Megreformálja a kormány a szakképzést
A kormány a foglalkoztatáspolitika szerves részeként fogja fejleszteni a szakképzést, amelyet úgy kíván megreformálni, hogy azt a gyakorlatorientáltság felé mozdítja el, és rövidíti - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára tegnapi sajtótájékoztatón.
Az államtitkár a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK-val) tartott közös sajtótájékoztatón hangsúlyozta: csak a munkanélküliek és inaktívak táborában közel 900.000 ember van, akinek semmilyen szakképzettsége sincs, pedig így reménytelen a belépésük a munkaerőpiacra.
Hozzáfűzte: a magyar szakképzés egyik legnagyobb kihívása lesz az aluliskolázott, hátrányos helyzetű rétegek beemelése a szakképzés rendszerébe. Ezeket az embereket különböző áthidaló képzéseken keresztül kell alkalmassá tenni a szakma elsajátítására - mondta.
Czomba Sándor a szakmunkásképzés átalakításáról kifejtette: most a 9-10. osztályos közismeretis, pályaorientációs évfolyamok után kezdődik a szakképzés. Álláspontja szerint ugyanakkor már ekkor célszerű lenne elkezdeni a szakképzést. A hároméves képzési idővel gyorsan és hatékonyan, már 17 éves korban képzett szakembereket lehet kibocsátani a munkaerőpiacra. Hozzáfűzte: szeptemberben már indul az előrehozott szakképzés, de ezzel párhuzamosan működik majd az eredeti, 5-6 éves szakképzési rendszer is.
Az államtitkár elmondta: különösen az alapszakmák tekintetében vizsgálják a hároméves szakmunkásképzés bevezetésének lehetőségét. Azt is megfontolandónak tartja a kormány, hogy egy negyedik évet tisztán gyakorlati képzéssel - kvázi foglalkoztatotti státusban - kellene eltölteniük a szakmunkás tanulóknak.
A jó szakképzési rendszer a foglalkoztatás növelésének és a munkanélküliség kezelésének eszköze - mondta az államtitkár. Czomba Sándor beszélt arról is, hogy a vállalkozóknak csupán 1,5 százaléka vesz részt a szakképzésben. A kört bővíteni kell, s a finanszírozás átalakításával ösztönözni kell a vállalkozásokat a szakmunkásképzésben való részvételre. Hangsúlyozta: a gyakorlati képzésre úgy fektetnének nagyobb hangsúlyt, hogy nem iskolai tanműhelyekben történne a szakképzés, hanem az "életben", a vállalkozásoknál. A kormány azon célkitűzésének megvalósításához, amely szerint 10 év alatt egymillió új munkahelyet kíván létrehozni Magyarországon az is szükséges, hogy a mindennapokban hasznosítható tudást adjanak a szakmunkásoknak - mondta az államtitkár.
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke elmondta, Magyarországon mindössze 0,5 millió ember végez tényleges termelő munkát, miközben 1,5 millióra lenne szükség. A bővítésben húzóágazat lehet az építőipar, a mezőgazdaság és a turizmus - vélekedett.
Az MKIK elnöke aláhúzta: az új szakképzési rendszer középpontjába a vállalati gyakorlati képzést kell állítani, amelynek egyik motorja a tanulókkal kötendő szerződés. Parragh László szerint ennek intézményrendszerét meg kell erősíteni, mivel az segíti a sikeres munkavállalói életre való felkészítést. Az MKIK statisztikáira hivatkozva elmondta: a szakiskolákban tanuló diákoknak átlagosan 30 százaléka tud elhelyezkedni szakmájában a végzést követő 9 hónapon belül.
Hangsúlyozta: a versenyképesebb szakképzés kialakításának fontos eleme a gazdasági kamarák szerepének erősítése, és a gazdálkodó szervezetek céljait, érdekeit és tevékenységi rendszerüket rugalmasan követő képzési és ösztönzési rendszer kialakítása.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?