kapubanner for mobile
Megjelent: 2 éve

Növekszik a nyomás a hazai pénzügyi vezetőkön

Egyre növekvő elvárásoknak kell megfelelniük a hazai pénzügyi vezetőknek, mindezt szűkös fejlesztési projektekre szánt erőforrásokkal.

pénzügyi vezető pwc-

A következő egy évben továbbra is a csapatuk motiválásának, illetve az automatizáció kiterjesztésének párhuzamos megvalósítása lesz a legnagyobb kihívás. Az eredmények alapján a CFO-k jelentős része nem jutott érdemben előrébb a teljes transzformációs úton az elmúlt három évben - derül ki a PwC Magyarország harmadik alkalommal elkészített Pénzügyi Vezetői Felmérésből.

„A megkérdezett pénzügyi vezetők válaszai alapján jelenleg még nagyon kevés hazai cégnél van rendszerszintű, proaktív transzformációs akcióterv. E helyett inkább az egyedi, reaktív megoldások terjedtek el, ezek fejlődéséhez jelentősen hozzájárult a pandémiás helyzet is az elmúlt másfél év során. A felmérésből az is kiolvasható, hogy a CFO-k jelentős része úgy látja, hogy a teljes transzformációs úton nem jutott érdemben előrébb az elmúlt három évben, a még hátralévő út hossza szinte semmit nem csökkent” – mondta Balogh Roland, a PwC Magyarország szenior menedzsere, a felmérés vezetője.

A PwC szakértője szerint a transzformációt még a pénzügyi vezetők is sokszor technológia-túlsúlyos projektként fogják fel a gyakorlatban, pedig ahogy a válaszokból is látszik, a legtöbb esetben az emberi készségek, képességek és a változásmenedzsment határozza meg a sikert.

A CFO-k ugyanakkor felismerték, hogy csak új kompetenciákkal lehet újfajta eredményeket elérni. Ennek tükrében az automatizálható területeken létszámcsökkentésre számítanak – közel 40 százalék várja például azt, hogy a klasszikus számviteli területeken kevesebb kolléga fog dolgozni. Ezzel párhuzamosan többen kisebb mértékű növekedést prognosztizálnak az adózás, tervezés, előrejelzés területeken.

A CFO csapatának képességeit nézve látszik, hogy jelenleg a klasszikus számviteli, illetve adózási témák esetén a legnagyobb a tudás és tapasztalat. Ezzel szemben a pénzügyi vezetők jóval alacsonyabbra értékelik a csapattagok jártasságát az informatika, adatelemzés, a változás- és projektmenedzsment, illetve az innováció területén. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi csapattal csak megfelelő képzésekkel, illetve új képességekkel rendelkező kollégák felvételével lesznek képesek hatékonyan válaszolni a kihívásokra.

A válaszok alapján a felhőalapú megoldások már szinte megkerülhetetlenné váltak, a vizualizációs eszközöket is sokan használják, vagy tervezik használni, de ezt még kevesen támogatják külön RPA (robotizált folyamatautomatizálás) vagy low coding eszközökkel. Azaz a PwC szakértői szerint még jelentős hatékonysági, és adatminőség javulási potenciál rejlik a rendszerekben.

A jelen kihívásairól beszélgetve mindenki egyetért abban, hogy bár a megfelelő technológia nagyon fontos, de a nap végén a szervezeten, az emberek képességén, és hozzáállásán múlik a transzformációs projektek sikeressége. Ugyanakkor a technológia továbbra sem egy elszigetelt réteg által működtetett „fekete doboz” kell, hogy legyen. Ehhez elengedhetetlen a munkatársak fejlesztése, képzése, valamint új készségekkel rendelkező kollégák bevonása a meglévő csapatba. A változás legtöbb esetben magával hozza azt az igényt, hogy a szervezet, a csapat felépítése az új folyamatokhoz igazodjon. Ez azt jelenti, hogy a komplex képzési, változásmenedzselési terv és a felsővezetői elkötelezettség a siker sarokkövévé vált.

Fotó: unsplash.com

 

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk

Kortárs bántalmazás, bullying és elvárások szorításában - 2000 gyerek tartozik hozzá: Karikó Rita iskolapszichológus egy napja

Szóbeli vagy akár fizikai bántalmazás, cikizés, beilleszkedési gondok, tanári és szülői elvárások, családi viták, anyu és apu válik - rengeteg... Teljes cikk