kapubanner for mobile

Még mindig nem talált magára a világ munkaerőpiaca

Az Amerikai Egyesült Államok és az OECD országai egyaránt nagy kihívásokkal néztek szembe az elmúlt két évben a munkanélküliség terén. A válság, majd az ennek hatására bekövetkező termelés- és hitelezés visszaesés ezekben az országokban éreztette leginkább a hatását - a gazdaságban és a munkaerőpiacon egyaránt.

Az USÁ-ban 2011 februárjában 192 ezer új munkahely jött létre a magánszektorban. Ezzel ellensúlyozni tudta az állami szférából történő elbocsájtásokat. Szintén február végén jelent meg először olyan adat, amely szerint néhány államban, például Észak-Dakotában 4 százalék alá esett vissza a munkanélküliségi ráta. Elemzők szerint évek óta ez az első pozitív jel, ami arra mutat, hogy lassan (a vártnál lassabban) újból éledezni kezd az amerikai munkaerőpiac.

Ezt a tendenciát támasztja alá a Manpower legutóbbi, munkaadók körében végzett felmérése is. Ebben az látszik, hogy az év második negyedévében több cég tervezi új munkaerő felvételét, mint egy évvel korábban. A foglalkoztatók szándéka szintén némi bizakodásra adhat okot. Igaz, még ha meg is valósul a felmérésben jelzett új munkaerő-felvételi szándék - ami sok esetben nem történik meg -, akkor is elmarad a foglalkoztatottsági helyzet a válságot megelőző években tapasztalt mértéktől. A Wall Street Journal több cikkében rámutatott arra, hogy a munkanélküliségi mutatók javulása ellenére, az aktív dolgozók népességhez viszonyított aránya továbbra is csökken az Egyesült Államokban. Vagyis, bár az USÁ-ban 2010-ben meghirdetett stimulus csomag célja a gazdaság élénkítése és közel 2 millió munkahely megtartása volt, a munkaerő-piaci problémák nem oldódtak meg, a tartós gazdasági fellendülés várat még magára.

Annak érdekében, hogy a fogyasztás továbbra is megmaradjon, Obama - megválasztását követően - jelentős adókedvezményeket adott a lakosságnak, támogatta a kis-, és középvállalkozásokat, 275 milliárd dollárt különített el új munkahelyek teremtésére állami projektek keretein belül. 2010 novemberében pedig a Kongresszus újabb három hónappal meghosszabbította a tartósan munkanélküli támogatásban részesülők segélyezésének időtartamát. Ezek az intézkedések időlegesen enyhítenek a problémákon, hosszabb távon azonban korántsem ilyen egyértelmű a hatásuk. (Érdemes megjegyezni, hogy a munkanélküliségi mutató vizsgálatakor azt is figyelembe kell venni, hogy az 52 hetes munkakeresési időszakot követően a munkanélküliek kikerülnek az adatbázisból.)

Az OECD, amely jelenleg 41 tagországot és több, mint 45 millió munkavállalót foglal magába, 2010 decemberében átlagosan 8,5 százalékos munkanélküliséggel küzdött. (Akkor, az Amerikai Egyesült Államokban 9,4 százalékon állt a munkanélküliségi ráta.) A legfrissebb, 2011. március 15-én közzétett adatok szerint is csak 0,1 százalékkal mérséklődött, s így jelenleg 8,4 százalékos a munkanélküliség.

Az egyes tagországok között azonban jelentős különbségek mutatkoztak: a legnehezebb helyzetben Spanyolország van, ahol a 2008-as ingatlanpiaci krízis, valamint az építőipari megrendelések leállásának hatására sokan elvesztették a megélhetésüket. Jelenleg 20,4 százalék a munkanélküliségi ráta. Magyarország 12,6 százalékos, az euró-övezet országai pedig 9,9 százalékkal szintén magas munkanélküliséggel néznek szembe. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy az egyes tagországokban a költségvetési hiányok lefaragásával együtt kell a munkanélküliséget csökkenteni.

Átértékelve korábbi foglalkoztatási stratégiát az OECD aktív munkaerő-piaci lépéseket szorgalmaz. A munkahelyek megőrzése, új munkahelyek teremtése (közmunkaprogramok keretén belül) és a munkaerő-reallokáció a legfontosabb feladat. Ezt több országban (köztük pl. Németországban) rövidített munkaidővel, máshol a nem bér jellegű költségek csökkentésével, vagy a bérek csökkentésével, és a béren kívüli juttatások növelésével próbálják megtartani a foglalkoztatottságot. Időlegesen az álláskeresési, támogató célú járulékok időtartamának növelése, valamint az oktatási és átképzési programok is enyhítik a gazdasági válság hatásait.

2011 ̽⃰ februári adat Forrás: OECD Main Economic Indicators http://stats.oecd.org/


Több elemzés szerint, a munkanélküliség már elérte a csúcsát. A gazdasági kilátások alapján úgy tűnik, a fellendülés csak nehezen indul be és annál is lassabban, késleltetve fogja felszívni a most rendelkezésre álló munkaerő-piaci kínálatot. Angol kifejezéssel élve ún. jobless recovery-re számíthatunk. Ahhoz, hogy a gazdaság világ szinten ismét talpra tudjon állni és a vállalatok - a 2000 és 2007 közöttihez hasonló - tartós termelés-növekedést tudjanak elérni, növekvő foglalkoztatottság mellett, mindenképpen optimista hozzáállás, és ennek előfeltételeként kedvező gazdasági környezet szükséges. Ez pedig nem tud egyik napról a másikra végbemenni. Szembe kell nézni a problémákkal és hosszú távú strukturális változtatásokat kell végrehajtani - ami különösen nehéz feladatnak bizonyul - alkalmazkodva a jelenlegi helyzet kihívásaihoz.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Utazási költségtérítés 2026- minden, amit tudni érdemes

Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk

Ezért nem érdemes tiltani a dolgozók másodállását

Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk

Szja kedvezmények: ezeket érvényesítheti 2026-ban

Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk