Kétszeresen veszthetünk a munkaügyi peren
Február elejétől jobb, ha kétszer is meggondoljuk, mikor fordulunk munkaügyi bírósághoz, ugyanis egy tavalyi törvénymódosítás átalakította a költségkedvezmények rendszerét. Így a megalapozatlan kereset miatt elvesztett per végén a vesztesnek várhatóan többet kell fizetnie - értesült a Napi Gazdaság.
Az egyik legfontosabb változás, hogy a korábban tárgyi költségmentes munkaügyi pereknél bevezetik a tárgyi költségfeljegyzés rendszerét és érvényesítik a rászorultsági elvet - fejtette ki a Napi Gazdaságnak Kálmán László, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium igazságügyi, kodifikációs és szolgáltatási főosztályának vezetője.
Korábban a munkavállalók helyett az állam előlegezte meg és viselte az ilyen perek költségeit, attól függetlenül ki vesztett.
A tárgyi költségmentesség eddig mindenkire érvényes volt, és teljesen független volt a jövedelmi helyzettől: így munkaügyi pert a munkanélküli és a milliós fizetésű munkavállaló is ugyanolyan feltételek mellett indíthatott.
A változás abban áll, hogy a jobban keresőket nem kívánják azonos mértékben támogatni. A rászorulók továbbra is kérhetnek személyes költségmentességet, csak igazolniuk kell rászorultságukat. Ha viszont a pereskedő fél csak a költségek feljegyzésére jogosult, úgy a jövőben a per végén dől majd el, hogy az állam által megelőlegezett valamennyi költséget is vissza kell-e fizetni.
A változás nem akadályozza majd a perindításokat, azonban egy megalapozatlan kereset miatt elvesztett per végén a vesztesnek várhatóan többet kell fizetnie.
Napi Gazdaság

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?