kapubanner for mobile

Még mindig örülünk az expatoknak

Az expatokkal szemben nem lettek elutasítóbbak a magyarok, mint korábban voltak – az idegenellenes kampány szerencsére ezen a téren nem hatott. Továbbra is szívesen fogadnak be munkahelyi közösségek külföldről érkező kollégákat, ám hogy a beilleszkedés folyamata mivel tehető zökkenőmentessé és egyszerűvé, ezt sokan nem tudják. Pedig a HR-es sokat tehet azért, hogy az expat gyorsan otthon érezze magát és ne elveszve kóboroljon Budapesten. Cziczárdi Györgyi, relokáció-szakértő, az Expat Center ügyvezetője erről beszélt a HR Portálnak.

Mik lehetnek egy expat kolléga gyors beilleszkedésének feltételei? Hogyan lehet, milyen módszerekkel előkészíteni a terepet az expat érkezésére, hogy valóban úgy érezze, hogy várták őt és felkészültek az érkezésére?

Meggyorsíthatja a folyamatot, ha kap előzetesen információkat az új helyről, ahova érkezik: a városról, a szokásokról, kultúráról, a munkahelyéről.

Segít, ha van rá idő és pénz, hogy előzetes látogatást tegyen a célországban és ennek során kapjon egy személyre szabott városbemutatást, ahol megismerheti a különböző lakóövezeteket, boltok nyitva tartását, információt kap a tömegközlekedésről, szórakozási és sportolási lehetőségekről, ha szükséges óvodákról/iskolákról. Ha erre nincs idő, akkor mindezt emailben, telefonon lehet bemutatni neki - a lényeg, hogy ne egy teljesen idegen ország repülőterén találja magát, amikor megérkezik.

Mik lehetnek a legnagyobb nehézségek egy beilleszkedési folyamatban?

Cziczárdi Györgyi
Az EU-n kívülről érkezőknek az engedély ügyintézés folyamata szokott bonyolultnak tűnni, de nagyon sok buktatója van a lakáskeresésnek is. A kultúráink különbözősége, és a külföldiek számára nehéz magyar nyelv sem segít a beilleszkedésen, ezeket az akadályokat is „le kell küzdeni”.

Történt-e már olyan, hogy nem tudott beilleszkedni az expat, nem fogadták be? Miért, mit lehet tenni ilyenkor?

Annyira nem látunk bele a mindennapi életükbe, de nem túl gyakori. Volt olyan, hogy egy csapat nem volt nyitott és nem volt egy külföldi kolléga sem az expaton kívül. Szóval nem volt túl nemzetközi a légkör és nem fogadták be az egyetlen hozzájuk érkező külföldit sem...Ő végül hazament, ezt választotta, pedig valószínűleg még menthető lett volna a helyzet csapatépítéssel, kulturális tréninggel…egy olyan közösség életében, ahol nem volt korábban külföldi kolléga, ez kiemelten fontos.

A jelenlegi magyarországi közhangulat, a plakátkampány és az idegenellenes légkör mennyire nehezítette meg a dolgotokat? Tapasztalják-e az ide érkező külföldiek, hogy nem olyan nagy a fogadókészség? Érik-e őket atrocitások?

Nem tapasztaltunk ilyet. Az ügyfélkörünk alapvetően a nagyvállalatokhoz érkező munkavállalók és vezetők, nem a tipikus bevándorlók. Az expatok ellen hangolni nem szoktak szerencsére és nem is lenne értelme nagyon, hiszen ők azok, akik ide hoznak egy új céget vagy egy meglévő cégben egy új funkciót, így munkahelyet teremtenek, nem elvesznek. Ezen kívül a fizetésüket otthonról kapják, nem veszik el a magyar cég budget-jéből a pénzt, ugyanakkor a kintről kapott pénzt itt költik el és itt is adózzák le(!), noha nem vesznek igénybe semmilyen állami szolgáltatást: a gyerekeik nem az állami iskolákba járnak, hanem a nemzetközi iskolákba, az egészségügyet nem használják, mert magánorvoshoz járnak…

Olyanról hallottunk már, hogy egy pályaudvaron magukat rendőrnek álcázva kiraboltak ügyfeleket, de szerencsére nem volt nagy a kár és ezt turistákkal is ugyanúgy megteszik, nem kifejezetten a közhangulat okozta. Magyarország nem tartozik a veszélyes országok körébe, sőt nagyon is biztonságos sok már nagyvárossal szemben, szóval egy egészséges „hogyan legyünk biztonságban” fejezeten kívül nem kell különösebb krízisekre felkészíteni őket.

A kulturális tréningnek része-e a magyar mentalitás megismertetése? Ez a borúlátás és negativizmus, ami itt az emberek jó részén uralkodik?

Része megismertetni a magyar mentalitást és azt, hogy a történelmünkön keresztül megértessük a másoknak szokatlan pesszimizmust is. Ez bizonyos országokból érkezőknek furcsa lehet, de nem éri őket sokként. Elfogadják, hogy itt ilyenek az emberek.

Honnan érkező expatoknak van a legnehezebb dolga?

Általában azoknak, akik messzebbről jönnek, mindig nehezebb a dolga, mert idegenebb, távolibb a kultúra. De igazából nem ezen múlik a beilleszkedés, hanem az expat személyiségén: ha elég nyitott, világot látott és barátságos, akkor könnyebben beilleszkedik.

Mit tud tenni maga az expat, hogy befogadják? Volt már, aki bemutatót tartott az országáról, esetleg főzött a többieknek?

A magyar nyelv legalább minimális tanulása, néhány alapvető szó ismerete mindig segít és örömet okoz a környezetnek, ezen kívül a munka utáni együtt lógás szokott még gyakori lenni és van, aki kisebb bemutatót tart a saját kultúrájáról: meghívja a csapatát és főz nekik valamit, megismerteti a saját zenéikkel – ennek mindig összekovácsoló hatása van.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek