kapubanner for mobile

Nehéz idők jöhetnek a HR osztályokra

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A HR-eseknek egyre több generáció eltérő igényeit kell ellátniuk a vállalatoknál. Ráadásul a munkavállalók többsége nem bízik a cégvezetésben, mert szerintük nem képesek a változásokat megfelelően kezelni - derül ki egy globális felmérésből, melyet portálunk is megkapott.

Az Oxford Economics és az SAP szoftvergyártó közös, globális felmérése rámutat, több tényező is befolyásolja a vállalatok HR stratégiáját. Európában ezek közé tartozik többek közt az Y generáció (millenials) tömeges munkába állása, az ideiglenes, külsős dolgozók növekvő aránya, és az öregedő munkavállalók.

A jelenre, és a következő hat évre fókuszáló tanulmány az Y generáció kapcsán néhány feltételezést is kétségbe von. Ezek szerint a fiatal munkavállalókat az átlagnál jobban motiválja a jobb világ megteremtése, a kedvezőbb munka-magánélet aránya, és hogy kevesebb bérrel is beérik, ha folyamatosan tudnak fejlődni. A most nyert kép szerint igényeik azonban nem annyira eltérőek, mint azt korábban tartották. E generációt mégis eltérően érdemes kezelni, legalábbis a visszajelzések, és a képzések kapcsán. Ugyanis ők sokkal gyakrabban igénylik vezetőiktől a munkájukkal kapcsolatos visszajelzéseket és a mentorálást.


Csak a pénz?



Az elégedett dolgozóhoz elsősorban a zsebén keresztül vezet az út - összegződik a kutatásban. Ennek tükrében sokatmondó, hogy a cégvezetők csupán 39 százaléka véli úgy, hogy vállalata versenyképes juttatást biztosít dolgozói számára.

A munkatársak attitűdjeire is rákérdeztek a felmérés készítői. A világszintű válaszokból kirajzolódik, hogy leginkább a pozíció megváltozása, a szűk karrierlehetőségek, és a bérek stagnálása készteti őket arra, hogy új kihívások elé nézzenek. Képzés terén is változásra van szükség, a dolgozók 60 százaléka szerint cégük nem a megfelelő eszközöket biztosítja a fejlődésükhöz. Pedig megérné többet költeni a munkatársakra, az őket támogató rendszerekre, hiszen a cégeknek jelentős problémát okoz a megfelelő képzettségű szakértők megtalálása.

Nagy feladatot jelenthet a menedzsmentbe vetett bizalom visszaszerzése is a támogató partnernek tekintett HR számára. A beosztottak több mint fele szerint ugyanis vezetőik nem képesek a vállalatot sikerre vinni.

Egy esetlegesen új HR stratégia megvalósítását az sem könnyíti meg a cégeknél, hogy ezen osztályok egyrészt gyakran híján vannak a széleskörű adatoknak, másrészt, ha ezek rendelkezésre is állnak, csupán negyven százalékuk tudja ezeket megfelelően hasznosítani.

- A leendő munkaerőpiac eltérő lesz a mostanitól, és másfajta módon fog dolgozni. A vállalatoknak erre fel kell készülniük, és megfelelő stratégiákat kell felépíteniük - mondta Mike Ettling a SuccessFactors, az SAP vállalatának HR üzleti területért felelős elnöke.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek