomkörből érkező sorstársaival, mint a "paramilitáris", "cigánybűnözés", "véderő". Ha tetszik, ha nem, ebben a lőporos hordóban ágyaztak meg neki.

A Magyar Közmunka Program (MKP) eredménytelensége és rossz PR-ja miatt nem látok rá esélyt, hogy máshová kerüljön, netán pár év múlva elsőre rávágja az ember, hogy tudja mi az, mi az értelme, miért szép és előremutató. Az igénytelenség szintjén marad. Második gondolatokkal lesz leírható, ezért sosem derül ki, jó vagy rossz, ha az éhhalál elkerülése érdekében alacsony hatékonyságú, ezért drága közmunkára mennek el a százmilliárdok, vagy e helyett nagy részben küldjük iskolába, szakmát tanulni, akit csak lehet, miközben szociális támogatást kap.

Különben csak politikai üzenete van. Gazdasági, most nemzetgazdasági mutációjának hasznosságáról ----- alaposan bizonyítva, modellezve, kiszámolva ----- egy sort sem olvastam, javítsanak bár ki, biztos vagyok abban, hogy az MKP-nak csak ideológiai üzenete volt és van, bármilyen legyen is a politikai kurzus. Az MKP igénytelen képződmény, nem intézmény, se nem termelési forma, leginkább pénzköltés és időrablás, melynek korifeusai arra büszkék, ha az MKP-nak alávetett nép dolgozik valamit, legalább évente pár hónapon át rossz időben is.

Olcsón lefilmezhető, nem verik meg az operatőröket, nem inzultálják a szerkesztőriporter kiscsajokat. A határ már nem a csillagos ég. Az elvárási horizont olyan szűk, hogy nem érdemes űrhajóban gondolkodni. Az őrzők ellustultak, nem veszik az éberséget, hogy megóvják az MKP-t a rá leselkedő veszélyektől. A külföld megneszelte, hogy a Gyöngyöspata-gondolatkör sarokkövének csak ideológiai üzenete van, és különben petyhüdt lufi. Innen már érthető, miért üzent csúnyát a világnak a francia Libération a barikád másik oldaláról.

Cikkéből az derül ki, hogy etnikai tisztogatás folyik itt. Kisebb kihágásaik túl szigorú büntetése miatt néhány cigány elment a faluból, mert egy nap hiányzás a kötelező közmunkából és ugrik a 47 ezer forintos fizetés, plusz megvonják három évre a szociális segélyt. Nem tudom, mi igaz ebből, cáfolatot se olvastam. Biztos olyan marginális újság ez, hogy az MKP nem vette észre, amit róla írtak, sőt, azt se, hogy ezzel meggyalázták a Gyöngyöspata-gondolatkört.

Van egy ismerősöm, aki nem roma és szintén elmenekült a borsodi közmunkától, nem azért, mert nincs értelme csákánnyal irtani a sövényt, korántsem. Ö egy fiatal informatikus, aki a szülőfalujában akart élni, de mire kikapcsolták a villanyt a házban, kihullottak elöl a fogai és hosszú inas kezei nőttek a fagyűjtésben. Baj van az akarattal és ennek folytán az önmenedzseléssel; nem vállalt munkát máshol, mert nem elég mobilis, meg annyi kompetencia sincs benne, mint az őszi légyben, záporozhatnak rá a háeresek nyilai.

Alaposabb tanulmányozást megérne, mikor kezdődött annak az embertípusnak a terjedése, melynek az MKP-ban pontosan megvan a helye. Rossz példa, mivel ez is egy második gondolat, de kijelentem, hogy a mai dolgozó ember mellett él egy másik embertípus, aki már sokat szívott: "Fordítsatok vissza folyókat, mert ingyen nem élhettek" ----- ennél az elképzelésnél nem jutott előrébb a biztos állami megrendelések és szép jövő előtt álló MKP sem, nincs szükség a fejlesztésre. Úgy tűnik, a mai csapattal stadiont, vagy kiszuperált szovjet hűtőkből kis átalakítással faltörő quadokat építtet. Megrendelő van, munka is lesz.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mit tehetnek az egyetemek a hallgatók munkaerőpiaci készségeinek fejlesztése érdekében - HR szemszögből?

A diploma ma már nem elég. Mit tehet az egyetem, hogy a frissdiplomások, úgymond "készen" legyenek a munkaerőpiacra? HR Szubjektív rovatunkban Egyed... Teljes cikk

5+1 HR trend: mihez csatlakoznak és mit hagynak ott a munkavállalók 2026-ban?

A munka világa az elmúlt években látványosan átalakult, de 2026 már nem az új trendek bevezetéséről szól, hanem azok következményeiről. A... Teljes cikk

Hogyan lesz a vállalati kultúra a megtartás egyik legerősebb eszköze? - aki válaszol Plósz Orsolya

Mi az, ami valójában egy vállalatnál tartja a munkavállalókat? Bár a fizetés, a közvetlen felettes és a kihívást jelentő feladatok fontosak, a... Teljes cikk