Határozott idejű munkaviszony, asztalon innen és túl

Amikor elhangzik, hogy a munkáltató a hosszadalmas kiválasztáson sikeresen célba ért álláskereső számára határozott idejű munkaviszonyt ajánl fel, a pályázóban kétségek merülhetnek fel. Főként akkor, ha nem ismeri, hogy ezzel a fajta munkaviszonnyal a munkáltató is kötelezettséget vállal a munkavállalóval szemben. De kinek és mikor jó a határozott idejű munkaviszony?

A Munka törvénykönyvének értelmezése szerint a munkaviszony határozott időre szól, ha a felek a határozott idő tartamát objektív feltételként meghatározott időpontban (naptárszerűen, pl.: munkaszerződés megkötésétől számított egy évi időtartamra, egy naptári hónapra, 50 munkanapra, stb.), meghatározott elvégzendő munkában (pl. aratás, vetés elvégzésére), meghatározott esemény bekövetkezése kikötésével (pl. valamely dolgozó gyesének megszűnése) vagy más alkalmas módon határozzák meg.


Milyen maximum és minimum időtartama lehet egy határozott idejű munkaviszonynak?



A minimum időtartamot a felek közös megállapodása köti ki. Az Mt.-ben erről szóló rendelkezés nincs. A maximum időtartamot az Mt. törvényileg szabályozza. Határozott időre szóló munkaviszony(ok) legfeljebb ötévi időtartamra létesíthető(k). Az ötévi időtartamba beleszámítandó, ha a felek között köttetett kettő vagy annál több, egymást követő határozott idejű munkaviszonyok közötti időtartam nem éri el a hat hónapot.


A határozott idejű munkaviszony pro és kontra érvei munkáltató és munkavállaló szemszögéből




Tervezhetőség, "biztonság":



  • Munkáltató: Amennyiben a munkáltató tevékenysége szezonálisan, kampányszerűen jelentkezik (pl. a megrendelői, megbízói igény kielégítése végett), határozott idejű munkaviszony létesítése a közép és hosszú távú bérköltségek terén jelentős megtakarítást jelenthet.
  • Munkavállaló: A határozott időtartamra a munkavállaló teljes biztonsággal tervezhet, mivel munkaviszonyából származó jövedelme a megállapodás szerinti időpontig biztos (kivéve, ha egyoldalú jognyilatkozattal a munkaviszonyt bármelyik fél azonnali hatállyal próbaidő alatt vagy rendkívüli felmondással szüntette meg, esetleg kétoldalú jognyilatkozattal, közös megegyezéssel).


    Munkaviszony megszüntetése



    Egyoldalú jognyilatkozattal - mindkét fél részéről - a határozott idejű munkaviszony csak próbaidő kikötése esetén azonnali hatállyal próbaidő alatt vagy rendkívüli felmondással szüntethető meg. Ez annyit jelent, hogy jogszerűen a határozott időtartamra létesített munkaviszony nem szüntethető meg rendes felmondással (a Szegedi Munkaügyi Bíróság állásfoglalása).


    Kötelezettségek a határozott idejű munkaviszony megszüntetésénél



    Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy alapjába véve a közös megegyezéssel történő munkaviszony megszüntetésnél a felek kölcsönös, befolyásmentes megállapodásával, és annak írásba fektetésével a munkaviszony megszűnésével kapcsolatos bármely kérdésről rendelkezhetnek.


    A munkaügyi alapszabályozás egyéb, kölcsönös megállapodás hiányában az alábbiakról rendelkezik:



  • Munkáltató: Amennyiben a munkaviszonyt a munkáltató egyoldalú jognyilatkozatával szünteti meg (kivéve rendkívüli felmondás vagy azonnali hatállyal próbaidő alatt), a határozott időből hátralévő időre (de legfeljebb egy évre) a munkavállaló részére az átlagkeresetét előre köteles megfizetni.
  • Munkavállaló: A munkavállaló a határozott idejű munkaszerződés lejárata előtt - munkavállalói rendkívüli felmondás, közös megegyezés vagy azonnali hatállyal próbaidő alatti felmondás kivételével - a határozott idejű munkaviszonyának megszüntetése jogellenes. Ebben az esetben a munkavállaló köteles a munkáltató részére a felmondási időre eső átlagkeresetének megfelelő összeget megfizetni. Ezen felül a munkáltató követelheti a munkaviszony jogellenes megszüntetéssel okozati összefüggésben keletkezett kár megtérítését is.

    Összefoglalva: a határozott idejű munkaviszony bármelyik fél részéről történő egyoldalú megszüntetése 3 esetben jogszerű: próbaidő kikötése esetén a próbaidő alatt azonnali hatállyal, rendkívüli felmondással (illetve kétoldalú jognyilatkozattal, azaz közös megegyezéssel). Amennyiben bármely fél a határozott idejű munkaviszonyt ettől eltérően szünteti meg, az jogellenesnek minősül, és köteles a másik fél részére okozott "kárt" a törvényi előírásoknak megfelelő megtéríteni.


    Munkaviszony megszűnése, átalakulása határozatlan munkaviszonnyá



    A határozott idejű munkaviszony (a fenti esetek kivételével) a szerződésben foglalt időpont, esemény bekövetkeztével automatikusan megszűnik, amennyiben a munkáltató arról nyilatkozik, hogy a munkavállaló további foglalkoztatására igényt nem tart. Amennyiben a munkavállaló a határozott időtartam lejártát követően egy munkanapot, közvetlen vezetője, felettese tudtával dolgozik, munkaviszonya határozatlan idejűvé alakul át (kivétel a 30 napnál rövidebb munkaviszony, ami csak annyi időre hosszabbodik meg, amilyen időre az eredeti szerződést kötötték a felek). Ennél az esetnél fel kell hívni a figyelmet arra, hogy amennyiben a munkáltatói jogkör gyakorlója nem szerez tudomást a munkavállaló időn túli foglalkoztatásáról, de a közvetlen felettesnek tudomása van róla és a további foglalkoztatás ellen sem szóban, sem írásban nem lép fel, a munkaviszony automatikusan határozott idejű munkaviszonyba fordul.

    A fent leírtak alapján mind a munkáltatónak, mind a munkavállalónak érdemes a határidőket és a törvényi előírásokat szem előtt tartani.

    Koplányi Eszter, HR Portal
    • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
    További cikkek
    Rasszizmusvád a HR-szakma központjában: indul a Mohamed-per

    Egy nagy presztízsű amerikai HR-szervezet, az SHRM ellen indul per, miután egy volt dolgozó szerint faji megkülönböztetés és retorzió érte a... Teljes cikk

    Év végi aktualitás: Ezt kell tudni a jövő évre szabályosan átvihető szabadságokról

    Az év végéhez közeledve érdemes a szabályokat áttekinteni, hiszen a szabályosan jövőre át nem vihető, még fel nem használt idei szabadságok... Teljes cikk

    Perelhető-e a munkáltató, ha megsérti az egyenlő díjazás elvét?

    Az EU-ban a nemek közötti bérszakadék átlagosan 13%. Magyarországon a női bérek hátránya 18%. Az egyenlő díjazás alkalmazásának egyik gátja a... Teljes cikk