Mennyit lehet keresni a SSC szektorban?
Az üzleti szolgáltató központok összességében jól vették a járvány okozta akadályokat, a Hays Hungary elemzése szerint ők lettek a home office nyertesei. Egyes területek még bővülni is tudtak, magasabb hozzáadott értéket jelentő pozíciókkal. A bérek az SSC szektor különböző területei között nagyjából kiegyenlítettek, derül ki a Salary Guide-ból.
Míg ez üzleti szolgáltató központokban a járvány előtt mindössze 10-30% volt a távmunkavégzés aránya, ez az elmúlt időszakban majd 100% lett. Ez pedig arra is lehetőséget ad a vállalatoknak, hogy olyan jelöltek felé nyissanak, akiket éppen a távmunkavégzéssel tudnak elérni. A Hays szakemberei szerint az elmúlt években egyértelműen jelöltvezérelt piac egy kicsit kiegyenlítődött és kiegyensúlyozottabbá vált.
Ebben a szektorban is lassan teret hódít az automatizáció és a digitalizáció, ugyanakkor ez nem jelent szükségszerűen elbocsátásokat, derül ki az elemzésből, inkább jellemző, hogy kreatívabb, komplexebben gondolkodó és továbbra is nyelveket beszélő munkavállalókra van a cégeknek szüksége.
Nézzük először az SSC-ken belül a humán területet, hiszen számunkra talán ez a legérdekesebb. Egy frissdiplomás HR operációt támogató munkavállaló fizetése átlagosan bruttó 380 ezer forint. Egy oktatással, fejlesztéssel foglalkozó specialista 1-3 év tapasztalattal már 500 ezer forintot kereshet, hasonlóan egy azonos tapasztalattal rendelkező recruitment specialistához. A HR operációért felelős menedzser akár 1,3 millió forintot is hazavihet, míg a terület igazgatója akár 1,8 millió forint bruttót is megkereshet. (A táblázatok a bruttó alapbéreket mutatják, minimum, maximum és jellemző kategóriákban.)

Logisztikai területen a kezdő fizetés átlaga szintén 380 ezer forint. Ezen a területen az 1-3 év tapasztalat nagyjából 390-450 ezer forintot jelent. A menedzseri és igazgatói pozíciók is a HR területhez hasonló szinten vannak. Az előbb 1,2 millió, míg az utóbbi 1,8 millió forintot is hazavihet akár.

Az látszik, hogy legyen szó akár HR-ről, logisztikáról vagy éppen pénzügyi területről, a kezdő bérezés és az 1-3 éves tapasztalattal elérhető fizetés is nagyjából kiegyenlített. A speciális területek illetve a 3 évnél több tapasztalat, ami megdobja a béreket, amelyek ilyen esetben akár középvezetői szintűek lehetnek: 850-950 ezer forint között. Az IT szakterület sem emelkedik ki különösebben a sorból.

Némileg alacsonyabbak viszont a bérsávok ügyfélszolgálati és értékesítési területen, ott a kezdők 350 és 360 ezer forint körül keresnek átlagosan. 1-3 év tapasztalattal 420-450 ezer forint közötti a legjellemzőbb kereset. A vezetők pedig 1-1,2 millió forintig tornászhatják fel legmagasabbra a fizetésüket. Mindezek a bérek az angol nyelvű pozíciókra vonatkoznak. Ugyanis a különleges nyelvek tudásáért külön nyelv bónusz jár.

Sorozatunk korábbi részeiben a HR szakemberek és a könyvelők, kontrollerek és a banki, biztosítási szakemberek fizetéseivel foglalkoztunk a Hays Salary Guide alapján.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?