Magyarok a nagyvilágban: kalandok egy brazíliai nyelviskolában

- Mikor és honnan vetődtél oda, ahol most élsz? Mivel foglalkozol?

- Pár hónapja egy nemzetközi olajvállalatnál dolgozom, ahol kiemelten a portugál ügyfelekkel kell foglalkoznom. Jelenleg Portugáliában vagyok egy céges kiküldetésen, a cikk megjelenésével egy időben pedig valószínűleg már Németországban. A szakmai karrierem most kezdődött, de nem érzem, hogy elkéstem volna bármivel is. Fantasztikus külföldi kalandokon vagyok túl, melyek során kifogyhatatlan tapasztalatokkal gazdagodtam. Nemrég érkeztem haza Brazíliából, ahol egy éven keresztül dolgoztam egy nyelviskolában. Kommunikációs órákat és tréningeket tartottam angolul, emellett marketingfeladatokat is elláttam, valamint rendezvényeket, kulturális esteket szerveztem.

- Hogyan alakult eddig a karriered?

- A Külkereskedelmi Főiskolán végeztem 2009 júniusában export-import menedzsment, valamint spanyol tolmács és szakfordító szakirányon. A főiskola alatt egy nyarat Spanyolországban, egyet pedig az USA-ban töltöttem diákmunkásként, majd egy fél évet Németországban voltam szakmai gyakorlaton, itt írtam egyébként a szakdolgozatomat is. A diploma megszerzése után úgy éreztem, itt az ideje, hogy megvalósítsam egyik régóta dédelgetett álmom, és egy spanyol nyelvű dél-amerikai országban éljek. Attól féltem, ha elkap a mókuskerék, soha nem fogom már feladni a biztosat a bizonytalanért. Az AIESEC nemzetközi diákszervezet révén próbáltam kijutni, olyan állást kerestem, amely a végzettségemnek vagy az érdeklődési körömnek megfelel. Hirtelen jött ötletként az érdeklődésem Brazília felé irányult. Vonzott az ország egyre hangsúlyosabb gazdasági szerepe és jó ötletnek tűnt, hogy a spanyol és az angol után portugálul kezdjek tanulni. Végül Brazília legdélebbi államában, Rio Grande do Sul-ban, egy Santa Maria nevű kisváros nyelviskolájában kaptam munkát.

- Mit gondolsz, az a munka, amit kint végeztél, mennyiben lenne más itthon? Kérdezem ezt szakmai, anyagi értelemben, a megbecsülés, vagy az emberi kapcsolatok szempontjából.

- Az órákon és tréningeken, melyeket tartottam, a feladatom az volt, hogy kötetlen beszélgetésre, megszólalásra motiváljam a résztvevőket. Nem tanári, hanem inkább összekötő, motivációs szerepet játszottam és igyekeztem a diákokkal a kölcsönös tapasztalatcserére nagy hangsúlyt fektetni. Egyetemistákon keresztül 50-60 éves felnőttekig - mindenféle korosztályú emberekkel dolgoztam, akik egytől-egyig kihívást jelentettek. Rossz tapasztalatokkal, negatív visszajelzésekkel egyáltalán nem szembesültem, minden további nélkül befogadtak, és nem esett nehezemre a beilleszkedés. Érdekes beszélgetéseket folytattunk egymás tradícióiról, érdekelte őket az európai és a magyar kultúra. Ha csak keveset adtam is, az nekik sokat jelentett, talán kicsit fel is nagyították a dolgokat, és sosem maradtak adósak a hálával.

Úgy érzem, az európaiak zárkózottabbak, és több az irigység az emberekben. Kint jobban támogatják, segítik egymást, ennek pedig egyszerre oka és következménye az erős közösségi szellem. Magyarországon nem tudtam volna olyan szociális vagy társadalmi életet élni egy nyelviskola keretei között, mint itt. Rendkívül nyitott emberek, ami a spontaneitásukban is megnyilvánul. Brazíliában jöttem rá, milyen szervezett életet élünk otthon, előre megbeszélt találkozókra járunk és teleírjuk a naptárat, míg a kinti kollégáimmal egyik percről a másikra döntöttünk úgy, hogy együtt töltünk egy estét.

- Milyen életkörülmények között éltél, és milyen az életszínvonal a magyarországihoz képest? Mennyire tűntek kiegyensúlyozottnak, boldognak az emberek? Milyen a mindennapok hangulata az itthonihoz viszonyítva?

- Foci, karnevál, szamba táncosok, Rio de Janeiro, domboldalakra épült favellák, szegénység és drogdílerek - nálunk általában ez a kép él az emberek fejében Brazíliáról, pedig a mindennapi élet nem csak erről szól. A nyelviskola, ahol dolgoztam, egy családi vállalkozásként működik, ez a család biztosított szállást és étkezést számomra, de kapcsolatunk hamar átlépte a hivatalos kereteket, és egyfajta negyedik gyerek lettem a családban. Lányukként kezeltek, és mellettem álltak a nehézségekben. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen bónusz is jár a munka mellé. Jómódú, középosztálybeli emberek körében éltem tehát, de ez a réteg jóval szűkebb náluk, mint Magyarországon. A bejárónő, aki heti háromszor járt hozzánk takarítani havi 50 000 forintnak megfelelő összeget keresett, és ebből több gyereket kellett eltartania. Pénzért sokan bármilyen munkát hajlandóak voltak elvállalni a jobb megélhetés érdekében.

Több a szegény család, de több a tisztelettudó, vidám, és boldog ember is. Talán a vallással lehetne megindokolni ezt az érdekes megfigyelést, erős hittel vannak a jövő felé, és bár furcsán hangzik, kiegyensúlyozottságukat a "holnap jobb lesz" filozófia is adja. Másrészről viszont egyszerűen tudják élvezni azt, amijük van, például egymás társaságát. Állandó összejövetelek forgatagában élnek, zenélnek és táncolnak. Olyan, mintha a barátok is a "nagy család" részét képeznék.

Voltak ugyanakkor olyan dolgok is, melyeket nehezen tudtam elfogadni. Dél-Amerika egy egészen más világ a közbiztonság szempontjából. Meg kellett tanulnom, hogy bizonyos szabályokat be kell tartani, például éjszaka nem mozoghattam egyedül az utcán, emiatt kicsit úgy éreztem, hogy a függetlenségemet kell feladnom.

- A jövedelmedből mennyit költöttél magadra és mennyit tudtál félretenni?

- 55 000 forintnak megfelelő fizetést kaptam a cégtől, mivel a család állta a szállást és az étkezést, ezt a pénzt magamra költhettem, utaztam belőle amennyit csak tudtam. Az árak az itthonihoz hasonlóak, a ruhák és az elektronikai cikkek talán drágábbak, az ételek viszont olcsóbbak és egészségesebbek is. Rengeteg gyümölcsöt, zöldségeket, rizst és marhahúst esznek.

- Milyen a kinti munkamorál?

- Nem éreztem náluk azt a latinos "majd holnap" munkamorált, amely tipikus sztereotípia a déli népekkel szemben. Az egyetemisták közül sokan vállalnak munkát, a kollégáim dolgosak, kreatívak voltak, tele ötletekkel és soha semmin nem stresszelték magukat. Ahogy már említettem, a munkahelyi kapcsolatok fontosak és ezért szorosabbak is. Ugyanakkor nagyon próbáltam tartani a munka-magánélet egyensúlyt a főnökömmel, ami nem volt mindig egyszerű, hiszen a fogadott nővéremről volt szó. Meg is nehezítette a helyzetet, hogy szakmailag néha nem értettem vele egyet és hajlamos volt a szétszórtságra.

Megtudtam azt is, a braziloknak évente 30 nap szabadságuk van, de azt a cég csökkentheti, ha az alkalmazott sokat hiányzott táppénz, vagy egyéb okok miatt.

- Mi hiányzott Magyarországról?

- Természetesen a család, barátok, és a már említett közbiztonság. Az érzés, hogy szabadon jöhetsz-mehetsz.

- Mi hiányzik Brazíliából?

- Hiányzik az emberek pozitív hozzáállása, a mindennapos vidámság, állandó összejövetelek, tánc és mulatság, valamint a kinti családom, közeli barátaim.

- Hogyan telt egy napod - munkaidő alatt és munkaidő után?

- Eleinte nehéz volt megszokni a napi rutint, kissé fordítottan éltem az itthonihoz képest. Délelőttönként hol portugált tanultam, hol a kinti AIESEC irodában segédkeztem, emellett önkénteskedtem, például angol órákat tartottam szegény gyerekeknek. Továbbá igyekeztem a kinti családommal megismertetni a magyar konyha finomságait, melyeket nagy örömömre meg is kedveltek. A nyelviskolában délután kettőtől este kilenc-tízig tartottak az órák. A tanítás mellett az én feladatom volt a kapcsolattartás a hallgatókkal, a dekorációk, plakátok elkészítése, promóciók, rendezvények szervezése, valamint a városon belül reklámozni az iskolát. Munka után összejött a család, barátok, éjjel egyig-kettőig ment a társasági élet. Mindig volt ok bulira és ünnepre, egy pozitív hír hallatán azonnal szervezkedés kezdődött.

- Tervezed-e, hogy egyszer visszamész, el tudnád-e ott képzelni az életed?

- Remélem, hogy egyszer visszajutok rövidebb-hosszabb időre. Örülnék, ha a gyerekeim megismernék a brazil életmódot és megtapasztalnák a kinti értékeket, valamint a brazil kultúra szépségeit. A cég, amelynél jelenleg dolgozom, egyértelműen a portugál nyelvtudásom és a brazíliai tapasztalatok miatt vett fel. Hosszú távon el tudom képzelni itt a karrieremet. Jelenleg Portugáliában majd Németországban veszek részt egy betanulási tréningen. A cél az, hogy a kinti munkafolyamatokat mihamarabb elsajátítsuk, majd ezeket a jövőben Budapestről végezzük.

Hogy milyen Portugália? - ez egy másik történet. A kollégák jófejek, de a brazilokhoz képest kevésbé nyitottak. Egyfajta konkurenciaharc is feszül közöttük: gyakran csipkelődnek a brazil akcentusom miatt, és mindenáron "helyesen" beszélő portugált akarnak nevelni belőlem, de ez általában nevetésbe torkollik.