Mennyit kereshetnének a pedagógusok?
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete idén is elkészítette azt a táblázatát, hogy mennyi lenne a fizetése a tanároknak, ha a hat évvel ezelőtti számítási módot alkalmaznák. Pirossal a különbözet.
Amint látható, egyetlen kategória, a középfokú végzettségű gyakornokok bérei jobbak az új rendszerben. Ez annak köszönhető, hogy annak minimumát a "szakképzett minimálbér" (garantált bérminimum) mindig meghaladta, és ehhez kellett felzárkóztatni.
Minden más kategóriában jelentős az elmaradás, amit a piros oszlop mutat. Az aktuális béreket az első két oszlop (közép-, alap-, mesterfok) és az ágazati szakmai pótlék összege adja ki. Míg ami lehetett volna, azt "a 167 400 forintos minimálbérrel" című oszlopok mutatják.
Néhány példa a különbségekre: Pedagógus I-ben főiskolai végzettséggel 5 év szakmai tapasztalattal még csak havi 140 ezer forint a különbség, Pedagógus II-ben főiskolai diplomával 20 év tapasztalattal már 200 ezer forint, egyetemi diplomával 20 éve a pályán pedig már 266 ezer forint. Persze lehet azt mondani, hogy a tavaly bevezetett ágazati szakmai pótlékot nem fair a bérkülönbségbe beleszámolni, mert éppen a lemaradást hivatott kompenzálni. Ám ha ezt nem vennénk figyelembe, akkor is tetemes a bérelmaradás.




- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A magyarok idén átlagosan nem költenek többet nyaralásra, mint tavaly, mégsem csökkent az utazási kedv. Sőt: egyre többen terveznek külföldi utat,... Teljes cikk
Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk
2026 januárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 840 600, a nettó átlagkereset 585 700 forint volt. A bruttó... Teljes cikk
- Megjelent a rendelet a pedagógusok egyszeri kiegészítő juttatásáról, ekkor kapják meg a tanárok 1 hónapja
- Gulyás Gergely: heteken belül megkapják 150 ezer forintos juttatásukat a pedagógusok 1 hónapja
- Maldív-szigetek és extra fizetés – Babót új tanítóját így csábítják 2 hónapja
- Vádat emeltek a pedagógusra támadó diák ellen 2 hónapja
- A 60 éves és annál idősebb főállású általános iskolai pedagógusok aránya 2 hónapja
- Elszámolhatták a pedagógusbéreket, a PDSZ szerint több pénz járna a tanároknak 2 hónapja
- Kétszeresére emelik a nemzetiségi pedagógus ösztöndíjakat 3 hónapja
- Bértáblák 2026 3 hónapja
- "Akár 0% béremelés is lehet" – ezért kongatnak vészharangot a pedagógusok 3 hónapja
- Így emelkedik a tanítók, a tanárok és az óvónők bére januártól 3 hónapja
- Így emelkedik a pedagógusok bére januártól 4 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?