kapubanner for mobile

Melyik országban jár a legtöbb fizetett szabadság a szülőknek és hol áll Magyarország?

Egy tanulmány azt rangsorolta, hol a legjobb a helyzet a fizetett szülői szabadságok szemszögéből. A kutatás szerint Írországban jár a legkevesebb szabadság a szülőknek, de Svájcban és Ausztráliában sem jobbak a számok.

szabadság-

A Lensa amerikai karrieroldal által készített tanulmány azt vizsgálta, mely országokban a legjobb és a legrosszabb a helyzet a fizetett szülői szabadság tekintetében. A kutatás a mindkét szülő számára biztosított fizetett szabadság időtartamát és az átlagos díjazási arányát vizsgálta. 

Az eredmények szerint Románia áll az első helyen. Az anyáknak valamivel több mint két év szabadságot kínálnak a fizetésük 85%-áért, míg az apáknak 5,3 hét szabadságot, valamivel több mint, 87,8%-os fizetésért. Az apáknak több mint 100 héttel kevesebb fizetett szabadságot kínálnak, mint az anyáknak. A második helyen Észtország áll, ahol az anyáknak 82 hét szabadságot biztosítanak, míg az apáknak csak két hetet. Bulgária áll a képzeletbeli dobogó harmadik helyén, ahol összesen 110.4 hét jár az anyáknak és 2.1 hét az apáknak. Az anyák ezalatt fizetésük 61,1%-át kapják, az apák a bérük 90%-át. A negyedik és ötödik helyen Szlovákia és Japán áll, Magyarország pedig a hatodik helyen végzett. Nálunk 160 hét szülési szabadság jár az anyáknak, míg az apák mindössze egy hét szülői szabadságot kapnak. Minket követ a rangsorban Luxenburg, Szlovénia és Csehország.

A tanulmány ugyanezen szempontok alapján megvizsgálta, hol a legrosszabb a helyzet, eszerint Írországban jár legkevesebb a fizetett szülői szabadság: az anyákat 28, az apákat 4 hétre engedik el a munkaadók. Ezen a listán Svájc, Ausztrália, Új-Zéland és az Egyesült Királyság követi az íreket. 

A felmérés arra is kitért, hogy gyermekgondozás szempontjából melyek a leginkább kedvező állások: az orvosi asszisztenseket, a logopédusokat és a webfejlesztőket emelték ki, melyek a magas bérek mellett munkaidő és a szabadság tekintetében is magasfokú rugalmasságot biztosítanak egy gyermekes szülőnek. 

 

Aogy arról korábban beszámoltunk, augusztus elején léptek érvénybe a munka és a magánélet közötti egyensúlyra vonatkozó új uniós szabályok. Magyarország ennek az irányelvnek nem tett eleget, 10 nap helyett nálunk továbbra is 5 nap az apasági szabadság.

 

Lensa

fotó: unsplash

  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Rasszizmusvád a HR-szakma központjában: indul a Mohamed-per

Egy nagy presztízsű amerikai HR-szervezet, az SHRM ellen indul per, miután egy volt dolgozó szerint faji megkülönböztetés és retorzió érte a... Teljes cikk

Év végi aktualitás: Ezt kell tudni a jövő évre szabályosan átvihető szabadságokról

Az év végéhez közeledve érdemes a szabályokat áttekinteni, hiszen a szabályosan jövőre át nem vihető, még fel nem használt idei szabadságok... Teljes cikk

Perelhető-e a munkáltató, ha megsérti az egyenlő díjazás elvét?

Az EU-ban a nemek közötti bérszakadék átlagosan 13%. Magyarországon a női bérek hátránya 18%. Az egyenlő díjazás alkalmazásának egyik gátja a... Teljes cikk