Idegesítő munkatársak: megszoksz vagy megszöksz?

Az emberek különbözőek, s épp ez a szép bennük. Akad azonban olyan köztük, akit egyszerűen képtelenek vagyunk megkedvelni. Lehet bármennyire is jó szándékú, a gesztusa, a mimikája, a hanghordozása, a beszédstílusa azonnal ellenszenvet vált ki belőlünk. Még rosszabb a helyzet, ha az alapvető személyiségjegyeivel van problémánk, például túl sokat beszél, vagy mindent kritizál, esetleg folyton akadékoskodik, hogy az övé legyen az utolsó szó. A toleránsabbja ilyenkor igyekszik nem tudomást venni a zavaró tényezőről, elvégre a munkahely nem gittegylet, profizmus van, nincs helye a személyes ellentéteknek; amikor azonban nap mint nap ugyanazt hallja/látja/érzi az ember, muszáj tennie valamit.

Megszoksz vagy megszöksz?

A lehetőségek száma sajnos nem végtelen, a probléma ugyanis általában tökéletesen egyensúlyozik a hatáskörök, vezetői szintek között: túl nagy ahhoz, hogy munkaköri felhatalmazás, befolyás nélkül egyedül is megbirkózzunk vele, ugyanakkor túl kicsi, hogy a főnök ne pitiáner ügyként kezelje. Jobbik esetben csak megmosolyogja a sirámunkat, rosszabbik esetben viszont akár örökre le is írhat minket. "Oktalan panaszkodásunkkal" ugyanis nemcsak azt jelezzük a felettesünknek, hogy nem tudjuk megoldani a saját problémáinkat, hanem hogy mi magunk vagyunk a problémás személyek. Márpedig problémás ember ritkán csinál nagy karriert, sőt előbb-utóbb nagyobb eséllyel nézhet új állás után. Ezt megelőzendő az about.com összeállított egy tízpontos listát, mihez érdemes kezdeni személyes ellentétek esetén.

1. Világítsuk át önmagunkat

Kellő önismeret nélkül nincs megoldás. Tegyük fel magunknak a következő kérdéseket: tényleg irritáló a másik személy viselkedése, vagy csak túlreagáljuk? A hasonló típusú emberekkel rendszerint ugyanolyan nehezen jövünk ki? Az adott szituációkban megfigyelhetők bizonyos viselkedési minták, úgy mások, mint saját magunk részéről? Nincs részünk abban, hogy mindig ugyanaz lesz a végeredmény? Min tudnánk változtatni?

2. Kérjük ki mások véleményét

Üljünk le néhány - vélhetőleg elfogulatlanabb - kollégával, hátha nekik is hasonló tapasztalaik vannak. Véletlenül se beszéljük ki az illetőt, csak kérjük ki a többiek véleményét, különben könnyen pórul járunk: jobbik esetben a "panaszkodó", rosszabbik esetben az "áskálódó" címkét sütik ránk. Igyekezzünk objektíven szemlélni és tálalni a történéseket, mivel érzelmeink (düh, fájdalom, sértettség) gyakorta más színben tüntetik fel a valóságot.

3. Kezdeményezzünk privát beszélgetést

Beszéljünk az érintettel. Lehet, hogy nem is tud a fennálló problémáról. Hasznos, ha egyes szám első személyben példálózunk, mivel az ember egy felettébb büszke és önérzetes teremtmény: sokkal hamarabb képes belátni más hibáit, mint a saját magáét. A kritikát ugyanis sok esetben támadásnak véli, akkor is, ha alapvetően egy jó szándékú tanácsnak indult. Nem az a fontos, hogy minek szánjuk a mondandónkat, hanem hogy az ő szemében ez minek hangzik. Ahhoz, hogy változást érjünk el, az ő világában kell "rendet tennünk", nem a sajátunkéban.

4. Figyeljünk és döntsünk

Kövessük figyelemmel az illetőt. Bekövetkezett valami érdemi változás a viselkedésében? Amennyiben nem, próbálkozhatunk további elbeszélgetésekkel, vagy dönthetünk úgy, hogy - vezetői támogatás hiányában - annyiban hagyjuk a dolgot, mondván, az állásunk fontosabb, mint a kolléga bosszantó szokásai.

5. Konfrontálódjunk nyilvánosan

Ha a bizalmaskodás nem vezetett eredményre, tárjuk a világ elé problémánkat, lehetőleg humorosan, egy csipetnyi szarkazmussal. Vigyázzunk, hogy ne komolyan menjünk neki a másiknak; attól csak nagyon kevesen kapnak észbe, ha megmondják nekik, mit ne csináljanak. Próbáljuk inkább a viccesebb oldalát megfogni a dolgoknak, a jó hangulatú beszélgetések, csipkelődések során ugyanis mindenre - így a változástatásra is - fogékonyabbak az emberek.

6. Forduljunk a felettesünkhöz

Amennyiben mindez nem vezetett eredményre, ideje aktívan is bevonnunk másokat. Beszéljünk a felettesünkkel, de előtte alaposan gondoljuk át a mondandónkat: ne a személyes bajainkat soroljuk fel, hanem hogy ez miként befolyásolja a mindennapi munkánkat, a termelékenységünket, vagyis ami a főnöknek leginkább számít, a határidők betartását. Megfelelő vezető esetén egy újabb megbeszélésre számíthatunk, amin már nemcsak az idegesítő munkatárs, hanem a főnöke is megjelenik, hátha együttes erővel rendet tudnak tenni közöttünk.

7. Fogjunk össze a kollégákkal

Beszéljünk a munkatársainkkal, derítsük ki, mennyire idegesíti őket a kérdéses személy. Elvégre, ha nem vagyunk egyedül, a főnöknek meg kell hajolnia a tömeg akarata előtt, s el kell ismernie, hogy a pitiánernek tűnő ügy valójában sokkal nagyobb hatással van a közösségre. Természetesen vigyázzunk az emberek bevonásával, mert könnyen szervezkedésnek tűnhet, ami már nem a boldog közösségi lét, hanem a mobbing előszobája.

8. Határolódjunk el a kérdéses személytől

Amennyire csak lehetséges, próbáljuk leválasztani magunkat az érintettről, válasszunk olyan projekteket, amelyeknek ő nem részese. Vigyázzunk, hogy ezt ne vigyük túlzásba, mások oktalan kerülgetése ugyanis könnyen megbéklyózhatja a karrierünket.

9. Helyeztessük át magunkat

Ha már ide eljutottunk, beláthatjuk, erőfeszítéseinket nem koronázta siker. Állásunk elvesztése nélkül már csak egy dolgot tehetünk: áthelyeztetjük magunkat egy másik osztályra, részlegre, divízióra, hogy soha többé ne kelljen idegeskednünk a kellemetlenkedő munkatárs miatt. Természetesen ez csak nagyobb vállalat esetén lehetséges, kis cégek esetén már csak az utolsó pontban találhatjuk meg a lelki békénket.

10. Mondjunk fel!

Kibékíthetetlen ellentétek esetén nem nem marad más választásunk, mint a kilépés. Miért mi folyamodjunk ehhez, amikor a másikban van a hiba? Tény, hogy tovább lehet dolgozni rossz körülmények között is, de vajon megéri-e a sok szenvedés az árát? El kell döntenünk, mi a fontosabb: jó állás rossz légkörben vagy rosszabb állás jó légkörben.