kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Így hatott a járvány az építőiparra a munkaerő szempontjából

Bár lassan fél éve annak, hogy Magyarországon teljesen megállt az élet a koronavírus miatt, azonban még mindig óriási a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy mekkora hatással voltak a mindennapjainkra a történtek.

A KSH június végén kiadott jelentése szerint nyárig összesen 190 ezer főre emelkedett a munkanélküliség rátája az országban, ami májusra növekedett a legnagyobb mértékben, hiszen áprilishoz mérten 28 ezer fővel több munkanélküli lett az országban.

Bár nagyon sok ágazatot érintettek a megszorítások és a leépítések, az építőipar azonban egyike volt a leginkább veszélyeztetett közegnek, ezáltal beruházások sokasága tolódott vagy törlődött végérvényesen. Hogy alaposabb összképet kapjunk a helyzetről mind a teljes iparág, mind a kapcsolódó munkaerőpiac kapcsán, Kiss Norbert, a Békás Épker építőanyag kereskedés ügyvezető-tulajdonosa sietett a segítségünkre, aki a múltról, a jelenről és a jövőről egyaránt beszélt nekünk a helyzet kapcsán.

Nem volt mindenkinek rossz a tavasz

„Amikor begyűrűzött a járvány, részemről megvolt az ijedtség, hogy megállunk, viszont a szigorítások utáni két hónpunk az év két legerősebb hónapja volt”
- kezdte Norbert az összefoglalót, majd hozzátette, hogy főként termőföldből és a kertépítéshez szükséges termékekből fogyott a legtöbb, de érezhetően megnövekedett a lakásfelújítások mértéke is. Ez nem meglepő, hiszen szerinte ebben az időszakban nagyon sokan kényszerültek arra, hogy otthon maradjanak, ezáltal elég idejük volt arra, hogy rendbe tegyék a kertjüket, a lakásukat, megkezdjék a régóta halogatott felújítási munkálatokat.

Az erős két hónap után aztán Norbert szerint normalizálódni kezdett a helyzet, majd az augusztus kifejezetten gyenge volt, ami főként a nyaralások miatt minden évben ilyen képet mutat, az őszi időszakkal pedig most egy nagyon erőteljes lassulás indult ami vélhetően eltart még egy ideig. Az Építőipari Vállalkozások Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) által készített felmérés a fentieket számokkal is alátámasztja, július végére a COVID-19 miatt több mint 20 százalékos csökkenést mutatott az építőipari rendelésállomány, miközben az új projektek előkészítése is lassuló tendenciákat mutat. Természetesen vannak szegmensek, ahol jobb vagy rosszabb a helyzet, így például a mélyépítések terén nagy visszaesés tapasztalható, de a nyári időszakra már az állami- és a magánszektor részéről érkező megrendelések száma is jelentős csökkenést mutatott az országban.

Mi történt az építőipari munkaerőpiacon?

Kiss Norbert tapasztalatai szerint az építőipart rendkívül megtépázta a járványhelyzet! Ismer olyan céget, ahol az autóállomány felét ki kellett vonni a forgalomból, annyira megcsappant a megrendelések mértéke, ami nyilván nagy hatást gyakorolt a munkaerőpiacra is. A fenti esetben például nemcsak az autókon dolgozó sofőröket, hanem a kiszolgáló személyzetet egyaránt érinthetik az elküldések, legyen szó akár a logisztikai ügyintézőkről, akár a szállítmányok rakodásakor segédkező dolgozókról. Egy-egy ilyen intézkedés tehát láncreakciókat indíthatott be, azonban a mai napig nem érkeztek pontos számadatok arról, hogy csak az építőiparban mekkora elküldési hullámot indított be a járványhelyzet.

Bár építőanyag-kereskedésként inkább a szegmens kiszolgálói, Norbert kiemelte, hogy náluk szerencsére a munkaerőt egyáltalán nem érintette a járványhelyzet. Ő sem tudta megmondani, hogy pontosan miért, talán a városi elhelyezkedés miatt, talán más okból kifolyólag, de volt akkora forgalmuk, hogy nem volt szükség megszorításokra, az pedig szóba sem került, hogy meg kell válniuk néhány munkatársuktól. Azt azonban hozzátette, hogy sajnos rengeteg építőipari cégnél sok-sok ember vált munkanélkülivé, hiszen a beruházások minden fronton visszaestek, a magánszemélyek pedig jelenleg kivárnak, hiszen hatalmas a bizonytalanság, így kevesen mernek építkezésbe kezdeni, a Békás Épker adatai alapján most erőteljesebbek inkább a felújítási munkálatok.

Mit hozhat a jövő?

Nyilvánvalóan mindenkit foglalkoztat, hogy a jelenlegi helyzetben mit tartogat majd a jövő? A helyzet annyira kiszámíthatatlan, hogy senki sem lát egy-két hónapnál tovább az építőiparban. Kiss Norbert szerint, ha a járvány ismét felerősödik, és életbe lépnek a megszorítások, akkor semmiképpen sem számolnak olyan nagy lendülettel vagy forgalomnövekedéssel, mint tavasszal, hiszen ősszel kevesebben fognak bele kertrendezésbe vagy kertépítésbe, lakásfelújításba pedig pláne. Ennél nyomósabb érv, hogy hiába lesznek az emberek ismét otthon, az elmúlt hónapokban felélték a tartalékaikat, és nem lesz pénzük ilyen tevékenységekhez kapcsolódó építőanyagok vásárlására, illetve a felhasználásukhoz szükséges szakemberek, kivitelezők megfizetésére.

Emiatt az építőiparon belül a jövőben további megszorítások és visszaesések várhatók, azonban Norbert elmondta, hogy náluk „létszámleépítés akkor sem valószínű, ha ősszel visszaesnek a megrendelések. A legrosszabb esetben egy egységes megszorítás elképzelhető, amiből mindenki kiveszi a részét, csökkentett munkaidővel vagy hasonlókkal, de elküldések nem valószínűek, a munkaerő megtartása a cél.”

Noha még 2020 vége kapcsán is megoszlanak a vélemények arról, hogy mi várható, de Norbert azoknak a táborát gyarapítja, akik a távoli jövőt tekintve azért kifejezetten optimisták. Bár úgy véli, hogy az építőipar számára a jövő esztendő csak még rosszabb lehet, mint az idei, azonban 2022 már jobban alakulhat, legalábbis ebben reménykednek, és jelenleg az optimistább előrejelzések is azt jósolják, hogy ha a vakcinakutatások ilyen mértékben haladnak, és a jövő évre visszaszorítják a vírust, akkor két év múlva valóban ismét fellendülés várható, ami természetesen az építőiparra és a munkaerőpiacra egyaránt pozitív hatást gyakorolhat.


  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jelentősen visszaesett az állásvesztéstől rettegő magyarok aránya

A magyar munkavállalók bizalmi attitűdje 2023-ban kiegyensúlyozott és stabil volt, emellett bizakodásra adhat okot, hogy idén akár már javuló... Teljes cikk

Felpörgött a monori akkugyártó, átrendeződés a MÁV Csoportnál - létszámtrendek

Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk

Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnt meg idén

Több mint 60 ezer állás szűnt meg az idén a globális befektetési banki szektorban a Financial Times szerdán ismertetett ágazati felmérése szerint. Teljes cikk