kapubanner for mobile
Megjelent: 3 éve

Merjünk kilépni a régi cipőnkből! - egy karrierváltás története

Több mint tizenöt évig dolgozott nagyvállalati környezetben értékesítési vezetőként Laczkó Erika, amikor úgy döntött, hogy karriert vált: először alkotói szabadságra ment, majd pályát módosított, így ma már mentálhigiénés szakemberként, kompetenciafejlesztő trénerként segíti az embereket. Gonda Gréta interjúja.

Laczkó Erika karrierváltás-
images

Mi köti össze a különböző tevékenységeidet?

Az emberek. Hozzám a karrierváltásom előtt is egy emberközeli szakma, az értékesítés állt a legközelebb. Miután elvégeztem a “Közgáz Egyetemet”, multinacionális cégeknél dolgoztam, kezdetben mint Key Account Manager, majd 15 évig értékesítési vezetőként. Azért ezt a területet választottam, mert szeretek kapcsolatban lenni emberekkel, ráadásul vezetőként a csapat motiválása, fejlesztése is kihívást jelentett számomra.

Értékesítési vezetőként stratégiát alkottál, embereket irányítottál. Milyen tapasztalatokat hoztál magaddal, amelyeket segítőként tudsz kamatoztatni?

Különbözőek az emberek, így másképp kell őket motiválni, és más területeken van szükségük fejlesztésre. Az értékesítésben el kell érni a kitűzött célokat, amihez nem csak a motiváltság, hanem a szakmai tudás is szükséges. Azonban a tervszámok mögött mindig egy-egy személyiség áll. Sok esetben azt látom, hogy„a cégek irreális elvárásokat támasztanak az emberek felé, amelyek eléréséhez biztosítják például az értékesítéstechnikai tréninget, de az emberi oldalra nem figyelnek oda kellőképpen.”

A hozzád fordulóknak tudsz segíteni abban, hogy megtalálják azt a területet, ahol jól teljesítenek és jól érzik magukat, így önmagukat tudják eladni. Mi a különbség egy termék, és önmagunk eladása között?

A cégek mindig azt szeretnék, hogy az értékesítők hozzák a tervszámokat, viszont a több mint tíz éves gyógyszeripari tapasztalatom alapján azt látom, hogy a képviselő akkor tud jól működő személyes kapcsolatokat kiépíteni az ügyfeleivel, ha biztos a saját értékeiben, és önmagát is jól tudja eladni. Tehát sok esetben az értékesítő személye még a terméknél is fontosabb az ügyfélnek, azonban a döntésnél ez a kettő a legtöbbször szorosan összekapcsolódik.

Laczkó Erika

 

A cégek mennyire veszik figyelembe magát az embert?

Ameddig jól megy egy cégnek és a piaci szükségletre kitűnő megoldásként szolgál a terméke, nem merülnek fel problémák. A nehézséggel akkor szembesül az értékesítési csapat, amikor nehezebb idők jönnek el, mint például a jelenlegi járványhelyzet, vagy amikor olyan terméket kell értékesíteniük, amelyre nincsen szükséglet. Amikor a körülmények ennyire megváltoznak, ahhoz a a többség nehezen alkalmazkodik, ami stresszforrást jelent.

Nálad a stressz karrierváltáshoz vezetett. Mikor vetted észre azt, hogy váltanod kell?

Több tényező vezetett a váltáshoz. Hét éve megszületett a kisfiam, ami hatalmas változást hozott az életembe. A gyermekkel otthon töltött egy év után nagyon nehéz volt visszamennem az irodába. Ráadásul, a cégnél a következő egy évben összevonások kezdődtek. Ezt követően egy másik vállalathoz, magasabb pozícióba váltottam, ami két éven belül már túl sok változás volt számomra. Mindehhez nem volt kellő megküzdési stratégiám, ez vezetett a kiégésemhez.

A többféle szerepben való megfelelés hozzájárulhatott a kiégéshez?

Igen, most már látom, hogy különböző szerepekben sokszor irreális elvárásokat támasztunk magunkkal szemben. Szuper anyuka akartam lenni, a munkahelyemen is rengeteg ötlettel álltam elő.„Helytállni anyaként, vezetőként, ambiciózus tervszámoknak megfelelni, csapatot vezetni egyszerre megterhelő volt. Azt éreztem, hogy összetűzésben állok a világgal, összeesküdött ellenem minden, és a felgyülemlett stresszt nem tudtam kezelni, ez vezetett a kiégésemhez.”

Vissza tudsz emlékezni egy olyan pillanatra, ami megálljt parancsolt?

Egy vezetőknek szóló tréningen vettem részt, amikor azt éreztem, hogy elvesztem a kontrollt: nem tudom irányítani a csapatomat, kicsúszik a kezemből minden. Mostanra, a mentálhigiénés tanulmányaim alapján tudom, hogy a kiégés egyik jele a kontrollvesztés. A másik jel az volt, amikor ültem a megbeszélésen, és azt éreztem, hogy nem fogom az adást: beszéltek hozzám, de ködös lett az agyam, vissza kellett kérdeznem még egyszer, hogy mi is volt a kérdés.

Hogyan reagált a környezeted?

Nagyon vegyesen. Volt, aki csak hisztinek vélte. A környezetemből a legtöbben nem értették, hogy mi történik velem, és nem tudtak vele mit kezdeni. Míg korábban egy határozott, magabiztos ember voltam, akkorra szorongó, döntésképtelen lettem, azt éreztem, hogy összecsapnak a fejem felett a hullámok.

Kihez fordultál segítségért?

A párom végig támogatott, illetve már az első jeleknél szakemberekhez fordultam, még ha kezdetben nem is tudtam, hogy ez a kiégés lehet. Azt éreztem, hogy konfliktusaim vannak a munkahelyen, a barátokkal, otthon, és nem éreztem magam száz százalékosnak. Lassan sikerült összeraknom a puzzle darabjait, amiben a coaching és az önismereti könyvek segítettek. Ezt követően elvégeztem egy önismereti, pszichodráma csoportot, és belekezdtem egy új hobbiba. Míg korábban közgazdászként a számok világában szocializálódtam, és a művészet nagyon távol állt tőlem, elmentem egy festő tanfolyamra, ahol azt éreztem, hogy abban a 3 órában olyan jól éreztem magam, hogy teljesen elmúlt a szorongásom, ami aztán a teremből kilépve újra visszatért. Ez a hobbi egy időre átsegített a nehéz időszakon, így kezdtem el festeni és a művészetterápiával foglalkozni.

Laczkó Erika festmény

Laczkó Erika festménye

Ekkor alkotói szabadságra mentél. Ez hogy nézett ki?

A munkahelyemen felajánlották, hogy egy hónapra menjek el pihenni, azonban akkor már éreztem, hogy egy hónap kevés lenne a regenerálódáshoz, ezért felmondtam. Ekkorra már teljesen lefogytam, és generalizált szorongást állapítottak meg nálam, úgyhogy össze kellett szednem magam.

Azt nem tudtam, hogy ezt miként fogom véghez vinni, de nagyon akartam. A festés mellett a tanulás segített: beiratkoztam a MOME-ra, ahol művészettel nevelést tanultam. Ott már találkoztam a személyiségpszichológiával, belekóstoltam abba, hogy milyen magamat elemezni, innen kaptam kedvet a további tanulmányokhoz: a mentálhigiénéhez és a rajzelemzéshez. Emellett a meditációt is elsajátítottam, sokszor kimentem a természetbe, kiültem egy fa alá, és próbáltam kikapcsolni a gondolataimat. Míg korábban, például sport közben nem tudtam ellazulni, egy-egy prezentációt végigkattintgattam fejben, a természetben sikerült elengednem a gondolataimat.

Miként segíthet a művészet a stresszkezelésben?

Én színező füzetekkel kezdtem, és nagyjából olyan fél óra után tudtam belefeledkezni a színezésbe, ekkor megtapasztaltam a flow élményt.

A festésnél is ezt élem át: egy olyan állapotba kerülök, ami kikapcsol, csak a tevékenységre koncentrálok, és nincsenek egyéb cikázó gondolataim. Bár hozzáteszem, olyat is láttam már, hogy valakinek stresszt okozott egy festőtanfolyam, mert előhozta a megfelelési kényszerét, viszont bennem pont ennek az ellenkezőjét váltja ki a festés. Mindenkinek meg kell találnia azt a hobbit - legyen az kertészkedés, főzés, kutyázás –, ami az egyént kikapcsolja, nincs erre recept, mindenki más tevékenység által kerülhet flow élménybe. Sőt, van, akinek a munka hozza el a flow-t.

Te mertél váltani, változtatni a rossz helyzetben. Mit tanácsolsz annak, aki hasonló cipőben jár?

Amikor valamilyen problémával szembesülünk, figyeljünk a jelekre. Én ilyenkor bemegyek egy könyvesboltba, és leveszem a polcról azt a könyvet, amelyik megragadja a tekintetemet. A kiégésemkor megszólított Robert Betz: Lépj ki a régi cipődből! című könyve. Emellett a tudatosság is segít: fontos magunkra és a helyzetre is külső szemmel ránézni, és változtatni. Főleg az lehet szembetűnő, amikor ismétlődnek a jelek, például folyamatosak a konfliktusok a főnökünkkel, a családtagjainkkal. Ekkor érdemes felmérni azt, hogy én mit tudok tenni magamért, amellett, hogy ez szervezeti felelősség is.

Gonda Gréta

A teljes interjú videóban itt tekinthető meg.

A nyitóképen Laczkó Erika

 

  • 2024.10.212024.10.21– 12.12 Díjmentes Vezetői Egynapos programok Díjmentes Vezetői Egynapos programsorozatunkat a nagy érdeklődésre való tekintettel folytatjuk. Képzéseinken szemléletet, azonnal alkalmazható tudást adunk, módszereket és gyakorlatok próbálhatnak ki a résztvevők, mindezt teljesen díjmentesen. A nyílt programokat olyan vezetőknek, munkavállalóknak ajánljuk, akik szeretnék bővíteni tudásukat és látásmódjukat. A képzések különlegessége, hogy bármelyik téma vállalati képzés formájában is megvalósítható, melyre támogatás igényelhető a GINOP PLUSZ-3.2.1-21 pályázati alapból. Pályázati forródrót: +36 20 338 3808info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.11.13Mérlegen a hibrid munkavégzés - Trendek és vállalati jó gyakorlatok a távmunka új korszakában Az esemény célja, hogy összehozza a különböző iparágak vezetőit, legjobb vállalati gyakorlatait, hogy megosszák gondolataikat és megvitassák a rugalmas foglalkoztatás jövőjét és annak vállalati kultúrákra gyakorolt hatásait, úgy mint a távmunka transzformációja, új innovációk és a mesterséges intelligencia hatásai, munkavállalói preferenciák, jogi megoldások, hatékonysági kérdések távolról, valamint vezetői kihívások és vállalati stratégiák a hibrid munka világában.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.11.21Pannon HR Konferencia Debrecen Lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg. info button Részletek ticket button Jegyek