Ingyen munka: a segítés helyett a szaktudás megszerzése vezérli a fiatalokat
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatTöbben vállalnak munkát Magyarországon fizetés nélkül, mint korábban, ami összefügg a tudásalapú társadalom kialakulásával és a kötelező önkénteskedéssel is - írja a Világgazdaság.
A Központi Statisztikai Hivatal tanulmánya szerint míg 2011-ben a magyarok mindössze 28 százaléka végzett önkéntes munkát, addig három évvel később már a 15–74 éves korosztály több mint egyharmadára volt jellemző, hogy fizetés nélkül dolgozzon.
A fiatalok nem csak önként önkénteskednek. Az érettségi megszerzéséhez ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása kell.
Az érettségi után azonban az egyetem, az egzisztenciájuk építése, a szüleiktől való elszakadás költségei, majd pedig a gyermekvállalás miatt nem nagyon engedhetik meg maguknak a 20-30 évesek, hogy fizetés nélkül dolgozzanak.
A statisztikai hivatal tanulmánya rámutat: főként a fiatalokra jellemző, hogy a szaktudás, a gyakorlati tapasztalat megszerzése, a kapcsolati háló bővítése és hasonló, a tudásalapú, információs társadalomra jellemző társadalmi érték, mint például az élethosszig tartó tanulás miatt vállalnak önkéntes munkát.
Hazánkban azonban még mindig nincs igazán szervezett formája ennek a munkavégzésnek.
Világgazdaság

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?