Magyarországon 147 ezer ember dolgozik kulturális területen

Az Európai Unióban mintegy 8,7 millió ember, a munkavállalók 3,8 százaléka dolgozik kulturális területen, vagy foglalkozik a szektorral kapcsolatos tevékenységgel. Magyarországon mintegy 147 ezer ember dolgozik a kultúrát érintő területek egyikén - derült ki az unió statisztikai hivatalának (Eurostat) adataiból, amelyet az MTI ismertetett.

Az Eurostat 2012-es és 2017-es adatokat összevető jelentése szerint az uniós tagállamok között nagyon eltérő a kultúra különböző területein - egyebek mellett a művészeti és szórakoztató ágazatban, a könyvtárakban, levéltárakban, múzeumokban és egyéb kulturális intézményekben, könyv-, folyóiratoknál és egyéb kiadói, illetve zenei területen - dolgozók létszáma és aránya.

Míg a legalacsonyabb adatok Romániából érkeztek, ahol a munkavállalók 1,6 százaléka dolgozott ezen a területen, addig Észtországban 5,5 százalékban helyezkedtek el a kultúrát érintő szektorokban. Az uniós tagállamok legtöbbjében 3-5 százalék között mozgott a területen foglalkoztatottak száma.

A jelentés szerint 2017-ben az unió egészében 544 ezerrel több "kulturális munkahely" volt, mint 2012-ben, ugyanakkor relatív értelemben nem volt növekedés, ugyanis az arányszám ugyanolyan szinten maradt, a teljes foglalkoztatás 3,8 százalékát tette ki. Kiemelték, hogy a legtöbb állás kulturális területen - 550 ezer - az Egyesült Királyságban létesült a két vizsgált év adatai szerint. A növekedés mintegy 30 százalékos volt - jegyezték meg.

A férfiak 2017-ben is nagyobb arányt, 54 százalékot képviseltek az EU munkaerőpiacán, mint a nők. Arányuk a kulturális foglalkoztatásban is magasabb, szintén 54 százalékos volt uniós szinten. A nemek aránya azonban országonként eltéréseket mutat, 2017-ben tíz olyan ország volt, ahol a kulturális szektorban magasabb volt a nők aránya, mint az összfoglalkoztatottak között. E tekintetben a felmérés a legnagyobb arányt - mintegy 60 százalékot - a balti országokban mutatott - jegyezték meg.

A felmérésből kiderült az is, hogy az EU-ban összesen 1,6 millió 15 és 29 év közötti fiatal dolgozott kulturális területen 2017-ben. Arányuk az összes kulturális tevékenységet végző 18 százalékát tette ki, és nagyon közel állt a korcsoport teljes foglalkoztatásban való 19 százalékos részvételéhez.

A kimutatás szerint Magyarországon a foglalkoztatottak mintegy 3,3 százaléka dolgozott a kultúra valamely területén, amely mintegy 147 ezer embert jelentett 2017-ben. Ezzel Magyarország mindössze Romániát, Szlovákiát, Bulgáriát, Portugáliát és Görögországot előzte meg az Európai Unióban.

A magyar adatok számszerűen emelkedő tendenciát mutatnak a 2012-es felméréshez képest, amikor 143 ezren dolgoztak a szektorban, amely akkor az összes munkavállaló 3,7 százalékát tette ki - közölte az uniós statisztikai hivatal.
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Munkahelyi elköszönés: hogyan búcsúzzunk méltósággal és emlékezetesen?

Legyen szó munkahelyváltásról, nyugdíjba vonulásról vagy csapaton belüli áthelyezésről, egy jól megfogalmazott elköszönés és egy figyelmes... Teljes cikk

Íme a friss KSH-adatok: csökken a foglalkoztatás, hosszabb az álláskeresés

A friss októberi adatok szerint 4 millió 674 ezren dolgoztak Magyarországon, miközben 217 ezren voltak munka nélkül, a munkanélküliségi ráta pedig... Teljes cikk

Mennyország vagy rémálom a munka jövője? A techguruk nem értenek egyet

A munka jövője körül forrnak az indulatok: míg Dario Amodei szerint az AI akár a fehérgalléros állások felét is eltüntetheti pár éven belül,... Teljes cikk