kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Hogyan fokozható természetes úton a produktivitás?

A produktivitás kifejezést gyakran használják az üzleti szférában, ám nem csak a munka világában okozhat gondot a hiánya. Ha nem tudunk haladni a feladatainkkal, mindent csak tologatunk magunk előtt, miközben azt érezzük, hogy túlnőnek rajtunk a teendők, az az iroda mellett a magánéletben és az általános teendők terén egyaránt kihívások elé állíthat minket. Ráadásul állandó stresszforrást jelent.

Hogyan fokozható természetes úton a produktivitás?
-

Szerencsére azonban van néhány olyan jól bevált, természetes módszer, amelyekkel hatásosan fokozhatjuk a produktivitásunkat. Ezek sokkal nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb hétköznapokat eredményezhetnek – nézzük is, mire gondolunk!

Hagyjuk a multitaskingot másra!

Amikor az irodában ülünk, és zavaróan sorakoznak előttünk a napi teendőnk, könnyen elcsábulhatunk, hogy mindenbe belefogjunk egy kicsit – ám eközben semmivel sem haladunk igazán. Ha egyszerre csak egy valamire fókuszálunk, akkor azt a teendőt jobb minőségben, sőt eredményesebben is tudjuk elvégezni, ami után szinte észrevétlenül továbbhaladunk a következő napirendi pontra.

Nyeljük le a békát!

Sokan szeretik minél messzebbre tolni maguktól a nehezebb, több idő- és energiabefektetést igénylő feladatokat, és inkább a gyors győzelmekre, azaz a kisebb dolgokra fókuszálnak. Azonban ha fordítva csináljuk, azzal növelhetjük a motivációnkat, ami egész napon át kitarthat. Kezdjük tehát mindig a legnehezebb napi teendővel – vagy tudatosan hagyjuk akkorra, amikor a leginkább produktívak vagyunk.

Ismerjük fel az igényeinket!

Az előző gondolathoz kapcsolódva: térképezzük fel, hogy a nap mely szakában vagyunk a leginkább eredményesek a munkában! Részben a Covid-járvány hatására az elmúlt években egyre kevésbé vált jellemzővé a klasszikus, 9-től 5-ig tartó munkavégzés. Manapság többeket foglalkoztatnak fluid munkaidőben, hibrid munkavégzésben vagy teljesen home office-ban. Így nekik már van lehetőségük arra, hogy akkor dolgozhassanak, amikor tényleg jól tudnak haladni – nem akkor, amikor kell. Nekik érdemes – saját magukat tudatosan megfigyelve – beállítani a saját munkaidejüket a lehető legoptimálisabb módon.

Támogassuk magunkat vitaminokkal!

Nem feltétlenül kell különböző stimulánsokat – például kávét vagy energiaitalt – bevinnünk a szervezetünkbe ahhoz, hogy produktívabbak legyünk. Ezek helyett felhasználhatjuk a különböző tápanyagok erejét! Kifejezetten jó ötletnek számítanak például a B-vitaminok, amelyek az energiaszintünknek és a fókuszunknak is jót tesznek, de a D3-vitaminnak köszönhetően is jobban tudunk majd koncentrálni.

A C-vitamint sokan ismerik a bőrre gyakorolt jótékony hatásairól: a C-vitamin-szérum például számos bőrproblémára – a pigmentfoltoktól a ráncokig – megoldást nyújthat. De mivel az aszkorbinsav része a figyelmet szabályozó noradrenalin neurotranszmitter termelési folyamatának, ez a tápanyag közvetve segít nekünk a jobb összpontosításban is. Szintén érdemes a magnéziumot is rendszeresen pótolni, ez ugyanis szinte minden testi folyamatot gördülékenyebbé tesz, így sokkal nyugodtabbnak és általánosan koncetráltabbnak érezhetjük magunkat.

Az ötperces szabály

A közismert trükk nem véletlenül népszerű: ha hajlamosak vagyunk a halogatásra, akkor mindenképp próbáljuk ki az ötperces szabályt! Ennek a lényege, hogy megegyezünk magunkkal: a következő öt percet egy konkrét feladatra fogjuk szánni. Azért tud működni, mert ezáltal kizárhatjuk az előttünk álló kifogásokat. Gondoljunk csak bele: öt rövidke percet bármikor rá tudunk szánni egy feladatra! Ezalatt már megírhatunk egy e-mailt, megcsinálhatunk egy régóta tologatott iktatást vagy bármit. Amikor pedig vége az öt percnek, azt vehetjük észre, hogy szívesen folytatnánk a dolgot: megérkezett a motivációnk!

Csökkentsük a zavaró tényezőket!

A fókusz nem mindig érkezik természetesen, olykor tennünk kell érte. Ha azt vesszük észre, hogy túl gyakran vonja el a figyelmünket egy értesítés a telefonunkon, akkor tegyük repülő üzemmódba! Amennyiben újabb és újabb e-mailek ugranak fel a képernyőnkre, miközben épp egy prezentációt próbálunk befejezni, némítsuk le az értesítéseket! Elég, ha mindezt egy adott időintervallumra – például egy feladat elvégzésének az idejére – tesszük meg, utána mehet minden a szokásos módon. Már önmagában az is segít koncentrálni, hogy tudjuk, csak bizonyos ideig tart egy etap.

Nem mindegy, milyen a munkaállomás

Tegyük inspirálóvá a helyet, ahol dolgozunk, igyekezzünk olyan körülményeket teremteni, amelyek között szinte biztos, hogy megfelelő fokozaton működik majd az agyunk! Ehhez hozzájárulhatnak például a színek: a kéknek nyugtató tulajdonságai vannak, míg a piros remekül segíti a pontosságot és részletességet igénylő feladatok elvégzését. Célszerű néhány élő növénnyel is feldobni a közeget, ezzel ugyanis jelentősen csökkenhet a stressz-szintünk és produktívabbá is válhatunk!

Mozogjunk!

A testmozgás – a magától értetődő előnyei mellett – többféle módon is segítheti azt, hogy jobban menjen a munka. Ha elkezdünk rendszeresen edzeni, akkor mind a mentális egészségünk, mind a fókuszunk javulhat. De az is remek gyakorlat, ha a munkahelyünkön, vagy home office esetén otthon, egy-egy feladat során rövid szüneteket iktatunk be, amikor megmozdulunk. Ilyenkor mindenképp tegyük le a gépet és a telefonunkat, álljunk fel az asztalunktól, és csináljunk valamit, ami egy kicsit beindítja a vérkeringésünket!

Az irodában sétálhatunk egy kört az egyik kollégánkkal, leugorhatunk a kávézóba egy kapucsínóért – a választást mindenkire rábízzuk. Otthon pedig még több lehetőségünk van: betehetünk egy adag mosást, járhatunk egyet a kertben vagy épp elvégezhetünk egy arcápolási rutint egy kellemes arcmaszkkal vagy egy C-vitamin-szérummal.

Láthatjuk, hogy a lehetőségeink nyitottak: csak elég motivációt kell éreznünk magunkban ahhoz, hogy elkezdjük fokozni a produktivitásunkat!

  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
"Könnyű munka otthonról" - ezért kell vigyázni az álláshirdetésekkel

Otthonról végezhető munkáról szóló valótlan álláshirdetések miatt vádat emelt az ügyészség egy férfi ellen - tájékoztatta a Somogy Vármegyei... Teljes cikk

Ekkora nyugdíjkiegészítést kaphat az a nagyszülő, aki az óvoda helyett vigyáz az unokájára

Újszerű megoldással állt elő a dolgozó szülők problémájára a horvátországi Szamobor város önkormányzata. Mivel a helyi óvodákban és... Teljes cikk

Hogyan találj tökéletes megoldást a tárgyak tárolására?

Az otthonokban gyakran találkozunk a mindent beborító rendetlenséggel – ruhák, sporteszközök, karácsonyi kiegészítők halmazaival. Mindez könnyen... Teljes cikk