Hogyan tartsuk meg a jó munkaerőt?
Mi történik azután, hogy elégedetten kezet fogtunk az új kollégával? Tele vagyunk elvárásokkal, bizakodással és elégedettséggel, hogy végre megtaláltuk, akit kerestünk. Aztán jönnek a hétköznapok, és nem minden vállalkozásban létezik az a rutin, amely az új kolléga gyors beilleszkedésével, hatékony munkába állásával foglalkozik.
„Dobjuk be a mély vízbe! Találja fel magát! Nekünk nincs időnk betanítani” – hangzik el oly sokszor. Természetesen lehetnek ilyen elvárások, és sok esetben a munkatársak képesek megfelelni ennek. Ugyanakkor furcsán hangzik, amikor utólag kiderül, a közvetlen főnöknek a 3-4 hónap alatt egyszer sem maradt ideje leülni új beosztottjával.
Mit tegyünk, hogy ne veszítsünk el egy jó munkaerőt, ha már egyszer megnyertük?
Ahogy az a fentiekből is kiderült, ez nem megy magától. Tenni kell érte. Minden nap. Csakúgy, mint egy kiegyensúlyozott házasság fenntartása mögött, emögött is rengeteg munka van, mindkét fél részéről.
A beilleszkedés támogatása
Minél előbb érzi magát otthon nálunk az új kolléga, annál hamarabb tud biztonsággal eredményt is letenni az asztalra. Ezért különösen fontos, hogy segítsük ezt a folyamatot a számára.
Vannak vállalkozások, ahol a HR területén létezik erre külön kidolgozott beilleszkedési program, de nagyon sok helyen nincs kialakítva erre semmilyen tudatos tevékenység. Nem kell bonyolult ötleteken törnünk a fejünket ahhoz, hogy célt érjünk.
A beilleszkedés során fontos, hogy a munkavállaló birtokba vegye a munkaterületét és az összes munkaeszközét, melyben mindent biztonsággal tud használni. Másrészt nagyon fontos, hogy minden olyan kollégával mielőbb lehetősége legyen kapcsolatba kerülni, akivel csak a munkája kapcsán együtt kell működnie. Ezeken a beszélgetéseken fontos, hogy tisztázzák a kollégák egymás között, mit várnak el egymástól; az új munkatárs hozhat új ötleteket, de előbb érdemes a már bevált, a cégben sikeresen működő tevékenységekről tájékoztatni őt, mielőtt mindent nulláról talál ki, vagy megváltoztat dolgokat. Mindez nem csupán a kollégák közötti jó viszony kialakulását segíti elő, de hamarabb lesz az illetőnek sikerélménye, így egyre többször kap megerősítést arra, hogy jó helyen van.
Szintén fontos terület a beilleszkedés során a vállalati kultúra megismertetése az új kollégával. Ezt semmiképp nem hosszadalmas előadásokban kell elképzelni. Az értekezletek, munkamegbeszélések, vagy a jól időzített csapatépítő programok, csapatkovácsoló események, közös vacsorák mind lehetőséget adnak erre. Célszerű választani úgynevezett „mentort” az új kolléga mellé, aki segít elmagyarázni, mi miért történik, mikor mi a szokás, így nem érzi magát kívülállónak a hétköznapokban.
Ha már az interjúk alatt megvan a „kémia”, akkor fél sikerünk van. Ha pedig figyelünk a fentiekre, biztosak lehetünk benne, hogy megtettünk mindent a kolléga gyors beilleszkedése érdekében.
Mi van, ha hibázik?
Ha hozzászoktatjuk a munkatársainkat arra, hogy tartsanak a hibázás lehetőségétől, előbb-utóbb minden apró feladat az ügyvezető asztalán landol. Az önálló döntéshozatal, a felelősségteljes munkavégzés, az új ötletek, fejlesztési javaslatok olyan munkahangulatban bontakoznak ki, ahol a hibákat nem végzetes bűnként tartják nyilván. Mindenki hibázhat. Ami nem mindegy, hogy milyen gyorsan és mennyire jó hozzáállással kezeli az illető a hibát. Természetesen nem arról van szó, hogy elnézőnek kell lennünk a hibák kapcsán. De különösen az első időszakban inkább adjunk nagyobb teret ahhoz, hogy az új kolléga kijavítsa a hibákat és rátaláljon saját megoldásaira. Egy sikerrel záruló hibakezelés nagy mértékben erősíti a kötődést a munkavállaló és a vállalat között.
Fejlődési lehetőség, képzés, karrierút
A béren kívüli juttatások mellett – kimondva/kimondatlanul – nagy vonzerő egy elkötelezett munkatárs számára, ha értékes tudásra tehet szert a szakmáját érintően. A tudás halmozása egy olyan tőke, amire mindig építhet az ember, így semmiképp ne becsüljük le ennek értékét. Ha a kolléga szívesen képzi magát, az egy biztosíték arra, hogy motivált lesz abban, hogy maradjon.
Mindezt a folyamatos karriertervezés alapozza meg. Célok egyeztetése nélkül gyakorlatilag képtelenség összehangolni egy vállalat munkatársi gárdáját. Ez a szervezés alapja! Ha ismerjük az illető személy céljait, akár közép- vagy hosszútávon is, egy neki tetsző jövőképet vázolhatunk fel számára, időről időre. Ha egy számára vonzó karrierutat és jövőt lát maga előtt, nem fog azon gondolkodni, hogy máshol valósítsa meg álmait.
A fentieket természetesen nem csupán az első időszakban érdemes alkalmazni. Ugyanígy nagy figyelmet igényelnek azok a kollégák, akik évek óta eredményeket tesznek le az asztalra, és továbbra is számítunk rájuk.
Ács Kata
marketing
Beck&Partners Kft.
Megfelelő embert a megfelelő helyre...gyorsan!
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az éves teljesítményértékelés sok cégnél még mindig alapgyakorlat – miközben a HR-vezetők többsége sem hisz benne. Elavult rendszer, kellemetlen... Teljes cikk
A legtöbb közönségszavazattal Dr. Teszárné Dr. Nagy Marianna, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság laborvezetője lett az Év Női Menedzsere... Teljes cikk
- Hiába az AI és a pöpec rendszer: zsákutca a munkaerő-felvétel, ha ez hiányzik 4 hete
- A titkos fegyver, ami átalakítja a toborzást: ismerd meg az ATS-t 4 hete
- Miért számít a munkaruha a munkaerő megtartásában? – amit a HR gyakran alulértékel 1 hónapja
- Figyelmeztet a NAV: hamarosan lejár a kata-bevallás határideje! 2 hónapja
- Így lehet a HR a digitalizáció és az AI nyertese 2 hónapja
- Miért bukik el a legtöbb HR-stratégia? – 10 nemzetközi trend 2026-ra 2 hónapja
- Hogyan lesz a vállalati kultúra a megtartás egyik legerősebb eszköze? - aki válaszol Plósz Orsolya 2 hónapja
- Az AI rejtett adója – Sokat kell dolgozni a mesterséges intelligencia hibái után 3 hónapja
- Amit jobb nem beleírni az önéletrajzba: egy hobbi, amitől megriadnak a munkáltatók 3 hónapja
- A néma fluktuáció ára: Miért az asszertivitás a 2026-os év legfontosabb HR-stratégiai befektetése? 3 hónapja
- Miért stratégiai kérdés a dolgozói élmény és a megtartás? 4 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?