Ő lett az év női logisztikusa
Szinte minden szektorban egyenlőtlen a vezetők nemi megoszlása, különösen igaz ez az olyan férfiasnak tartott szakmára, mint amilyen a logisztika. Az egész szektorban alulreprezentáltak a nők hazánkban, arányuk csupán 25 százalék. A női vezetők eredményeit láttatni kell, hogy minél több nő legyen motivált a logisztikában karriert építeni – többek között ezzel a céllal hozták létre „Az év női logisztikusa” díjat, melyet most adtak át először.
A pandémia előtt évről-évre nőtt a foglalkoztatottak száma a logisztikai szektorban, a 2020-as év viszont nagy visszaesést hozott. Akkor közel 26 000 főt bocsátottak el a szektorból, ami a munkavállalók 8,5 százalékát jelentette. 2020 óta újra bővülés tapasztalható, évi 5000 fővel növekszik a szektor munkaerő-állománya, ám ez még mindig elmarad a 2019-es rekordévtől, amikor több mint 306 000 fő dolgozott a logisztikában.
A logisztika az egyik olyan szektor, ahol jellemzően nagyon egyenlőtlen a nemek aránya, ez az egyenlőtlenség hazánkban ráadásul évek óta 25 százalékon stagnál, vagyis csupán minden negyedik foglalkoztatott nő. A szektoron belül jelentős a fizikai munka aránya, a fuvarozáshoz, ponyvázáshoz, raklapozáshoz jobban passzol a férfiak fizikuma, viszont a szellemi munkavállalók körében van lehetőség a nemi arányok javítására. Többek között ezt a célt tűzte ki a Waberer’s Csoport, amikor a Navigátorvilág kiadóval közösen megalapították „Az év női logisztikusa” díjat, amit idén adtak át először. A díj célja, hogy felhívja a figyelmet a nemek közötti egyenlőség fontosságára, új kapukat nyisson a tehetséges női vezetők előtt, és az ő eredményeik is figyelmet kapjanak a főleg férfiak uralta szakmában.
A győztes: Szécsi Gabriella, BI-KA Logisztika
A díjat Szécsi Gabriella, a BI-KA Logisztika Kft. ügyvezetője nyerte, szoros versenyben a különdíjat kapó Unger Tímeával, a Continental Magyarország logisztikai vezetőjével. „Az év női logisztikusa” díj nagyszerű lehetőség arra, hogy meg tudjuk mutatni, hogy nincs olyan szakmai cél, amelyet egy nő ne érhetne el. Remélhetőleg más hölgy vezetőt is motiválni fog az elismerés, és megmutatja, hogy még egy férfi dominanciájú szakmában is lehetséges a kiemelkedés.” – mondta el Szécsi Gabriella a díjátadó után.
A díjra a szakmából bárki nevezhetett jelölteket. A teljes logisztikai szektort lefedő érdekképviseletek vezetőiből álló zsűri a cégméretet, az adott vezető által ellátott feladat komplexitását, a szakmai sikereket és az életpályát együttesen nézve pontozott. A zsűriben helyet foglalt Bándy Zsolt, a Navigátorvilág kiadó vezetője, Lányi Márton, a Magyar Szállítmányozók Szövetségének elnöke, Fülöp Zsolt, a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének elnöke, a zsűri elnöke pedig Barna Zsolt volt, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete elnöke és a Waberer’s Csoport elnök-vezérigazgatója.
„Az egész iparág nagy transzformáció előtt áll, ennek egyik mozgatórugója a digitalizáció, másik pedig a humán munkaerő felérétékelődése. A korábbi évekhez képest sokkal hangsúlyosabb a női vezetők és logisztikusok szerepe, meglátásom szerint a női mentalitásra, női energiákra szüksége van az iparágnak. Nagy öröm számunkra, hogy a szakmában sokak által ismert és elismert hölgy vezetőket díjazhattunk, akik kiváló szakemberek, és sokak számára példaképként szolgálhatnak.” – mondja Barna Zsolt.
A Waberer’s Csoporton belül a sofőr pozícióban dolgozók 98 százaléka férfi, a raktári dolgozók körében a férfi-női munkavállalók aránya 2/3 – 1/3, míg a szellemi munkakörben dolgozók között közel azonos a férfi és női munkavállalók aránya. Ugyanakkor, ha a vezető beosztásokat nézzük, akkor ez az arány szakterülettől függően változik. Például a logisztikai tervező munkakörben a Waberer’s Csoportnál nagyobb arányban jelennek meg a nők, addig operatív vezető pozícióban már inkább a férfiak dominálnak.
A nyitóképen balra a győztes Szécsi Gabriella, mellette a díjat átadó Patai Krisztina, a Waberer’s ESG igazgatója, a Szállítmányozás 2023 konferencián, november 23-án. Fotó: Iró Zoltán
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Database Administrator (DBA), magyarul adatbázis-adminisztrátor az az informatikai szakember, aki egy szervezet digitális „széfjéért” és annak... Teljes cikk
A QA Engineer (Quality Assurance Engineer), magyarul leggyakrabban minőségbiztosítási mérnök vagy szoftvertesztelő, a szoftverfejlesztési folyamat azon... Teljes cikk
A Social Media Manager - magyarul közösségi média menedzser - az a szakember, aki egy márka, cég vagy közszereplő teljes online jelenlétét kezeli a... Teljes cikk
- Így hat a mesterséges intelligencia a tárgyalásokra 2 hete
- Felmérés: a magyar női vállalkozók és vezetők túlterheltek 3 hete
- Rangos elismerés: Dr. Teszárné Dr. Nagy Marianna az Év Női Menedzsere 3 hete
- Hogyan lesz egy nő felsővezető? 1 hónapja
- Felmérés: a vezetők nem mindig empatikusak, de ez előny is lehet 1 hónapja
- Ha nincs nő a vezetésben, az üzlet bánja – mutatjuk a legfrissebb adatokat 1 hónapja
- Ha magaddal nem vagy tisztában, minek irányítanál másokat? Önismeret és a vezetői szerep 2 hónapja
- "Gondolkodik, mielőtt beszél?" – vezetőknek való választ adott az olimpiai bajnok 2 hónapja
- A wellbeing-paradoxon: kinek a dolga, hogy jól legyünk a munkahelyen? 2 hónapja
- Tudatos felkészülés a következő lépcsőfokra - tapasztalatok a HBLF X Mentor Programból 2 hónapja
- Élet 50 felett: már nem a karrier, hanem az én számít igazán 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?