kapubanner for mobile

Kik mennek ma közszolgának?

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A diplomás pályakezdők 45 százaléka a közszférában kezd el dolgozni, ennek a korosztálynak igen nagy részben ez a szféra az első foglalkoztatója, írja kutatási összefoglalójában a munkajog.hu

images

Az adatokból az derül ki, hogy a fiatalok keresik a lehetőségeket a közszférában, akkor is, ha nem speciálisan ilyen végzettséggel rendelkeznek. Ugyanakkor a 20-29 éves korosztályban a legnagyobb itt a fluktuáció. Ez a tendencia különösképpen igaz a rendvédelem területére, ahol a válaszadók 69,3 százaléka jelezte a problémát.

Emellett a Diplomás Pályakövetési Rendszer adatai azt mutatják, hogy a kifejezetten közszolgálati pályára készülők – vagyis a hon- és rendvédelem, illetve a közigazgatás-tudomány területén tanuló egyetemisták – 18,7 százaléka a diplomaszerzés után eleve a magánszektorban helyezkedik el.

A pálya úgy tűnik, tudatos karriertámogatás nélkül nem felel meg a fiatalok előzetes várakozásainak.

Munkajog.hu
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek